Spitfire Mk.IX UTI vadász „pótüléssel”

Supermarine Spitfire Mk.IX UTI

1:72, AZ Models No.7205

Annak idején csak erősen zárójelben emlegették, hogy a felszabadító Szovjet Hadsereg fegyverei között az azóta is folyamatosan pusztuló nyugat fegyverei is ott voltak. Egyes szovjet regényekben aztán tételesen is beszámoltak arról, miféle fegyvereket, szállítóeszközöket kapott – persze megfelelő ellentételezéssel – a Szovjetunió. No, ezek között nem kevés repülőgép is akadt. Jó részük az USA, de volt, ami brit forrásokból származott. Így került vörös csillag kb. 1300 darab Spitfire vadászgépre is. Ezek tették a dolgukat. Az első VB-k 1942-ben kerültek a szárazföldre Murmanszkban. Ezek felderítők voltak. A ma tárgyalt változat 1944-től állt a Vörös Légierő szolgálatába, összesen 1185 darab. Az elsők Irakon, illetve Perzsián jutottak a Szovjetunióba. A Spitek alapvetően nagymagasságú (10000 méter fölötti) harcra készültek. Ez a magasság a keleti front fölött olyan 4000 méter körüli volt. Csak egyetlen esetet jegyeztek fel, amikor egy 10000 méter fölött érkező Junkerst lőttek le. A típus hátránya volt a viszonylag keskeny futómű távolság. Egyes példányok kerekeit MiG-3 kerekekkel pótolták. (Érdekesség: A szovjet pilóták fél évvel a német támadás előtt megismerkedtek a Spitfire-rel. Még a nagy német-szovjet összeborulás idején egy Németországba látogató katonai delegáció tagjai láthattak zsákmányolt Spitet. Sőt S. P. Suprun berepülőpilóta ki is próbálhatta.) Leningrád környékén települt a Spitek nagyobb része. (Persze jutott az Kubány fölötti légiharcokba is.) Itt, az 1. számú repülőgép-javító bázison, kezdték el egy részüket kétülésessé alakítani. A pilótafülke mögé készítettek még egy munkahelyet. A cél alapvetően a kiképzés volt. Ott nagyban folyt az átalakítás, már-már gyári minőségben. Vannak adatok Hawker Hurricane kétüléses vadászbombázóvá alakításról is. Maga a kétüléses gép makettje eléggé népszerű volt már az ősidőkben is. Egy lengyel cég már 1984-ben legyártotta. Legalább féltucatnyi gyártmány létezik, közte legalább három1:72-ben is. Így az Airfix, az AZ, a Lotnia. Érdekesség, hogy a második világháború előtt a kereskedelemben kapható első makettkészletek egyike is a Spitfire volt. Itt a leírásában az szerepelt, hogy a sebessége katonai titok. Az AZ készlete nem túl bonyolult. Kapunk hozzá maszkoló készletet, igaz a harci változathoz, azaz a szovjetek által beépített kabinrész tetejéhez nem. De jól jön. És persze a futóművekhez is. A pilótafülkék berendezéséhez egész jó műszerfalak járnak. Az majd kiderül, hogy beférnek-e az összeépített törzsfelekbe macera nélkül. A szárnyak illeszkedése megfelelő, semmi komolyabb gond nincs. A matricakészlet persze, csak szovjet jelzéseket tartalmaz, ami nem csoda, hiszen ezt a „barkácsolt Spitet” csak ők használták. Így a festés az eredeti brit terepes egy plusz élénkzöld betoldással az átépített részek környékén. Keresgéltem a lehetőségek között. Találtam egy érdekes festésűt, amit a háború után a DOSZAAF használt. Ez a szovjet, katonai előképzést, tartalékos továbbképzést bonyolító szervezet volt, nagyjából a magyar MHSZ-nek megfelelő. A gép hófehér, piros díszítéssel és a DOSZAAF nevével volt megjelölve. Nos, az építés. Nem volt sem bonyolult, sem nehéz. Csak már indulásnál össze kellett válogatni a kétüléseshez való alkatrészeket, hiszen a készlet alapja az együléses változat. Ha ez a szortírozás megvolt, akkor szinte semmi nem állhatott a makett elkészítésének útjába. Jól illeszkedő, pontos méretű cuccok pont befértek a törzsfelek közé. A kabintetők is a helyükre passzoltak. Azt nem mondom, hogy öröm-makettezés, de majdnem. Jó nem volt agyonrészletezve semmi. Alapszint. Festésvariációk közül is volt választék. Hogy az orrkúpra való csillagot hogyan gondolták matricával megoldani, azt nem tudom. Semmi lágyító nem volt elég hozzá. Én fogpiszkálóval „festettem”, ahogy esik, úgy huppan alapon.