"Shilka" - Önjáró Légelhárító Rendszer (SPAAG)

ZSU-23-4

1:35, Italeri No.268 (1993)
Pintér György - Múzeumi krimik Az első teljesen radarvezérelt szovjet AA fegyverrendszer fejlesztésének kezdete a 60-as évek elejére nyúlik vissza. 1964-től került a csapatokhoz, de hivatalosan csak egy év múlva publikálták. Fő feladata az elavult ZSU-57-2 leváltása volt. A csapatlégvédelem ekkorra már nem csak a hagyományos légvédelmi fegyverekre korlátozódott, hiszen megjelentek a föld-levegő rakéták, és egyre szélesebb körben alkalmazták a radartechnikát. Tervezésekor a könnyűfém páncél alkalmazásával sikerült a mozgó tömeget 20 t alá csökkenteni, a 280 lóerős vízhűtéses soros dízelmotor alkalmazásával a löveg sebessége megközelítette a 60 km/h-t, akciórádiusza pedig a 400 km-t. Ennek ára a páncélzaton látszott meg leginkább, ennek vastagsága sehol sem érte el a 10 mm-t. Kezelőszemélyzete 4 fő: a vezető a törzsben, a parancsnok, az irányzó/lövész és a távmérő a toronyban foglaltak helyet. A vezetőállásban többek között passzív éjjellátó berendezés segítette a jármű irányítását. Az IR periszkóp és reflektor együttes használatával a látótávolság éjszaka 200-250 méter között volt. Az RPK-2-es („Gun Dish”) radar a 14,6-15,6 GHz-es frekvencián, a "J" sávban dolgozott, rendelkezett ellenség/barát felismerő rendszerrel. Jeleit a célkereső komputer 30 másodperc alatt dolgozta fel, ennyi idő alatt került a rendszer tűzkész állapotba. A radar hatósugara detektáló üzemmódban 12, célkövető módban 10 km volt. Az azonosított céltárgyat a beépített optikai eszközök segítségével közvetlen irányzással is megsemmisíthették. A korai változatok jellegzetes problémája volt – az elektroncsövek alkalmazásából adódóan - a torony berendezéseinek túlhevülése. Ezt később a szilárdtest félvezetők alkalmazásával sikerült megoldani. Az R-123M típusú rádió adó-vevő a 20-51 Mhz-es tartományban, 20 W kimenő teljesítmény mellett, kb. 28 km-es távolságig biztosította a kommunikációt a fegyver és a harcálláspont között.

A nagyméretű 360 fokban körbe fordítható toronyban kapott helyet a 4db AZP-23 típusú 23 mm-es L/81 csőhosszú gépágyú. A torony forgató mechanizmusa kísértetiesen hasonlít a Pz III/IV harckocsikon alkalmazott megoldásra. A fegyver -4, +85 fok között volt irányozható, függőleges/vízszintes lőtávolsága 2500/7000 m. Lőszerjavadalmazása 2000 db volt, ami a magas tűzgyorsasság (1000 lövés/perc) mellett nem tűnt soknak. Valószínűsíthető, hogy a fegyver használata során rövid sorozatokkal operáltak. A rakaszokban általában minden 3. HE lőszer után egy AP típusú került betárazásra, így egy-egy 60 lövéses sorozattal kb. 11,4kg tömegű lövedék zúdult 970m/sec sebességgel a cél felé. Ekkora tűzerőnek nem sok repülőeszköz tudott ellenállni. A harceszközt 1968-tól egyre nagyobb számban gyártották, majd a 70-es évektől a Varsói Szerződés majd minden országában rendszeresítették, és a Közel-Keleten is jelentős számban állították hadrendbe. Az eredeti változaton számos fejlesztést hajtottak végre, korszerűsítették elektronikáját, megnövelték a radar hatótávolságát, ellátták túlnyomásos NBC berendezéssel, belső terét klimatizálták, valamint erősebb motort kapott. Az első Öbölháború azonban bebizonyította, hogy elszállt felette az idő. Az alacsonyan támadó vadászok kora lejárt, a helikopterek rettegett ellenfelét egyetlen lézervezérelt bomba, vagy TOW rakéta örökre harcképtelenné teheti.

A makettet még a néhai Ezermester bolt egyik utolsó akciós kiárusításában sikerült beszereznem, még 199x-ban. A doboz tartalma: 7 szürke öntőkeret, az alváz, egy rövid zsinórdarab, a vezető kitekintő nyílásának plexi darabja, és a 14 pontos összeállítási útmutató. A mellékelt matricalap segítségével 9 felségjelből választhatunk, bár a hazai jól láthatóan félrenyomott. Ettől eltekintve a minőség a sárkányos gyártótól már megszokott, mivel a készlet az együttműködés szép példája, európai doboz, útmutató és matrica, távol-keleti öntőkeretekkel. A járművet "out of the box" - minden kiegészítő/feljavító nélkül, az iraki változatban építettem meg. A fegyver mozgó részeinek összeillesztése, festése talán a szokásosnál kissé nagyobb figyelmet igényel, de ezt leszámítva az építés rutinfeladat. A szemenkénti lánctalp szintén próbára teheti az idegeket, de elkészülten nagyon látványos. Festéshez a Tamiya olajfestékeit használtam.

Mivel a képen látható darab egyik legkorábbi munkám, így magán viseli a makettezés szinte minden gyermekbetegségét, amolyan "állatorvosi ló", de szívemnek így is kedves, nem gondolkodtam feljavításán, átfestésén. A makett hosszú szünet után ismét feltűnt a Dragon kínálatában, azóta az Eduard is megjelentette a szükséges rezet hozzá, így bárkinek, aki kedvet érez a megépítéséhez, nyugodt szívvel tudom ajánlani. A jármű eredetije Budapesten a ZMNE-n, és Kecelen is megtekinthető.
A fegyverzet még ma is tiszteletet ébreszt
A fegyverzet még ma is tiszteletet ébreszt
A 60-as években korszerűnek számító Gun Dish radar
A 60-as években korszerűnek számító Gun Dish radar
A szellőzőt ma már rácsra cserélném
A szellőzőt ma már rácsra cserélném
A hűtőrács is maratásért rimánkodik
A hűtőrács is maratásért rimánkodik
Az építés kevés opcióinak egyike, a nyithatóra megépíthető kitekintő
Az építés kevés opcióinak egyike, a nyithatóra megépíthető kitekintő
Az iraki változat
Az iraki változat
Ennél szebb teknőt 1995-ben még nem láttam - nem a festés alapján
Ennél szebb teknőt 1995-ben még nem láttam - nem a festés alapján
Fenntről
Fenntről
Szépen kidolgozott futómű - bár ez a festésről nem mondható el
Szépen kidolgozott futómű - bár ez a festésről nem mondható el
Szellőzők, tárolók, periszkópok
Szellőzők, tárolók, periszkópok
Italeri-Dragon kooprodukció
Italeri-Dragon kooprodukció
Alkatrészbontás
Alkatrészbontás
1995.05.02.
Utolsó módosítás: 2007.12.02.
Kopp Péter (KeyPi), Budapest, XIX.
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
juge75
2008.02.24. 17:07:05
Üdvözletem!
Párszor volt szerencsém megcsodálni ezt az ezközt aktív időszakában, Nagyorosziban.
Jó a makett, de pár apróságot hiányolok róla, pl a csővégek takaró sapkáit, ami lenyílik tüzelés előtt egy bowde huzal rendszer segítségével.
KeyPi
2008.03.09. 13:42:49
Köszi! Nem akartam, és nem is tudtam elveszni a részletek között, hiszen nem volt szerencsém hozzá 1:1-ben. Egyszerűen megtetszett. :)
Sturmmann
2009.02.06. 18:44:00
Üdv!
Kellemes érzés volt viszontlátni ezt a makettet, mert a kilencvenes évek közepén nekem is volt egy példány belőle, pont ebben a kiadásban, de a folytonos költözködések áldozata lett az akkor még félkész kit.
A típussal még nevelőapám révén kerültem kapcsolatba, aki a '80-as évek elején parancsnokolt egy ilyen szörnyet, de mivel az idő utólag mindent megszépít, leginkább csak humoros történeteket hallottam a rettegett harckocsiról. A leírásban is említett elektronika túlmelegedéséből következő sajátos "ringlispiel" érzés, a "tankodrom" elhelyezkedéséből adódó korlátozások, a csak műszeres alapon történő "vakvezetés" illetve célkövetés mind-mind egy vicces történet melyet körülleng az akkori katonai vezetés ma már komolytalan titkolózása! :)
A makett amúgy szerintem jól sikerült, nekem legalábbis tetszik az összes "hibájával" együtt!
KeyPi
2009.02.07. 13:49:06
Szia!
Köszönöm méltató szavaid, erre az egyszerű produkcióra. :) A történeteket illetőleg valószínű, igazad lehet, mert tény, hogy a 60-as, 70-es években az orosz mikroelektronika 10-15 éves lemaradásban volt az USA-hoz képest. Az intelligenciát erővel igyekeztek pótolni. Ma sem szívesen repülnék szemben - az akkori techninával - egy betárazott Shilka -val szemben 1000 méteren belül.
Üdv. KeyPi
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció