Lockheed F-104ASA-M Starfighter
1:48, Kinetic
Pintér György - Múzeumi krimik
Az F-104 igazán kedvelt repülőgépnek számított az olasz légierőben. Az 1960-as évektől egészen 2004-ig szolgált, ez idő alatt pedig rengeteg fejlesztésen és átalakításon esett át. A legvégső verzió F-104ASA-M néven futott, amely az eredeti „G” változathoz képest erősített sárkányszerkezettel, fejlettebb radar- és fegyverrendszerrel, valamint korszerűsített hajtóművel vált legendás csillagharcossá. Az olasz pilóták meglepően jó szívvel emlékeznek rá: kifejezetten kedvelték, mert nemcsak jól repülhető volt, hanem olcsóbb is a fenntartása, mint modernebb társainak. A teljesen szürke festés viszont makettezőként már kevésbé baráti – egy árnyalat, semmi kontraszt, és ha nem figyelsz, a részletek is úgy elvesznek a hosszú géptörzsön, mint csíkok egy sárkánycenteres Adibas melegítőről. Bár a típusról találni kemény használatról árulkodó fotókat is, én nem akartam túlzásba esni a koszolással.
A Kinetic készletre nincs panaszom – kimondottan szépen sikerült, ahogy azt a Gold Edition jelölésű dobozoktól már megszokhattuk. Rengeteg alkatrész, szép részletek, finom panelvonalak jellemzik. A pilótafülke, a futóműaknák és a hajtómű is szépen kidolgozott már gyárilag, de a feljavítás mindig, mindenhol elfér – csak az a kérdés, mire fektetünk plusz hangsúlyt. A matricák Cartograf gyártmányúak, bár szerintem minimálisan vastagabbak, mint amit megszoktunk. Extra kihívásként beszereztem hozzá néhány kiegészítőt: Eduard katapultülést, Quinta Studio műszereket, ResKit kerekeket, Eduard pilonokat, Eduard féklapokat és ResKit kiömlőket. Emellett nem maradhatott el a saját tervezés sem: az orrfutóakna és a saját bénázásom miatt a két szárnyvégi üzemanyagtartályt újraterveztem, valamint a piros takaróelemeket és néhány apróságot is utólag nyomtattam hozzá.
Az egyetlen igazán problémás kiegészítő a Tauro matricaszettje volt, ami 300+ jelölést ad kifejezetten az olasz verzióhoz. "Low visibility"-nek kellene lennie, de én túl sötétnek találtam őket, ráadásul több helyen túlméretesek a matricák – ennek ellenére a végeredményt megdobja vizuálisan.
Az építést a legszínesebb részlettel, a katapultüléssel kezdtem. Az Eduard itt igazán kitett magáért – szinte külön készletnek érződik az összerakása. Több alkatrész és matrica jár hozzá, mint néhány régebbi Matchbox maketthez összesen. Következő lépésként az orrfutó aknát vettem kezelésbe: először beszkenneltem a gyári alkatrészeket, majd referenciaképek alapján megterveztem egy nekem jobban tetsző verziót. A szkennelésre alapuló tervezésről szeretnék majd egy külön cikket írni, úgyhogy itt most nem részletezem. Meg kell hagyni, a gép hosszú mérete ellenére meglepően kevés építési problémával találkoztam – azt a keveset is inkább magamnak köszönhetem. Az egyetlen igazán problémás pont a beömlők voltak: ezeket érdemes külön lépésben belülről lefesteni, összeállítani, majd utólag hozzáigazítani a törzshöz. A fékszárnyak és a féklapok gyárilag nyithatók, így nyitott pozícióban kerültek beépítésre. A készlet lehetőséget ad az orr és a pilótafülke mögötti szekció kinyitására is, de annyira szépnek találtam a gép formáját, hogy inkább zárva ragasztottam be őket. A szárnyvégi tartályokat mindenképpen meg akartam jeleníteni, de sikerült ragasztót borítanom rájuk összerakás közben, így a finom felületi részletek mind elvesztek, az egész rücsissé vált. Biztosan meg lehetett volna menteni őket, de könnyebbnek tűnt újratervezni és kinyomtatni őket. Így legalább a vastag szárnyacskákon is tudtam segíteni, szóval összességében elégedett voltam a ragasztóborogatós mutatványommal.
A festésre előkészített felületet még egyszer alaposan átnéztem, majd egy réteg szürke alapozó került rá. A referenciaképek alapján az egységes szürkétől a világosra fakult példányokig széles a skála, de én egy kellemesen használt állapotot szerettem volna megjeleníteni. Az olasz szürke enyhén kékes árnyalatú – ez jó támpont volt, így ezen a palettán kerestem hozzá megfelelő színeket. Ezúttal nem a számomra jól bevált black-basing technikát alkalmaztam, hanem egységes szürkére festettem az egész makettet. Ezután világosabb (RLM76, Light Grey Camo, Buff, Insignia White) és sötétebb (German Grey, Dark Gull Grey, Rubber Black) árnyalatokkal kezdtem részegységenként árnyalni a felületet. A világosabb színek főként a napnak jobban kitett részekre kerültek, míg a sötétebbekkel a szárnytöveket, a jobban koszolódó területeket és a szerelők által gyakrabban tapogatott elemeket emeltem ki. A végén az alapszínnel visszavettem az effekt intenzitásából, ahol szükség volt rá.
A festési folyamatból azt szűrtem le, hogy nincs egyetlen nagy igazság a kivitelezésre. Viszont ha az ember alaposan átnézi a referenciaképeket, hamar ráérez, melyik paneleket nyitogatják gyakrabban, milyen környezeti behatásoknak lehet kitéve egy repülő, és hogyan viselkedhetnek az egyes szerkezeti egységek. Ezek mind nyomot hagynak a gépen, és ha ezeket figyelembe vesszük, máris sokkal életszagúbb lesz a végeredmény. Érdemes tehát minimális, de tudatos variációt vinni a makettbe megfigyelésből kiindulva.
A fekete leves a matricákkal kezdődött. Már az elején feltűnt, hogy túl sötét a nyomat – még a sötétebb szürke alapon is szinte feketének hat néhány matrica. Ráadásul több fontos darab láthatóan nem ehhez a készlethez lett méretezve, pedig a Tauro kifejezetten a Kinetichez ajánlja ezt a szettet. A gyártó teljesen véletlenszerűen helyezte el a számozásokat a lapon, így egy egész héten keresztül, több etapban játszottam a "Hol van Waldo?" makettező változatát. Frusztráló volt, de végül sikerült minden darabot megtalálni – vagy legalábbis elég sokat ahhoz, hogy ne maradjon üresen a gép.
A sötét matricákkal valamit kezdenem kellett. Próbáltam finoman átködölni őket az alapszínnel, de ezzel folyamatosan vesztettem az előzőleg felvitt rétegekből. Próbáltam utólag pótolni a hatást, de szerintem már nem sikerültek olyan látványosra. A projekt egyik koporsószögét végül a lakkozás verte be: sikerült túlhígítanom a VMS Satin lakkot, emiatt nagyon lassan száradt meg – közben pedig kismillió porszem ragadt bele. A teljes száradás után vizes, 3000-es szivaccsal csiszoltam át az egész gépet, mentve a menthetőt. Természetesen ezután javítanom kellett a festésben keletkezett hibákat, majd újralakkozni, ezúttal megfelelő hígításban. A végső weatheringet is visszafogottan vittem fel: minimális megfolyások és enyhe elszíneződések kerültek a gépre.
A végszerelés előtt még elkészítettem és bekábeleztem a futóműveket. Ezeken az alkatrészeken meglepően rossz helyen vannak a kilökőtüske nyomok, de szerencsére javítható a probléma. Mivel ezen a ponton már nagyon szerettem volna befejezni a makettet, a kiömlőn is csak addig dolgoztam, amíg jól esett – nem erőltettem túl. A helyzetjelző fények helye kellemesen mélyre van öntve, ami megkönnyítette a festést. Először AK Super Chrome festékkel kentem le őket, majd átlátszó UV gyantával töltöttem ki, így szép, üvegszerű hatást kaptak.
Összegezve: nagyon jó volt ezen a maketten dolgozni, még a felmerülő problémák ellenére is. Az elmúlt egy-két évben főleg harcjárműveket építettem, ahol sokkal több tér nyílik éles kontrasztok és extrém használati nyomok megjelenítésére. Ezeket a tapasztalatokat ugyan át lehet ültetni a repülőgépes vonalra is, de teljesen máshová kell tenni a fókuszt, hogy hihető maradjon az eredmény. Nagyon élvezem ezt a tanulási folyamatot, és erre bátorítok mindenkit: az élvezeti faktor legyen a lényeg, amikor leül makettezni!
Az olasz légierő F-104ASA-M gépe
A Kinetic készletre nincs panaszom – kimondottan szépen sikerült, ahogy azt a Gold Edition jelölésű dobozoktól már megszokhattuk. Rengeteg alkatrész, szép részletek, finom panelvonalak jellemzik. A pilótafülke, a futóműaknák és a hajtómű is szépen kidolgozott már gyárilag, de a feljavítás mindig, mindenhol elfér – csak az a kérdés, mire fektetünk plusz hangsúlyt. A matricák Cartograf gyártmányúak, bár szerintem minimálisan vastagabbak, mint amit megszoktunk. Extra kihívásként beszereztem hozzá néhány kiegészítőt: Eduard katapultülést, Quinta Studio műszereket, ResKit kerekeket, Eduard pilonokat, Eduard féklapokat és ResKit kiömlőket. Emellett nem maradhatott el a saját tervezés sem: az orrfutóakna és a saját bénázásom miatt a két szárnyvégi üzemanyagtartályt újraterveztem, valamint a piros takaróelemeket és néhány apróságot is utólag nyomtattam hozzá.
Az egyetlen igazán problémás kiegészítő a Tauro matricaszettje volt, ami 300+ jelölést ad kifejezetten az olasz verzióhoz. "Low visibility"-nek kellene lennie, de én túl sötétnek találtam őket, ráadásul több helyen túlméretesek a matricák – ennek ellenére a végeredményt megdobja vizuálisan.
A kész katapultülés
Az építést a legszínesebb részlettel, a katapultüléssel kezdtem. Az Eduard itt igazán kitett magáért – szinte külön készletnek érződik az összerakása. Több alkatrész és matrica jár hozzá, mint néhány régebbi Matchbox maketthez összesen. Következő lépésként az orrfutó aknát vettem kezelésbe: először beszkenneltem a gyári alkatrészeket, majd referenciaképek alapján megterveztem egy nekem jobban tetsző verziót. A szkennelésre alapuló tervezésről szeretnék majd egy külön cikket írni, úgyhogy itt most nem részletezem. Meg kell hagyni, a gép hosszú mérete ellenére meglepően kevés építési problémával találkoztam – azt a keveset is inkább magamnak köszönhetem. Az egyetlen igazán problémás pont a beömlők voltak: ezeket érdemes külön lépésben belülről lefesteni, összeállítani, majd utólag hozzáigazítani a törzshöz. A fékszárnyak és a féklapok gyárilag nyithatók, így nyitott pozícióban kerültek beépítésre. A készlet lehetőséget ad az orr és a pilótafülke mögötti szekció kinyitására is, de annyira szépnek találtam a gép formáját, hogy inkább zárva ragasztottam be őket. A szárnyvégi tartályokat mindenképpen meg akartam jeleníteni, de sikerült ragasztót borítanom rájuk összerakás közben, így a finom felületi részletek mind elvesztek, az egész rücsissé vált. Biztosan meg lehetett volna menteni őket, de könnyebbnek tűnt újratervezni és kinyomtatni őket. Így legalább a vastag szárnyacskákon is tudtam segíteni, szóval összességében elégedett voltam a ragasztóborogatós mutatványommal.
A festésre előkészített felületet még egyszer alaposan átnéztem, majd egy réteg szürke alapozó került rá. A referenciaképek alapján az egységes szürkétől a világosra fakult példányokig széles a skála, de én egy kellemesen használt állapotot szerettem volna megjeleníteni. Az olasz szürke enyhén kékes árnyalatú – ez jó támpont volt, így ezen a palettán kerestem hozzá megfelelő színeket. Ezúttal nem a számomra jól bevált black-basing technikát alkalmaztam, hanem egységes szürkére festettem az egész makettet. Ezután világosabb (RLM76, Light Grey Camo, Buff, Insignia White) és sötétebb (German Grey, Dark Gull Grey, Rubber Black) árnyalatokkal kezdtem részegységenként árnyalni a felületet. A világosabb színek főként a napnak jobban kitett részekre kerültek, míg a sötétebbekkel a szárnytöveket, a jobban koszolódó területeket és a szerelők által gyakrabban tapogatott elemeket emeltem ki. A végén az alapszínnel visszavettem az effekt intenzitásából, ahol szükség volt rá.
A félkész festés
A festési folyamatból azt szűrtem le, hogy nincs egyetlen nagy igazság a kivitelezésre. Viszont ha az ember alaposan átnézi a referenciaképeket, hamar ráérez, melyik paneleket nyitogatják gyakrabban, milyen környezeti behatásoknak lehet kitéve egy repülő, és hogyan viselkedhetnek az egyes szerkezeti egységek. Ezek mind nyomot hagynak a gépen, és ha ezeket figyelembe vesszük, máris sokkal életszagúbb lesz a végeredmény. Érdemes tehát minimális, de tudatos variációt vinni a makettbe megfigyelésből kiindulva.
A fekete leves a matricákkal kezdődött. Már az elején feltűnt, hogy túl sötét a nyomat – még a sötétebb szürke alapon is szinte feketének hat néhány matrica. Ráadásul több fontos darab láthatóan nem ehhez a készlethez lett méretezve, pedig a Tauro kifejezetten a Kinetichez ajánlja ezt a szettet. A gyártó teljesen véletlenszerűen helyezte el a számozásokat a lapon, így egy egész héten keresztül, több etapban játszottam a "Hol van Waldo?" makettező változatát. Frusztráló volt, de végül sikerült minden darabot megtalálni – vagy legalábbis elég sokat ahhoz, hogy ne maradjon üresen a gép.
A sötét matricákkal valamit kezdenem kellett. Próbáltam finoman átködölni őket az alapszínnel, de ezzel folyamatosan vesztettem az előzőleg felvitt rétegekből. Próbáltam utólag pótolni a hatást, de szerintem már nem sikerültek olyan látványosra. A projekt egyik koporsószögét végül a lakkozás verte be: sikerült túlhígítanom a VMS Satin lakkot, emiatt nagyon lassan száradt meg – közben pedig kismillió porszem ragadt bele. A teljes száradás után vizes, 3000-es szivaccsal csiszoltam át az egész gépet, mentve a menthetőt. Természetesen ezután javítanom kellett a festésben keletkezett hibákat, majd újralakkozni, ezúttal megfelelő hígításban. A végső weatheringet is visszafogottan vittem fel: minimális megfolyások és enyhe elszíneződések kerültek a gépre.
A végszerelés előtt még elkészítettem és bekábeleztem a futóműveket. Ezeken az alkatrészeken meglepően rossz helyen vannak a kilökőtüske nyomok, de szerencsére javítható a probléma. Mivel ezen a ponton már nagyon szerettem volna befejezni a makettet, a kiömlőn is csak addig dolgoztam, amíg jól esett – nem erőltettem túl. A helyzetjelző fények helye kellemesen mélyre van öntve, ami megkönnyítette a festést. Először AK Super Chrome festékkel kentem le őket, majd átlátszó UV gyantával töltöttem ki, így szép, üvegszerű hatást kaptak.
Összegezve: nagyon jó volt ezen a maketten dolgozni, még a felmerülő problémák ellenére is. Az elmúlt egy-két évben főleg harcjárműveket építettem, ahol sokkal több tér nyílik éles kontrasztok és extrém használati nyomok megjelenítésére. Ezeket a tapasztalatokat ugyan át lehet ültetni a repülőgépes vonalra is, de teljesen máshová kell tenni a fókuszt, hogy hihető maradjon az eredmény. Nagyon élvezem ezt a tanulási folyamatot, és erre bátorítok mindenkit: az élvezeti faktor legyen a lényeg, amikor leül makettezni!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A kész katapultülés
|
|
|
A félkész festés
|
|
|
A szárnyvégi póttartályok 3D verziója
|
|
|
A 3D tervezett futóakna
|
|
|
Az olasz légierő F-104ASA-M gépe
|
2025.11.09.