Pintér György - Múzeumi krimik
Ha az alpesi ország szóba kerül, szinte azonnal jön a semlegesség, meg a Milka csoki, a svájci bicska, óra, esetleg Tell Vilmos. De hogy Svájc és a háború? Persze akik a történelemben jobban elmerültek, tudják, hogy a nemzetközi pénzvilág és a vöröskereszt központjának helyet adó ország bizony kivette a részét a kontinens, majd a távolabbi világ háborúiból. Ha mást nem mondok, a pápa testőrsége a Svájci Gárda. Egy időben fogalom volt a svájci gyalogság is, amelyik egyik vagy másik uralkodó zsoldjában állva pusztította az éppen aktuális ellent.
Nos tény, ami tény, az utolsó háború, ami az államszövetség területén lezajlott, 1847-ben volt. Ráadásul nem idegen erők ellen vívtak harcot, hanem egy kiadós polgárháborút viseltek egymás ellen a katolikus vallást követő és a protestantizmus mellett voksukat letevő kantonok. Hosszú ideig az államalakulat nem volt más, mint az alkotó kantonok laza szövetsége. A XIX. század első felének politikai mozgalmai hatására egyre nagyobb hangsúly helyeződött egy központosítottabb szövetségi állam létrehozására. Ezt alapvetően a komolyabb anyagi háttérrel rendelkező protestáns kantonok szerették volna elérni. (Ha belegondolunk, hasonló volt a felállás másfél évtizeddel később az önmagával harcoló Egyesült Államokban az unionista és a konföderált államok között.)
Már 1841-ben elkezdődött a kötélhúzás. A dolog azzal vált élessé, hogy az egyik kantonban, jelesül Aargauban elzavarták a jezsuitákat. Őket aztán a katolikus Luzern fogadta be. Szabadcsapatok jelentek meg, amelyek bizonytalanná tették az életet a katolikus kantonokban. 1845-ben hét katolikus kanton létrehozta a Sonderbundot, ami e kantonok védelmi szövetsége volt. Nem verték a dolgot nagydobra, hiszen a svájci államszövetség alkotmánya tiltotta az ilyenfajta különállást. A hír persze csak kiszivárgott 1846-ban. Ekkor a szövetségi parlament, a Tagsatzung, melyben a liberális, protestáns kantonok képviselői voltak többségben, felszólította az érintetteket, hogy szüntessék meg a kis "magán-Svájcukat". Persze a Sonderbundnak eszében sem volt végrehajtani a döntést, így a "ha nem megy szép szóval, akkor majd megy erővel" elve alapján összetrombitálták a Sonderbundon kívüli kantonok hadait. Ez úgy tízezer fő volt. (Két kanton nem vett részt ebben a mozgósításban.) A távolmaradó kantonok katonái és a szövetségi haderő között volt néhány golyóváltás.
1847. november 4-én aztán kirobbant a nyílt háború. A Sonderbund erői elfoglalták a Szent-Gotthárd hágót, elvágandó egymástól a szövetségi kantonokat. A nagy győzelemnek kikiáltott esemény valójában inkább hegymászó sportteljesítmény volt, lévén a hágót a kutya sem őrizte. A kapcsolat ennek ellenére a Szent-Bernát hágón keresztül fennmaradt. November 7-én újabb Sonderbund előretörés kezdődött, amit a zürichi csapatok visszavertek.
Maga a háború inkább egy sakkjátszmához hasonlított, ahol sok kis fronton folyt a küzdelem. Az egymással szomszédos ellenérdekű kantonok úttörőcsapat méretű seregei mérkőztek egymással. Persze, ne gondolja senki, hogy ez egy kis, szinte haveri alapon való csetepaté volt, koránt sem! Gondoljunk bele, hogy egy ellenálló városka megtörésére hatvan ágyút vetettek be a szövetségiek. De jellegzetesen svájci volt az az indok, amivel ugyanők elutasították annak lehetőségét, hogy az akkor korszerű Congreve-rakétákkal szereljék fel a sereget. (Ezek könnyű állványzatuk miatt könnyebben mozgathatók voltak a kemény, hegyi terepen, bár pontosságuk kérdéses volt.) Az indok: "amennyire lehetséges, el kell kerülni, hogy ennek a háborúnak erőszakos jelleget adjunk, mert az csak ártana az ügyünknek". A szövetségi haderőnek komoly előnyt jelentett a műszaki és hidász csapatok megléte a hegyes, patakokkal átszegdelt terepen. Ilyen egységei a Sondebundnak nem voltak.
November 23-án zajlott le a polgárháború legvéresebb csatája Gisikon mellett. Ez az összecsapás három "leg"-gel is büszkélkedhet:
1. a legtöbb áldozatot - 38 halott és kb. 100 sebesült – követelő csata volt,
2. a legutolsó szabályos ütközet, amit svájci hadsereg vívott,
3. a legelső, ahol szervezett keretek között előre odaállított, fegyvertelen önkéntesek és apácák vezette szekereken mentették a sebesülteket.
Öt nappal később a Sonderbund haditanácsa föloszlott. Ezzel véget ért a harc. Jellemző módon a két semleges kantonnal a szövetségi kormány jóvátételt fizettetett a tétlensége miatt. A lázadó kantonokat megszállta a szövetségi katonaság és maradtak is 1848 februárjáig. A polgárháborúnak a legújabb kutatások szerint a szövetségi oldalról 60 halottja és 384 sebesültje, a Sonderbund oldaláról 33 halottja és 144 sebesültje volt.
A szövetségi parlament új alkotmányt fogadott el, ami az eddig nagyon csak laza konföderációt valódi államszövetséggé alakította, ahol a közös hadsereg fenntartása mellett a külkereskedelem, a vám- és postai ügyek, az egységes mértékrendszer és a pénzkibocsátás szövetségi hatáskörbe került. Megalakult a ma ismert Svájci Államszövetség, amelynek autójele az ország latin elnevezése miatt "Confoederatio Helvetica", röviden CH. Az egyházak és az oktatás fölötti ellenőrzés kantoni hatáskörbe került.
Még egy érdekesség: Guillaume Henri Dufour, a svájci szövetségi erők akkori főparancsnoka, ott volt aközött az öt férfiú között, akik a Nemzetközi Vöröskeresztet megalapították.
https://karosszektabornok.blog.hu/2020/01/21/318_egy_nagyon_svajci_polgarhaboru
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1jc
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sonderbund-h%C3%A1bor%C3%BA
https://www.wege-zur-schweiz.ch/wege-zur-schweiz/sonderbundsweg/standorte/06-verwitwet-verarmt-verdingt/
https://blog.nationalmuseum.ch/2017/11/als-in-der-schweiz-buergerkrieg-herrschte-sonderbundskrieg/
Nos tény, ami tény, az utolsó háború, ami az államszövetség területén lezajlott, 1847-ben volt. Ráadásul nem idegen erők ellen vívtak harcot, hanem egy kiadós polgárháborút viseltek egymás ellen a katolikus vallást követő és a protestantizmus mellett voksukat letevő kantonok. Hosszú ideig az államalakulat nem volt más, mint az alkotó kantonok laza szövetsége. A XIX. század első felének politikai mozgalmai hatására egyre nagyobb hangsúly helyeződött egy központosítottabb szövetségi állam létrehozására. Ezt alapvetően a komolyabb anyagi háttérrel rendelkező protestáns kantonok szerették volna elérni. (Ha belegondolunk, hasonló volt a felállás másfél évtizeddel később az önmagával harcoló Egyesült Államokban az unionista és a konföderált államok között.)
A helyszín
Már 1841-ben elkezdődött a kötélhúzás. A dolog azzal vált élessé, hogy az egyik kantonban, jelesül Aargauban elzavarták a jezsuitákat. Őket aztán a katolikus Luzern fogadta be. Szabadcsapatok jelentek meg, amelyek bizonytalanná tették az életet a katolikus kantonokban. 1845-ben hét katolikus kanton létrehozta a Sonderbundot, ami e kantonok védelmi szövetsége volt. Nem verték a dolgot nagydobra, hiszen a svájci államszövetség alkotmánya tiltotta az ilyenfajta különállást. A hír persze csak kiszivárgott 1846-ban. Ekkor a szövetségi parlament, a Tagsatzung, melyben a liberális, protestáns kantonok képviselői voltak többségben, felszólította az érintetteket, hogy szüntessék meg a kis "magán-Svájcukat". Persze a Sonderbundnak eszében sem volt végrehajtani a döntést, így a "ha nem megy szép szóval, akkor majd megy erővel" elve alapján összetrombitálták a Sonderbundon kívüli kantonok hadait. Ez úgy tízezer fő volt. (Két kanton nem vett részt ebben a mozgósításban.) A távolmaradó kantonok katonái és a szövetségi haderő között volt néhány golyóváltás.
1847. november 4-én aztán kirobbant a nyílt háború. A Sonderbund erői elfoglalták a Szent-Gotthárd hágót, elvágandó egymástól a szövetségi kantonokat. A nagy győzelemnek kikiáltott esemény valójában inkább hegymászó sportteljesítmény volt, lévén a hágót a kutya sem őrizte. A kapcsolat ennek ellenére a Szent-Bernát hágón keresztül fennmaradt. November 7-én újabb Sonderbund előretörés kezdődött, amit a zürichi csapatok visszavertek.
Maga a háború inkább egy sakkjátszmához hasonlított, ahol sok kis fronton folyt a küzdelem. Az egymással szomszédos ellenérdekű kantonok úttörőcsapat méretű seregei mérkőztek egymással. Persze, ne gondolja senki, hogy ez egy kis, szinte haveri alapon való csetepaté volt, koránt sem! Gondoljunk bele, hogy egy ellenálló városka megtörésére hatvan ágyút vetettek be a szövetségiek. De jellegzetesen svájci volt az az indok, amivel ugyanők elutasították annak lehetőségét, hogy az akkor korszerű Congreve-rakétákkal szereljék fel a sereget. (Ezek könnyű állványzatuk miatt könnyebben mozgathatók voltak a kemény, hegyi terepen, bár pontosságuk kérdéses volt.) Az indok: "amennyire lehetséges, el kell kerülni, hogy ennek a háborúnak erőszakos jelleget adjunk, mert az csak ártana az ügyünknek". A szövetségi haderőnek komoly előnyt jelentett a műszaki és hidász csapatok megléte a hegyes, patakokkal átszegdelt terepen. Ilyen egységei a Sondebundnak nem voltak.
November 23-án zajlott le a polgárháború legvéresebb csatája Gisikon mellett. Ez az összecsapás három "leg"-gel is büszkélkedhet:
1. a legtöbb áldozatot - 38 halott és kb. 100 sebesült – követelő csata volt,
2. a legutolsó szabályos ütközet, amit svájci hadsereg vívott,
3. a legelső, ahol szervezett keretek között előre odaállított, fegyvertelen önkéntesek és apácák vezette szekereken mentették a sebesülteket.
Öt nappal később a Sonderbund haditanácsa föloszlott. Ezzel véget ért a harc. Jellemző módon a két semleges kantonnal a szövetségi kormány jóvátételt fizettetett a tétlensége miatt. A lázadó kantonokat megszállta a szövetségi katonaság és maradtak is 1848 februárjáig. A polgárháborúnak a legújabb kutatások szerint a szövetségi oldalról 60 halottja és 384 sebesültje, a Sonderbund oldaláról 33 halottja és 144 sebesültje volt.
Harcok Geltwilnél - 1847
A szövetségi parlament új alkotmányt fogadott el, ami az eddig nagyon csak laza konföderációt valódi államszövetséggé alakította, ahol a közös hadsereg fenntartása mellett a külkereskedelem, a vám- és postai ügyek, az egységes mértékrendszer és a pénzkibocsátás szövetségi hatáskörbe került. Megalakult a ma ismert Svájci Államszövetség, amelynek autójele az ország latin elnevezése miatt "Confoederatio Helvetica", röviden CH. Az egyházak és az oktatás fölötti ellenőrzés kantoni hatáskörbe került.
Még egy érdekesség: Guillaume Henri Dufour, a svájci szövetségi erők akkori főparancsnoka, ott volt aközött az öt férfiú között, akik a Nemzetközi Vöröskeresztet megalapították.
Források
https://karosszektabornok.blog.hu/2020/01/21/318_egy_nagyon_svajci_polgarhaboru
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1jc
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sonderbund-h%C3%A1bor%C3%BA
https://www.wege-zur-schweiz.ch/wege-zur-schweiz/sonderbundsweg/standorte/06-verwitwet-verarmt-verdingt/
https://blog.nationalmuseum.ch/2017/11/als-in-der-schweiz-buergerkrieg-herrschte-sonderbundskrieg/
|
|
A helyszín
|
|
|
Harcok Geltwilnél - 1847
|
|
|
A kép aáírása: "Akkor mit tegyünk most a Sonderbunddal?"
|
|
|
Szövetségi csapatok bevonulnak az egyik semleges kantonba
|
|
|
Segélyhely
|
2025.11.23.