Sam-6 Légvédelmi rakétarendszer

2P25

1:35, Trumpeter No.00361 (2005)
Pintér György - Múzeumi krimik Bevezetőnek beszéljünk egy kicsit a járműről:
A KUB rakétarendszert a Szovjetunióban fejlesztették ki az 1960-as években. A szolgálatba állása 1967-ben történt meg. A rakéta indításához szükséges egy 1SZ91 tűzvezető lokátor, ami a légi felderítést és a rakéta irányítását hivatott elvégezni. Számos országban rendszeresítették. Szinte minden helyi háborúban lőtt már le gépet. A jom kippuri konfliktusban az Izraeli légierőnek súlyos veszteségeket okozott. Magyarország is hadrendbe állította. Még napjainkban is számos ország használja. A repülőgépek fejlődésével már egyre inkább kell a képzett kezelőszemélyzet a járműbe egy sikeres találathoz, de még mostanában is "meglepetéseket" okoz a pilóták számára egy jól indított rakéta.

A makett: Ez egy tipikus álommakett. Az alkatrészek alig sorjásak és az egyes elemek tökéletesen passzolnak egymáshoz. Kevés kilökőtüskenyommal azért találkozhatunk, de azok is alig látható helyeken vannak és ha látszanak is, akkor jól tömíthetőek. A 12 oldalas építési leírás tökéletesen követhető bárki számára. A makett alkatrészbontása is teljesen logikus és minden jól rögzített. Kapunk a készlethez egy kicsi maratott lapot a legalapvetőbb alkatrészekkel. Mellékelnek még 2 darab rugót, gumicsöveket és egy réz vontatókábelt is. Dobozból építve is szép végeredményt lehet elérni (én is erre törekedtem). Nem tudom, hogy van-e valamilyen extra rézmaratás a készlethez, de szerintem nem is kell hozzá, mert a makett nagyon jól lett legyártva. Egy hibát azért találtam rajta és az a rakéták mérete. Az eredetin sokkal nagyobb átmérőjű rakéták vannak. Kicsit keresgéltem az Interneten és ráakadtam egy műgyanta rakéta készletre, de akkor már nem tudtam mit tenni, ott volt előttem az asztalon a 3 maszkolt rakéta, amik már a festésre vártak. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam a kapott rakétákkal jutni valamire. (Ha majd egyszer rászánom magam, akkor talán ki is cserélem a 3 "nyilat".)

Az építést a harckocsiteknővel kezdtem. Felraktam rá a lengőkarokat és a futógörgőket. Az illeszkedések hibátlanok, a tévesztés lehetetlen. A tisztítás után az egész alap kapott egy zöld alapszint. Ezt követte a futógörgő gumik felületének kifestése. Ez sok fejfájást okozott, mert milyen színű is legyen az a gumi. Teljesen tiszta fekete nem lehet, mert koszolódnak meg kopnak azok is. Az eredeti fotókat átnézve egy szürkésebb árnyalatot választottam. Festés után ezt megfelelőnek ítéltem és következett a koszolás, koptatás. Az egész harckocsiteknő kapott egy erős homokszínt. Terveim szerint egy poros, koszos Kub-ot akartam készíteni Magyar jelzéssel. Először is elgondolkodtam, hogy hogyan nézhet is ki egy hosszabb "utazás" során. Sok járművet láttam már amik a poros, homokos földutakon járva teljesen bekoszolódnak a szálló portól és szinte el is tűnik az eredeti színük. Egy ilyen harcjármű megvalósítása volt a célom. Na, de térjünk vissza a maketthez. A homokszín felvitele után az egészet feketével szárazecseteltem. A végeredmény nagyon hasonlított az igazi gép kopásaira és porozódására. Ezt követően jött a lánctalp felhelyezése. A készlethez félszemenkénti "papucsot" adtak, úgyhogy fogtam magam és nekiálltam az építésnek. Mindegyik láncszem megkapta azt a bizonyos homokszínt. Ezt követte egy erősen felhordott fekete szárazecsetelés és utána egy ezüst amit csak a kiemelkedő részekre, gyengéden hordtam fel. Száradás után elkezdtem felhelyezni a láncszemeket. Az építési leírásban egy olyan kép van, amin a szemek felfekszenek a futógörgők tetejére, de és nem így képzeltem el a gépemet. Elkezdtem összeragasztani a hosszú, egész láncszemmel a kicsiket, addig amíg a láncfeszítő és a meghajtókerék között egy egybefüggő, egyenes hidat nem képzett. Ezután a teljesen egyenes, hosszú láncdarabot felragasztottam a meghajtókerék tetejére és a láncfeszítőkerékre csak "szárazon" ráraktam. A ragasztó száradása után a két középső futógörgő tetejére cseppentettem egy kis pillanatragasztót. Mikor ez megvolt akkor elkezdtem az egyenes elemet rányomni a futógörgőkre. Bőven enged annyit, hogy szép belógást lehessen készíteni. Kiékeltem a láncot nehogy elengedje a ragasztó és utána a láncfeszítőkerékre is rögzítettem. Ezután a meghajtókerék felől haladva alul is végigragasztottam a szemeket a láncfeszítő felé haladva. A végeredmény nagyon tetszett és azonnal belevágtam a másik oldal láncsorába is. Itt ugyanúgy sikerült eltalálnom mindent.
Az építés következő lépése a felső felépítmény elkészítése volt. Az alkatrészek itt is ugyanúgy illeszkedtek és nem volt velük semmi probléma. Amit ki kell tömíteni azt egyszerűen el lehet végezni, mert nálam jól hozzáférhető helyeken volt csak "gubanc". Mikor ezzel végeztem az egész felső rész kapott egy zöld alapszínt. Ezzel vége is volt a rajta végzett munkának, következett a toronyrész. Az eddigiek itt is érvényesek, minden passzolt, DE ez az egyetlen hely, ahol komolyabb tömítést kell végezni. Ezután jöttek a rakéták. Készüljön fel mindenki arra, ha marad az eredeti "nyilaknál", akkor egy kicsit az orr-részt tömítenie kell és rengeteget kell csiszolni, hogy a két törzsfelet szintbe hozza. A rakéták színével is bajban voltam. A képeken jól látszik, hogy általában a rakéták sötétebb zöldek, mint maga a jármű. Ezt szem előtt tartva mind a három rakéta Revell 68-as színt kapott. Ez elérte a kívánt hatást, mert a gép alapszíne Humbrol 117-es volt, ami világosabb mint a Revell. Ezek után félretettem a rakétákat és megpróbáltam összeilleszteni a harckocsiteknőt és a felső felépítményt. Az illesztés olyan jól sikerült, hogy még tömítésre sem volt szükség. Miután a két rész egy lett, felraktam rá a szintén Humbrol 117-esre fújt tornyot, ami után az egész makett kapott egy matt lakkréteget. Ezek után következtek az apróbb festések és a matricázás. A gép jelzése alapján egy fiktív páncélos, bár elképzelhető lehetne egy ilyen külső is. Felmatricáztam a rakétákat is maradék matricákból, mivel a készlet semmilyen matricát nem ad a 3 "tüzes nyílnak". Ezután elkezdtem átfújni a homokszínnel a gép alsó részét is. Lehet, hogy egy kicsit sok lett, de a másfajta harcjárművekről készült képek szerint előfordulhatott egy ilyen koszolódás és nekem így tetszik. A kisebb festések, kopások és matricák után az egész gép (kivéve a rakéták) kaptak egy réteg Vallejo átmosót, ami megadta a végleges kinézetet. Ezután a KUB és a rakétái is kaptak két réteg matt lakkot.

Elégedetten dőltem hátra és szemléltem meg az elkészített makettet. Az építés minden egyes percét élveztem és ha úgy hozza a sors, bármikor megépíteném újra.
(Egy valamit azért sajnálok, hogy a tűzvezetőrendszert eddig senki sem adta ki pedig az is ugyanezen az alvázon van és tökéletes alap lenne a KUB az átépítéshez).
Egy biztos, bárkinek ajánlom a makett megépítését, aki szeretne belevágni az 1:35-ös harcjárművekbe, vagy csak szeretne egy buktatók nélküli, nyugodt, örömteli építést. A harcjárműveseknek viszont KÖTELEZŐ! Jó makettezést mindenkinek!
A KUB szemből
A KUB szemből
Oldalról
Oldalról
Jobb oldala
Jobb oldala
Hátulról
Hátulról
Bal oldal
Bal oldal
KUB
KUB
KUB 2
KUB 2
Alulról
Alulról
KUB 3
KUB 3
KUB 4
KUB 4
KUB 5
KUB 5
KUB 6
KUB 6
KUB 7
KUB 7
KUB 8
KUB 8
KUB 9
KUB 9
KUB 10
KUB 10
Felülről
Felülről
Rakéták
Rakéták
KUB 11
KUB 11
KUB 12
KUB 12
KUB 13
KUB 13
KUB 14
KUB 14
KUB 15
KUB 15
KUB 16
KUB 16
KUB 17
KUB 17
Kitérített állvány
Kitérített állvány
Az állvány hord helyzetben.
Az állvány hord helyzetben.
"A háromujjú Halál"
"A háromujjú Halál"
KUB 18
KUB 18
KUB 19
KUB 19
KUB 20
KUB 20
KUB 21
KUB 21
KUB 22
KUB 22
KUB 23
KUB 23
KUB 24
KUB 24
KUB 25
KUB 25
KUB 26
KUB 26
KUB 27
KUB 27
KUB 28
KUB 28
KUB 29
KUB 29
KUB 30
KUB 30
KUB 31
KUB 31
KUB 32
KUB 32
"Természetes környezet"
"Természetes környezet"
"Természetes környezet 2"
"Természetes környezet 2"
"Természetes környezet 3"
"Természetes környezet 3"
"Természetes környezet 4"
"Természetes környezet 4"
1sz91 SZURN
1sz91 SZURN
1sz91 SZURN
1sz91 SZURN
2011.08.12.
Utolsó módosítás: 2011.08.19.
Martinov Zoltán (Zola)
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
juge75
2011.08.19. 07:34:31
Szép munka!
De: nem a járművet, magát a rendszert hívják Kub-nak, a jármű 2P25 elnevezésre hallgat.
A rakéták orra nem fehér ennél a változatnál, a maketthez mellékelt típus elvileg a 3M9ME lenne, ami szürke orrkúppal rendelkezik (Arab országokba exportált, butább változatánál világosabb, de ott maga a rakéta is fehér), fehér orrkúppal a modernebb 3M9M3 változata rendelkezik (ezt a MHRF fotókon is láthatod), viszont annak törzsén és hátsó aerodinamikai felületein jelentős külső eltérés látható.
A harcjármű fényszórói közül a két külső infra, ezek fekete színűek, a két belső normál, viszont álcázott.
A bal oldalon (szemből, kerek hengeres) van az állvány vevő antennája, ezzel kommunikál harc helyzetben a PU és a Szurn, ez alapján fordul a tüzérségi rész a megfelelő irányba és magasságba, kap parancsot az indításra a rakéta.
Ez az elem is szürke vagy világos szürke, felül zöld.
A hajtókerék eredetileg 4 furatot kapott, ez a makett hibája, hogy 8 furatot kapott a külső hajtási elem (a belső viszont semmit), a futógörgők fél centivel előrébb vannak az igazihoz képest.
Ezek a hibák a gyártó tévedései (pedig náluk is rendszerben áll).
Zola
2011.08.19. 08:37:34
Juge75
Köszönöm a hasznos tanácsokat! Igyekszem a lehető legtöbb hibát kijavítani. Azt szeretném megkérdezni, hogy a vevő antennán kívül volt-e valami más is amivel tartotta a kapcsonatot a gép a Szurn-nal, (kábel vagy parancsnoki kocsi). Láttam olyan képeket, ahol valamilyen vezeték lógott ki a jármű jobb hátsó részéből. Nem tudom ez mire szolgál lehet, hogy csak elektromos vezeték, vagy ilyesmi. Ha tudsz róla valami hasznos információt az szívesen meghalgatom.
Üdvözlettel: Zola
juge75
2011.08.19. 10:05:29
Matricák a rakétákhoz és magyar jelzések a készletek Szeptembertől, feljavító szett a rakétákkal hamarosan kapható!
Türelem!
holly007
2011.08.19. 10:14:10
Szia!
Szép munka gratulálok nagyon tetszik!:)

Üdv!
EDE
2011.08.19. 10:32:15
Zoltán!

Nagyon ott van! Én úgy emlékszem, a kipufogója körül atom kormos volt. Ez gyakorlatilag az egész hátulját jelenti, vagy legalábbis a fa alatti rácsos kiömlô nyílást, és környékét.
Zola
2011.08.19. 11:52:14
Köszönöm az elismeréseket! Ha kijavítottam az apróbb festési problémákat, akkor ennél is jobban fog kinézni.
EDE a kormolásról nem tudok sokat, mivel kerestem a kipufogót, de nem találtam a maketten. Ezek szerint a rács mögött van. Köszönöm a tippet, még ma orvoslom a kormolás hibáját.
Juge75 remélem a feljavító már a modern járműhöz készül.
Úgy néz ki, hogy beszerezhetek egy másik légvédelmist is, ha ilyen feljavítások lesznek.
(Annak örülnék a legjobban, ha valaki a Szurn-t adná ki, de ahogy látom arra még várnom kell)

Addig is jó makettezést mindenkinek!
Zola
juge75
2011.08.19. 12:05:07
A Szurn folyamatban van, a jármű hátulján a V6R harckocsimotor kipufogója van, jobb oldalon pedig (a maketten zárva) a Saratov 2PW-8 gázturbina kiömlője.
Feljavító: mit értesz modern járművön?
Manapság mindenütt a modernizált változat van szolgálatban, nálunk is, de Diehl lánc talpal.
Ezt leszámítva jártak a mieink is tereptarkára festve, régi lánccal.
Zola
2011.08.20. 11:06:11
Lehet, hogy nekiállok újra a gépnek csak az a terepmintás, modern jármű lesz. Azon már komoly feljavításokat szeretnék eszközölni.

Zola
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció