Pintér György - Múzeumi krimik
A makett viszonylag régi, az öntőkereten 1992 szerepelt, azonban a sorják és az öntőszerszám elhasználódása alapján a kit jóval régebbi lehet (a makett ősrégi Revell katalógusokban is szerepel). Ennek ellenére az árkategóriájában ma is megállja a helyét. A hozzávetőlegesen, kereskedőtől függően 5500 HUF körüli összegért egy kis plusz munkával ma is versenyképes makettet kapunk.
Az öntőkeretek barna, viszonylag lágy, könnyen formálható anyagból készültek. Az alkatrészek közös jellemzője a mindenhol előforduló sorja, azonban ez egy kis gyakorlattal még a kezdők számára is könnyedén eltávolítható. A törzset két darabból ragaszthatjuk össze. Ezek egy kissé vetemedettek voltak az én példányom esetében, így sok szárazpróbára, és körültekintő ragasztásra volt szükség. Azonban még így sem volt elkerülhetetlen a hajótest hátsó részének tömítése.
A készlet korából eredő hibák ellenére könnyen, buktatók nélkül összeállítható a hajó. Egyedüli hibának a fedélzetre ráöntött, és csak hosszas munkával eltávolítható, nem túl élethű kötélcsomókat, valamint a néhol eltúlzott famintázatot tudnám felróni. A maketthez amúgy két külön vastagságú cérnát, valamint tökéletes minőségű matricalapot mellékel a gyártó ( a csak a gyermekek és laikusok számára élethű vákumfólia-vitorlázat mellett).
A kész hajó, összeállítás után Gunnze akril festékekkel került lefestésre.
Összességében mindenkinek, a hajóépítésben eddig még járatlan makettezőnek, és kezdőknek is bátran ajánlom a készletet.