Semovente M40
1:35, Tamiya
No.35294 (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik
Lánctalp: Friulmodel ATL-18
Szeretném bemutatni frissen elkészült makettemet, az olasz Semovente M40-est. Miért pont ő került sorra? Mert tankvadász és mivel valamikor sorra fog kerülni a magyar Zrínyi rohamlöveg, és gondoltam van köztük némi kapcsolata külsejükből ítélve. Viszont mivel ennek nem jártam utána, csak bíztam a megérzésemben, jelentem, ez nem stimmel.
Először is, ez nem egy tankvadász, bár az észak-Afrikai hadszíntéren valóban használták tankvadásznak, ám az bizonyos, hogy semmi köze sincs a kettőnek egymáshoz. Bár, ha úgy nézzük, valahol mindkét fegyvert a német StuG III inspirálta, ami valóban nagyon újszerű és hasznos fegyvernek bizonyult. A hasonlóság azonban csak a véletlen műve, ahogy a filmekben szokták mondani vagy nagyon ügyesen másoltak a mintáról.
A makett eleve nagyon hányattatott sorsú lett, ugyanis eredetileg én egy Italeri modellt szerettem volna összerakni, melyet használtam pont az itteni fórumon találtam, ám a behorpadt doboz, és trehányságom miatt, az egy éves tárolás alatt sikerült maradandóan deformálnom a kupolát. Ugyan megpróbáltam helyrerakni, de nem jártam sikerrel, úgyhogy kénytelen voltam beszerezni egy Tamiya modellt. Megérte? Erről majd később. Előbb szokásomhoz híven következzen a járműről pár szó.
A járműről:
Az olasz hadsereg gerincét képező közepes tank, az M13/40 fejlesztése 1930 végén kezdődött. Ezzel egyidőben úgy döntöttek, hogy az M13/40 alváz felhasználásával építenek egy önjáró löveget is a gyalogság támogatásra, ezért a Fiat Ansaldo (M13/40) áttervezésre került. Ebből született meg az M40. Jelölések jelentései 'M', azaz Medio, mint közepes, 13, azaz 13 tonna teherbírású és 40, vagyis 1940-ben állt hadrendbe. A Semovente egyébként annyit jelent: önjáró. (Pedig a hangzása alapján azt mondanám, egy opera hőse)
A tervezés 1940-re fejeződött be, az első prototípus 1941 februárjában állt elő. Az 1,8m magassága kimondottan alacsonynak mondható, 3 fős legénysége szintén a német StuG alapján került meghatározásra. Lövege egy L18-es 75mm-es ágyú, ami balra 18 fokra jobbra 22 fokra, lefelé 12 és felfelé 22 fokra téríthető ki. 44 páncéltörő gránátot tudott magával vinni. Tank tetején található még egy Breda M30 6,5mm vagy M38 8mm-es géppuska.
Homlokpáncélzata 50mm, ami a legjobban páncélozott olasz harcjárművé tette a tankot. Hatalmas felső ajtajai nagyon jó szellőzést biztosítottak. A meghajtásról egy 125 lóerős, vízhűtéses V8-as dízel motor gondoskodott. Maximális sebessége 30 km/h. A M40 Észak-Afrikában került bevetésre, és egészen 1941-ig ott szolgált. Első bevetésére 1942-ben került sor, ahol a gyalogság támogatásán kívül a szövetséges Crusader és M3-as tankok ellen, mint tankvadászt is használták.
Gyenge, szegecselt konstrukciója, a lövegpajzs hiányának és rossz mozgékonysága ellenére a legjobb olasz tanknak bizonyult Észak-Afrikában. Később, az M41 és M42 tankjainak alapjául szolgált és az olaszok 1943 szeptemberi kapitulációja után pár darabot tovább használt a német hadsereg.
A makettről:
Szóval, ahogy az a bevezetőben is írtam, már az indulásnál gond támadt, de szerencsére a Tamiya makett nagyon jó második választásnak bizonyult. Az eredeti terv az volt, hogy előnyömre fordítom a balesetet, és majd a két szetet összeházasítom. Nos, ez nem jött össze, mivel a két gyártó makettje között rendesen van méretbeli eltérés.
Sajnos egyértelmű győztest sem tudnék hirdetni,mivel voltak, amik az Italeri és voltak, amik a Tamiya készletben voltak szebbek. Például az Italeri készletben található alváz alul is kidolgozásra került, ott volt a menekülésre szolgáló csapóajtó, míg a Tamiya alváz sima volt, mint a babapopsi.
Ennek ellenére csak jót tudok mondani a Tamiya makettről. Az látszott, hogy ez egy feljavított készlet, gondolom nem az első kiadás, mert nagyon sok kiegészítő keretet tartalmazott. Úgy, mint például a darabonkénti szerszámok. Tehát az alakrészek minimum fele újra kell nyomva ehhez a készlethez.
Másik pozitív csalódás az előző Marder II-es Tamiya maketthez képest, hogy itt minden úgy passzolt, mint az álom. Egyetlen dolgot kellett pótolnom, nevezetesen a a vontatóhorgok szegecselését. Ezt epokit odapöttyözésével oldottam meg.
Másik apró probléma, hogy a görgők kilyukasztását nem jelölte, szóval sajnos az kimaradt, én pedig olyan fázisban vettem észre, amikor teljesen készen voltam a futóművel.
Továbbá sikerült eldugniuk a fotómaratott alkatrészeket olyan képtelen helyre, ahol csak véletlenül találtam rá: a dobozfedél aljához ragasztva.
Illetve hiányosságképpen azért le kell írjam, hogy itt sem volt átlátszó műanyagból öntött lámpa búra, úgyhogy azt epoxiból öntöttem ki.
A festéshez szinte végig akrilt használtam. Azon belül is Revell 17-est (igen, tudom, hogy sokan mondtátok, ne használjak Revellt, mert durva a szemcsemérete, de nekem szerintem eddig még sikerült egészen jól felvinnem minden esetben).
Alapozáshoz Gunze fekete és burnt iron keverékét használtam, erre jött a hajlakk, amire jött a Revell 17 akril. A hajlakk miatt nagyon szépen megrepedezett a festék, ami pont megfelelt az afrikai viszonyoknak.
Filterezéshez és koszoláshoz olajfestéket használtam. Főleg a világos színeket preferáltam, elvégre mégis sivatagról van szó. Kerestem olyan korabeli sivatagi képeket, de vagy nem világos volt a jármű alapszíne, vagy fekete-fehér volt a kép. Szóval lehet, hogy túl fehér lett, ezt nem tudom megítélni.
Kimondottam sarazni sem akartam, mert szerintem ez a sivatagban nem jellemző, viszont azért valami homok lerakódáshoz hasonlót szerettem volna felvinni. Úgyhogy egy kicsit kísérleteztem. Közönséges sót egy kicsit összetörtem, majd ehhez kevertem a pasztellkréta port. Ezt vittem fel oly módon, hogy hajlakkot ecsettel felvittem a felületre, majd finoman megszórtam a felületet.
A legvégén még felvittem egy kis pasztellkréta port. A felső ajtóknál hezitáltam egy kicsit. Ki akartam nyitni, mivel elég jó a tank belső tere, ezért annak a belső felét is festeni kellett. Vagy azon is gondolkodtam, egyszerűen nem teszem fel. Elvégre miért ne szabadulhattak volna meg tőle. Végül hagytam az ajtót. Oda rozsdásodást imitáló alapra kerül hajlakk fölé a fehér festék, ami szintén magától berepedezett. Szerintem egy masszív afrikai napfény plusz a nappali éjszaki hőtágulás így intézne el egy festett felületet.
A kipufogó (mondjuk, ahogy írom a cikket elbizonytalanodtam, hogy tényleg az-e, mert nincs rajta lyuk) vöröses, rozsdás színéhez először felvittem egy fekete bunrt iron alapot, majd megszórtam sóval és után jött rá a rozsdavörös. Ezt még szárazecseteltem, majd kicsit világosítottam olajfestékkel és pasztellkréta porral.
Ha az Italeri makettet rakom össze, valószínűleg fel se teszem ide a cikket, őszintén szólva nem akartam vele sok idő tölteni, de menet közben megszerettem ennek a tanknak a formáját. Nem egy ikonikus darabja a második világháborúnak, mégcsak nem kiemelkedő a teljesítménye, és már a háború elején is elavult. Ám mégis, azt mondom, miután látom a végeredményt és bekerült a többi makett mellé: Ez egy szép tank. Remélem másoknak is tetszik és egészen tűrhetően sikerült összeraknom.
Sajnos a tél nem kedves a végeredmény fotózásánál, úgyhogy lehet, hogy nem is adják vissza teljesen a végeredményt a képek, de azért remélem rajtam kívül is tetszik még valakinek.
Szeretném bemutatni frissen elkészült makettemet, az olasz Semovente M40-est. Miért pont ő került sorra? Mert tankvadász és mivel valamikor sorra fog kerülni a magyar Zrínyi rohamlöveg, és gondoltam van köztük némi kapcsolata külsejükből ítélve. Viszont mivel ennek nem jártam utána, csak bíztam a megérzésemben, jelentem, ez nem stimmel.
Először is, ez nem egy tankvadász, bár az észak-Afrikai hadszíntéren valóban használták tankvadásznak, ám az bizonyos, hogy semmi köze sincs a kettőnek egymáshoz. Bár, ha úgy nézzük, valahol mindkét fegyvert a német StuG III inspirálta, ami valóban nagyon újszerű és hasznos fegyvernek bizonyult. A hasonlóság azonban csak a véletlen műve, ahogy a filmekben szokták mondani vagy nagyon ügyesen másoltak a mintáról.
A makett eleve nagyon hányattatott sorsú lett, ugyanis eredetileg én egy Italeri modellt szerettem volna összerakni, melyet használtam pont az itteni fórumon találtam, ám a behorpadt doboz, és trehányságom miatt, az egy éves tárolás alatt sikerült maradandóan deformálnom a kupolát. Ugyan megpróbáltam helyrerakni, de nem jártam sikerrel, úgyhogy kénytelen voltam beszerezni egy Tamiya modellt. Megérte? Erről majd később. Előbb szokásomhoz híven következzen a járműről pár szó.
A járműről:
Az olasz hadsereg gerincét képező közepes tank, az M13/40 fejlesztése 1930 végén kezdődött. Ezzel egyidőben úgy döntöttek, hogy az M13/40 alváz felhasználásával építenek egy önjáró löveget is a gyalogság támogatásra, ezért a Fiat Ansaldo (M13/40) áttervezésre került. Ebből született meg az M40. Jelölések jelentései 'M', azaz Medio, mint közepes, 13, azaz 13 tonna teherbírású és 40, vagyis 1940-ben állt hadrendbe. A Semovente egyébként annyit jelent: önjáró. (Pedig a hangzása alapján azt mondanám, egy opera hőse)
A tervezés 1940-re fejeződött be, az első prototípus 1941 februárjában állt elő. Az 1,8m magassága kimondottan alacsonynak mondható, 3 fős legénysége szintén a német StuG alapján került meghatározásra. Lövege egy L18-es 75mm-es ágyú, ami balra 18 fokra jobbra 22 fokra, lefelé 12 és felfelé 22 fokra téríthető ki. 44 páncéltörő gránátot tudott magával vinni. Tank tetején található még egy Breda M30 6,5mm vagy M38 8mm-es géppuska.
Homlokpáncélzata 50mm, ami a legjobban páncélozott olasz harcjárművé tette a tankot. Hatalmas felső ajtajai nagyon jó szellőzést biztosítottak. A meghajtásról egy 125 lóerős, vízhűtéses V8-as dízel motor gondoskodott. Maximális sebessége 30 km/h. A M40 Észak-Afrikában került bevetésre, és egészen 1941-ig ott szolgált. Első bevetésére 1942-ben került sor, ahol a gyalogság támogatásán kívül a szövetséges Crusader és M3-as tankok ellen, mint tankvadászt is használták.
Gyenge, szegecselt konstrukciója, a lövegpajzs hiányának és rossz mozgékonysága ellenére a legjobb olasz tanknak bizonyult Észak-Afrikában. Később, az M41 és M42 tankjainak alapjául szolgált és az olaszok 1943 szeptemberi kapitulációja után pár darabot tovább használt a német hadsereg.
A makettről:
Szóval, ahogy az a bevezetőben is írtam, már az indulásnál gond támadt, de szerencsére a Tamiya makett nagyon jó második választásnak bizonyult. Az eredeti terv az volt, hogy előnyömre fordítom a balesetet, és majd a két szetet összeházasítom. Nos, ez nem jött össze, mivel a két gyártó makettje között rendesen van méretbeli eltérés.
Sajnos egyértelmű győztest sem tudnék hirdetni,mivel voltak, amik az Italeri és voltak, amik a Tamiya készletben voltak szebbek. Például az Italeri készletben található alváz alul is kidolgozásra került, ott volt a menekülésre szolgáló csapóajtó, míg a Tamiya alváz sima volt, mint a babapopsi.
Ennek ellenére csak jót tudok mondani a Tamiya makettről. Az látszott, hogy ez egy feljavított készlet, gondolom nem az első kiadás, mert nagyon sok kiegészítő keretet tartalmazott. Úgy, mint például a darabonkénti szerszámok. Tehát az alakrészek minimum fele újra kell nyomva ehhez a készlethez.
Másik pozitív csalódás az előző Marder II-es Tamiya maketthez képest, hogy itt minden úgy passzolt, mint az álom. Egyetlen dolgot kellett pótolnom, nevezetesen a a vontatóhorgok szegecselését. Ezt epokit odapöttyözésével oldottam meg.
Másik apró probléma, hogy a görgők kilyukasztását nem jelölte, szóval sajnos az kimaradt, én pedig olyan fázisban vettem észre, amikor teljesen készen voltam a futóművel.
Továbbá sikerült eldugniuk a fotómaratott alkatrészeket olyan képtelen helyre, ahol csak véletlenül találtam rá: a dobozfedél aljához ragasztva.
Illetve hiányosságképpen azért le kell írjam, hogy itt sem volt átlátszó műanyagból öntött lámpa búra, úgyhogy azt epoxiból öntöttem ki.
A festéshez szinte végig akrilt használtam. Azon belül is Revell 17-est (igen, tudom, hogy sokan mondtátok, ne használjak Revellt, mert durva a szemcsemérete, de nekem szerintem eddig még sikerült egészen jól felvinnem minden esetben).
Alapozáshoz Gunze fekete és burnt iron keverékét használtam, erre jött a hajlakk, amire jött a Revell 17 akril. A hajlakk miatt nagyon szépen megrepedezett a festék, ami pont megfelelt az afrikai viszonyoknak.
Filterezéshez és koszoláshoz olajfestéket használtam. Főleg a világos színeket preferáltam, elvégre mégis sivatagról van szó. Kerestem olyan korabeli sivatagi képeket, de vagy nem világos volt a jármű alapszíne, vagy fekete-fehér volt a kép. Szóval lehet, hogy túl fehér lett, ezt nem tudom megítélni.
Kimondottam sarazni sem akartam, mert szerintem ez a sivatagban nem jellemző, viszont azért valami homok lerakódáshoz hasonlót szerettem volna felvinni. Úgyhogy egy kicsit kísérleteztem. Közönséges sót egy kicsit összetörtem, majd ehhez kevertem a pasztellkréta port. Ezt vittem fel oly módon, hogy hajlakkot ecsettel felvittem a felületre, majd finoman megszórtam a felületet.
A legvégén még felvittem egy kis pasztellkréta port. A felső ajtóknál hezitáltam egy kicsit. Ki akartam nyitni, mivel elég jó a tank belső tere, ezért annak a belső felét is festeni kellett. Vagy azon is gondolkodtam, egyszerűen nem teszem fel. Elvégre miért ne szabadulhattak volna meg tőle. Végül hagytam az ajtót. Oda rozsdásodást imitáló alapra kerül hajlakk fölé a fehér festék, ami szintén magától berepedezett. Szerintem egy masszív afrikai napfény plusz a nappali éjszaki hőtágulás így intézne el egy festett felületet.
A kipufogó (mondjuk, ahogy írom a cikket elbizonytalanodtam, hogy tényleg az-e, mert nincs rajta lyuk) vöröses, rozsdás színéhez először felvittem egy fekete bunrt iron alapot, majd megszórtam sóval és után jött rá a rozsdavörös. Ezt még szárazecseteltem, majd kicsit világosítottam olajfestékkel és pasztellkréta porral.
Ha az Italeri makettet rakom össze, valószínűleg fel se teszem ide a cikket, őszintén szólva nem akartam vele sok idő tölteni, de menet közben megszerettem ennek a tanknak a formáját. Nem egy ikonikus darabja a második világháborúnak, mégcsak nem kiemelkedő a teljesítménye, és már a háború elején is elavult. Ám mégis, azt mondom, miután látom a végeredményt és bekerült a többi makett mellé: Ez egy szép tank. Remélem másoknak is tetszik és egészen tűrhetően sikerült összeraknom.
Sajnos a tél nem kedves a végeredmény fotózásánál, úgyhogy lehet, hogy nem is adják vissza teljesen a végeredményt a képek, de azért remélem rajtam kívül is tetszik még valakinek.
|
|
P1020804
|
|
|
P1020803
|
|
|
P1020807
|
|
|
P1020808
|
|
|
P1020811
|
|
|
P1020813
|
|
|
P1020816
|
|
|
P1020817
|
|
|
P1020822
|
|
|
P1020827
|
|
|
P1020831
|
|
|
P1020836
|
|
|
P1020845
|
|
|
P1020838
|
|
|
P1020859
|
2015.01.25.
Utolsó módosítás: 2015.03.09.
Utolsó módosítás: 2015.03.09.