SPAD XIII C-1
1:72, Revell
No.04192
Pintér György - Múzeumi krimik
A mostani leírásomban a Spad építésének mozzanatait tárom a kedves olvasó elé.
A készletet kinyitva két aprócska, drapp színű öntőkeret tárul a szemünk elé, amik a fröccsöntési technológia jópár évvel ezelőtti színvonalát tükrözik. Az alkatrészek többsége elnagyolt, a felületi kidolgozás sokat veszített eredeti kialakításából a szerszámok kopása miatt, sorja pedig mindenhol akad bőven. A készlet nem mai gyerek és ez meg is látszik rajta. De hát én sem egy hiper-szuper, high-tech dologra számítottam, amibe csak a ragasztót kell beleönteni, azt kész. Igazából pont azért is vettem meg ezeket az A/5-ös méretnél alig nagyobb dobozokat, hogy elmerülhessek az építés rejtelmeiben. Kezdődjék hát a csiszolgatás, reszelgetés, tömítgetés!
Az építés
Először a két törzsfél illeszkedését ellneőriztem és legnagyobb meglepetésemre nem találtam benne durva hibát. Persze egy kis tömítőanyag jót fog tenni, de nem vészes a dolog. Az már nagyobb baj, hogy pilótafülke, mint olyan nem létezik. Kapunk egy deszkalapra öntött pilótafigurát, amit a kabinban lévő tüskékre kellene felszúrni. Ez már az Albatrosnál sem volt ínyemre, így a pilótát nyugdíjaztam, úgyis púpos szegény a sok görnyedéstől. A kabin belső felét marófejjel lecsiszoltam és sztirol csíkból elkészítettem a fa merevítéseket. Húzott szálból ezekre átlóban drótkötelet imitáló huzalmerevítést ragasztottam. A kabin padlója és a műszerfal szintén sztirol lapból készült házilagos profilmásoló és sok-sok próbálgatás alapján. Ezeket sorra beragasztottam az egyik törzsfélbe, majd a teljes belsőt okker színű akrilfestékkel festettem le. Száradás után egy durvább szőrű lapos ecsettel sötétbarna akrillal apró mozdulatokkal készítettem el a fa erezetet a padlón és a merevítőkön. A huzalok fémes színűek lettek, a műszerek furataiba fehéret folyattam. Végezetül az egészet befuttattam híg fekete festékkel, ami kiemelte az egyes részleteket.
A kabinbelső elkészültével a két törzsfelet összeragasztottam (az ülést és botkormányt majd később tervezem a helyére tenni), és összecsiszoltam, tömítettem az illesztési vonalakat. A következő lépésben a gép orrésze következett. Ezt egy tömör öntvényként adja a Revell, az eredeti azonban rácsos kivitelű. Sokat gondolkodtam, hogy ilyen kis méretarányban hogyan oldjam meg a dolgot, de egy régi mosogató csaptelep perlátorából származó finom szűrő segítségével megoldottam a dolgot. Ehhez az orrgyűrű közepét egy vastag fúró segítségével eltávolítottam, majd a fúrót megfordítva a hengeres szárával nyomtam bele a szitát a lyukba. A felesleget ollóval és csiszolófejjel vágtam le, majd a fém és a műanyag találkozását bőségesen befolyattam pillanatragasztóval. A propeller közepére egy rézkorongot ragasztottam, amire furatokat készítettem. A srófot barnára festettem, majd összeállítottam a két alkatrészt. A légcsavar rögzítéséhez a szitát óvatosan átfúrtam a közepén, majd egy rézgyűrűt ragasztottam a lyukra, amin átmegy a légcsavar tengelye. A tengelyre a gyári alkatrész került, hogy ne essen ki a propeller. A szita miatt azonban be lehetett látni a törzsbe, ezt egy feketére festett sztirol lappal orvosoltam. Az orrgyűrűt csak a legvégén ragasztottam a törzshöz, mert a sróf zavart volna a további építésben.
A törzs és az orrgyűrű elkészítése után az alsó szárny következett a sorban. Itt már komolyabban kellett dolgozni az illesztésen, főleg az orr környékén. A szárnyak egyébként kissé lefelé lógnak, ez a későbbiekben a felső szárny illesztésénél okozhat majd gondot. Itt előre kifúrtam a merevítő huzalok kezdő zsákfuratait, mert később már nagyon nehéz lett volna hozzáférni. A szárnyak után következett a vízszintes és függőleges vezérsík. A beállítást a vágólapon található vonalak segítségével ellenőriztem. A függőleges vezérsík elég vékony és a rögzítést szolgáló csap nem igazán akar tartani, így az illesztési vonalat végigfolyattam pillanatragasztóval és szódabikarbónát szórtam rá mindkét oldalról. A felesleget tűhegyes csiszolófejjel távolítottam el végül. A vízszintes vezérsík támasztó rúdjait rézhuzalból készítettem az eredeti alkatrész helyett. A merevítő huzalokhoz szükséges lyukakat itt is előfúrtam az alkatrészeken.
Mint az elején említettem a készlet egyes részletei a szerszámok kopása miatt szinte alig észrevehetők. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit felturbózom a madárka kinézetét: a pilótafülke két oldalán lévő lemezelést, az orr két oldalán lévő szerelőfedeleket és a hasi részen látható szellőzőket mustáros tubusból alakítottam ki. A szellőzőnyílásokat egy órás csavarhúzó legkisebb laposfejű csavarhúzójával készítettem el úgy, hogy átszúrtam azt a kiegyengetett lemezen. Ezeket a darabokat, - mint egy-egy fotómaratást – ragasztottam fel a műanyag felületre és csiszoltam meg finom szemcséjű polírpapírral.
A felső szárny előkészítéséhez szintén kifúrtam a merevítő huzalok bekötési pontjait, de ezek átmenő furatok lettek, hogy ragasztás közben feszíteni tudjam majd őket. Apró lemezdarabok ráragasztásával hangsúlyosabbá tettem a szárnyba épített két tartályt, illetve a kilépőélek vásznazását is korrigáltam.
Következhetett a futómű, amelynek összeállítása nem nehéz, azonban a szimmetriára nagyon kell figyelni. A merevítő huzalok furatait itt se felejtsük majd el előre kifúrni. A kerekek külső „dísztárcsáit” külön kapjuk, így jóval egyszerűbb a festésük. A gumit sötétszürkével festettem le, a keréktárcsák az alsó felületek szürkéskék színét kapták a festéskor. A kereket rögzítésekor egy apró rézgyűrűt húztam a tengelyre, a kilógó műanyagot pedig forró lapos csavarhúzóval olvasztottam össze. Erre került rá később a külön keréktárcsa.
Az építés végéhez közeledve felkerült a korábban elkészült orrgyűrű is, talán itt kellett a legtöbbet tömíteni az egész gépen. A hasi részen csak több réteg pillanatragasztó - szódabikarbóna keverék alkalmazásával sikerült a lépcsőt eltüntetni az illesztési vonalnál. A csiszolás a propeller miatt kissé körülményes volt, de azért megoldható.
Utoljára hagytam a szárnydúcokat, mert elég sokat töprengtem rajta, hogy a gyárit használjam-e fel vagy újakat készítsek. Végül is a gyáriak mellett döntöttem, mert az újak elkészítése nagyon sok mérési munkát igényelt volna. Bíztam benne, hogy a gyáriak legalább megközelítőleg egyformák lesznek. Az apró alkatrészeket egyesével lesorjáztam, majd a helyükre ragasztottam őket és az illesztésnél összecsiszoltam a szárnnyal. A belső huzalmerevítéseket vékonyra húzott műanyag szálból készítettem.
A festés
Festés előtt az egész gépet alapos portalanításnak és zsírtalanításnak vetettem alá szappanos vízzel és egy puha ecsettel. Szárítás után az alsó felületek és a keréktárcsa szürkéskék színét kevertem ki világoskék és egy csöpp fekete akril festékből. Háromszori átfestés után a felületek szép egyöntetűek lettek. Ezek után következett a felső drapp alapszín, amit fehér, okker és barna színekből kevertem. A két szín találkozását festőszalag darabokkal maszkoltam. A további négyféle rejtőszín közül a foltok mérete szerint haladtam: elsőnek a világosabb zöld, aztán a barna, végül a sötétebb zöld és a szürkésfekete szín került fel a gépre. A foltokat előzetesen kihegyezett rotring ceruzával rajzoltam fel a felületre és szabad kézzel festettem ki.
(Többfedeles gépek esetében ezekből a színekből mindig tartalékoljunk egy lezárt tégelybe, mert kelleni fog majd a huzalmerevítések bekötéseinek javításához!)
A festés után felragasztottam a felső szárnyat, majd 0,18-as damilból elkészítettem a huzalozást. A felső szárny tetején lévő lyukakat eltömítettem, összecsiszoltam a felülettel és színre festettem a javított részt. Készítettem még a törzs alá egy fellépőt, ami a huzalokkal együtt fémszínű lett, valamint a farokcsúszó is felkerült.
A gépet vizes bázisú fényes lakkal kentem át, hogy a befolyatás és a matricázás megfelelő alapra történjen.
A sorozat ezzel egyelőre zárul, de a további jelöltek (Fokker D.VII, Fokker Eindecker, Fokker Dr.I, stb.) beszerzésével várhatóan bővülni fog.
A készletet kinyitva két aprócska, drapp színű öntőkeret tárul a szemünk elé, amik a fröccsöntési technológia jópár évvel ezelőtti színvonalát tükrözik. Az alkatrészek többsége elnagyolt, a felületi kidolgozás sokat veszített eredeti kialakításából a szerszámok kopása miatt, sorja pedig mindenhol akad bőven. A készlet nem mai gyerek és ez meg is látszik rajta. De hát én sem egy hiper-szuper, high-tech dologra számítottam, amibe csak a ragasztót kell beleönteni, azt kész. Igazából pont azért is vettem meg ezeket az A/5-ös méretnél alig nagyobb dobozokat, hogy elmerülhessek az építés rejtelmeiben. Kezdődjék hát a csiszolgatás, reszelgetés, tömítgetés!
Az építés
Először a két törzsfél illeszkedését ellneőriztem és legnagyobb meglepetésemre nem találtam benne durva hibát. Persze egy kis tömítőanyag jót fog tenni, de nem vészes a dolog. Az már nagyobb baj, hogy pilótafülke, mint olyan nem létezik. Kapunk egy deszkalapra öntött pilótafigurát, amit a kabinban lévő tüskékre kellene felszúrni. Ez már az Albatrosnál sem volt ínyemre, így a pilótát nyugdíjaztam, úgyis púpos szegény a sok görnyedéstől. A kabin belső felét marófejjel lecsiszoltam és sztirol csíkból elkészítettem a fa merevítéseket. Húzott szálból ezekre átlóban drótkötelet imitáló huzalmerevítést ragasztottam. A kabin padlója és a műszerfal szintén sztirol lapból készült házilagos profilmásoló és sok-sok próbálgatás alapján. Ezeket sorra beragasztottam az egyik törzsfélbe, majd a teljes belsőt okker színű akrilfestékkel festettem le. Száradás után egy durvább szőrű lapos ecsettel sötétbarna akrillal apró mozdulatokkal készítettem el a fa erezetet a padlón és a merevítőkön. A huzalok fémes színűek lettek, a műszerek furataiba fehéret folyattam. Végezetül az egészet befuttattam híg fekete festékkel, ami kiemelte az egyes részleteket.
A kabinbelső elkészültével a két törzsfelet összeragasztottam (az ülést és botkormányt majd később tervezem a helyére tenni), és összecsiszoltam, tömítettem az illesztési vonalakat. A következő lépésben a gép orrésze következett. Ezt egy tömör öntvényként adja a Revell, az eredeti azonban rácsos kivitelű. Sokat gondolkodtam, hogy ilyen kis méretarányban hogyan oldjam meg a dolgot, de egy régi mosogató csaptelep perlátorából származó finom szűrő segítségével megoldottam a dolgot. Ehhez az orrgyűrű közepét egy vastag fúró segítségével eltávolítottam, majd a fúrót megfordítva a hengeres szárával nyomtam bele a szitát a lyukba. A felesleget ollóval és csiszolófejjel vágtam le, majd a fém és a műanyag találkozását bőségesen befolyattam pillanatragasztóval. A propeller közepére egy rézkorongot ragasztottam, amire furatokat készítettem. A srófot barnára festettem, majd összeállítottam a két alkatrészt. A légcsavar rögzítéséhez a szitát óvatosan átfúrtam a közepén, majd egy rézgyűrűt ragasztottam a lyukra, amin átmegy a légcsavar tengelye. A tengelyre a gyári alkatrész került, hogy ne essen ki a propeller. A szita miatt azonban be lehetett látni a törzsbe, ezt egy feketére festett sztirol lappal orvosoltam. Az orrgyűrűt csak a legvégén ragasztottam a törzshöz, mert a sróf zavart volna a további építésben.
A törzs és az orrgyűrű elkészítése után az alsó szárny következett a sorban. Itt már komolyabban kellett dolgozni az illesztésen, főleg az orr környékén. A szárnyak egyébként kissé lefelé lógnak, ez a későbbiekben a felső szárny illesztésénél okozhat majd gondot. Itt előre kifúrtam a merevítő huzalok kezdő zsákfuratait, mert később már nagyon nehéz lett volna hozzáférni. A szárnyak után következett a vízszintes és függőleges vezérsík. A beállítást a vágólapon található vonalak segítségével ellenőriztem. A függőleges vezérsík elég vékony és a rögzítést szolgáló csap nem igazán akar tartani, így az illesztési vonalat végigfolyattam pillanatragasztóval és szódabikarbónát szórtam rá mindkét oldalról. A felesleget tűhegyes csiszolófejjel távolítottam el végül. A vízszintes vezérsík támasztó rúdjait rézhuzalból készítettem az eredeti alkatrész helyett. A merevítő huzalokhoz szükséges lyukakat itt is előfúrtam az alkatrészeken.
Mint az elején említettem a készlet egyes részletei a szerszámok kopása miatt szinte alig észrevehetők. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit felturbózom a madárka kinézetét: a pilótafülke két oldalán lévő lemezelést, az orr két oldalán lévő szerelőfedeleket és a hasi részen látható szellőzőket mustáros tubusból alakítottam ki. A szellőzőnyílásokat egy órás csavarhúzó legkisebb laposfejű csavarhúzójával készítettem el úgy, hogy átszúrtam azt a kiegyengetett lemezen. Ezeket a darabokat, - mint egy-egy fotómaratást – ragasztottam fel a műanyag felületre és csiszoltam meg finom szemcséjű polírpapírral.
A felső szárny előkészítéséhez szintén kifúrtam a merevítő huzalok bekötési pontjait, de ezek átmenő furatok lettek, hogy ragasztás közben feszíteni tudjam majd őket. Apró lemezdarabok ráragasztásával hangsúlyosabbá tettem a szárnyba épített két tartályt, illetve a kilépőélek vásznazását is korrigáltam.
Következhetett a futómű, amelynek összeállítása nem nehéz, azonban a szimmetriára nagyon kell figyelni. A merevítő huzalok furatait itt se felejtsük majd el előre kifúrni. A kerekek külső „dísztárcsáit” külön kapjuk, így jóval egyszerűbb a festésük. A gumit sötétszürkével festettem le, a keréktárcsák az alsó felületek szürkéskék színét kapták a festéskor. A kereket rögzítésekor egy apró rézgyűrűt húztam a tengelyre, a kilógó műanyagot pedig forró lapos csavarhúzóval olvasztottam össze. Erre került rá később a külön keréktárcsa.
Az építés végéhez közeledve felkerült a korábban elkészült orrgyűrű is, talán itt kellett a legtöbbet tömíteni az egész gépen. A hasi részen csak több réteg pillanatragasztó - szódabikarbóna keverék alkalmazásával sikerült a lépcsőt eltüntetni az illesztési vonalnál. A csiszolás a propeller miatt kissé körülményes volt, de azért megoldható.
Utoljára hagytam a szárnydúcokat, mert elég sokat töprengtem rajta, hogy a gyárit használjam-e fel vagy újakat készítsek. Végül is a gyáriak mellett döntöttem, mert az újak elkészítése nagyon sok mérési munkát igényelt volna. Bíztam benne, hogy a gyáriak legalább megközelítőleg egyformák lesznek. Az apró alkatrészeket egyesével lesorjáztam, majd a helyükre ragasztottam őket és az illesztésnél összecsiszoltam a szárnnyal. A belső huzalmerevítéseket vékonyra húzott műanyag szálból készítettem.
A festés
Festés előtt az egész gépet alapos portalanításnak és zsírtalanításnak vetettem alá szappanos vízzel és egy puha ecsettel. Szárítás után az alsó felületek és a keréktárcsa szürkéskék színét kevertem ki világoskék és egy csöpp fekete akril festékből. Háromszori átfestés után a felületek szép egyöntetűek lettek. Ezek után következett a felső drapp alapszín, amit fehér, okker és barna színekből kevertem. A két szín találkozását festőszalag darabokkal maszkoltam. A további négyféle rejtőszín közül a foltok mérete szerint haladtam: elsőnek a világosabb zöld, aztán a barna, végül a sötétebb zöld és a szürkésfekete szín került fel a gépre. A foltokat előzetesen kihegyezett rotring ceruzával rajzoltam fel a felületre és szabad kézzel festettem ki.
(Többfedeles gépek esetében ezekből a színekből mindig tartalékoljunk egy lezárt tégelybe, mert kelleni fog majd a huzalmerevítések bekötéseinek javításához!)
A festés után felragasztottam a felső szárnyat, majd 0,18-as damilból elkészítettem a huzalozást. A felső szárny tetején lévő lyukakat eltömítettem, összecsiszoltam a felülettel és színre festettem a javított részt. Készítettem még a törzs alá egy fellépőt, ami a huzalokkal együtt fémszínű lett, valamint a farokcsúszó is felkerült.
A gépet vizes bázisú fényes lakkal kentem át, hogy a befolyatás és a matricázás megfelelő alapra történjen.
A sorozat ezzel egyelőre zárul, de a további jelöltek (Fokker D.VII, Fokker Eindecker, Fokker Dr.I, stb.) beszerzésével várhatóan bővülni fog.
|
|
100_7989
|
|
|
100_7993
|
|
|
100_7994
|
|
|
100_7998
|
|
|
100_8000
|
2014.03.02.
Utolsó módosítás: 2014.03.04.
Utolsó módosítás: 2014.03.04.