Sivatagban
1:35
Pintér György - Múzeumi krimik Mindig is nagy kedvencem volt ez a harckocsi, katonai pályafutásom alatt volt szerencsém vezetni is. A makettezéssel másfél éve foglalkozom, még csak próbálkozom, tanuló fázisban vagyok. Amikor megkaptam ezt a makettet, szerettem volna diorámában megépíteni. Leszögezem, ez az első komolyabb makettem! Hát ez lett belőle!

Építés:
A kit egy Zvezda gyártmányú makett. Az építéssel nem volt gond, a ködvetőknél, meg a szerszámos dobozoknál kellett kicsit puttyolni. Feltűnt a torony sima felülete, hát ez élőben nem ilyen. Ezen is javítottam, durván beputtyoltam a felületet, majd visszacsiszoltam. Ettől apró egyenetlen bemaródások lettek a felületen. A járószerkezet nem volt egyszerű, 3-4 lengőkart ki kellett vágnom, a diorámába való beépítés miatt. Ezeket utána más szögben visszaragasztottam. Ettől persze rövidebb lett a baloldali lánc, nehezen ment össze. Kicsit csaltam, két láncszemmel többet raktam mint a másik oldaiba, de ez nem tűnik fel. A jobboldalon jó lett a láncbelógás, de csak utána jöttem rá, hogy a gumiszoknyától úgysem fog látszani.

Festés:
A festést alapozás nélkül, egyből Revell 16 homokszínnel kezdtem, három rétegben (így utólag: kellett volna alapoznom). A festést ecsettel végeztem. Lefestettem a kisebb alkatrészeket, a pótlánctagokat, drótkötelet, a parancsnokot, géppuskát, stb. A lánctalpat fekete 6-ossal kentem le, ezüsttel fémesítettem, majd ezüst, és sárgaréz keverékével koszoltam. Ezután összeragasztottam a lánctalpat, és felraktam a helyére. És itt rontottam el! Merthogy az oldalfal koszolásáról, és porozásáról elfelejtkeztem. Így később a futógörgők közötti réseken ez nem nagyon ment. Hát,ez van!

A lánckereket, feszítőkereket, és a futógörgőket is fémeztem, itt a Makettinfón olvastam a grafitos módszerről, visszacsiszolni, stb. Én szárazecseteltem ezüsttel, és nekem bejött. Végleg összeraktam a tankot, kisebb foltokat festettem bele halványabb homokszínből, amit folyamatosan hígítottam és fehérítettem. Majd szárazecseteltem az egészet, főleg a motortérnél, üzemanyagtartályoknál, kipufogónál. Ezután fekete temperával filtereztem, majd visszamostam a felületet. Megint koszolás következett fekete Revellel, majd barna, fekete, és sárga művészolajjal fakítottam. Ezután kapott egy réteg matt lakkot, amit festékszóró híján szintén ecseteltem. Ezután kezdődött a porozás. Természetesen homokszínt ecseteltem, a lánctalpakhoz közelebb eső részeket erősebben, és több rétegben hordtam fel a felületre. A kipufogó körüli részeket, rozsdabarna pasztellkrétával színeztem.

Dioráma:
Közben az alap is készült. Egy falapra kavicsot szórtam, amit előtte linóleumragasztóval kevertem össze. Kialakítottam a terepet, majd rájöttem, a legjobb ragasztó a tapétaragasztó! Ezzel kentem be a felületet, majd leszitált homokot szórtam rá. Ezt többször is meg kellett ismételnem. A füvet ecsetszőrből csináltam, majd festettem. Utólag ezt már igazi fűből csinálnám, nem valami jó az ecsetszőr. A diorámaalapot is pasztellkrétáztam, homokszín, sötétzöld, világoszöld, fehér, és világosbarna került rá.Előtte persze felragasztottam a kész tankot az alapra. Még kevés javítgatás, és kész is lettem, szerintem elsőre nem is olyan rossz.
Ha van hozzászólásod, tanácsod, kommentáld!
Kép 286
Kép 286
Kép 285
Kép 285
Kép 277
Kép 277
Kép 278
Kép 278
Kép 279
Kép 279
Kép 280
Kép 280
Kép 281
Kép 281
Kép 282
Kép 282
Kép 283
Kép 283
Kép 284
Kép 284
Kép 289
Kép 289
Kép 291
Kép 291
Kép 292
Kép 292
2009.11.21.
Attila81, Békéscsaba
Békéscsabai Makettezők Baráti Köre
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Tibcsi
2009.12.02. 06:12:03
Szia,

Nekem teccik a vas, igaz, nem vagyok túlságosan otthon a csörömpök között. :) Sokat találgattam, vajon miféle harckocsi lehet ez, de csak annyit tudtam kiokoskodni, hogy valamiféle "Té-akárhány". :)

Elárulod a pontos típust? :)

Tibcsi
magyarzoli1@vipmail.hu
2009.12.02. 08:40:09
Szia,
Őszinte leszek hozzád? JÓ jett amit csináltál.Csak így tovább!! Csak a fényképezést kell kicsit gyakorolni. Ügv Tigris6
Jimbow
2009.12.02. 08:55:27
Szia!
Szép lett, így fotók alapján, nekem csak két észrevételem lenne.
A ködgránátvetőknek egymással párhuzamosan, előre fele kéne állniuk, nem pedig szanaszét. Persze ez a kit hibája, hisz csak így lehet beleszerelni a lukakba.
Illetve a megsüllyesztett kerék szerintem kicsit kijjebb van a többinél.
A festés nekem nagyon bejön, és is mostanság próbálkozom az ecsettel történő lakkozással.
Üdv!
L33loo
2009.12.02. 14:47:34
Nagyon szép makett, és a cikk is hibátlan. csak így tovább
Attila81
2009.12.02. 19:40:02
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat! Tényleg nem írtam a típust: T-72A. Jimbow levelére megfigyeltem a futógörgőket. Eddig nem tűnt fel, de így van. A 3,4,5-ös csillapító kart el kellett vágnom a süllyesztés miatt. Ezek beljebb kerültek, és ezért látszik kijjebbnek a 6. görgő. Jó az észrevétel, köszönöm :0))
További jó munkát nektek is!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció