Csetverikov SzPL
1:72, KAYuK
No.02
Pintér György - Múzeumi krimik
Kevés undorítóbb dolgot tudok elképzelni makettek kivitelezésénél, mint a vákuumos kialakítású, egy-két vaskos sztirollapba nyomott alkatrészlenyomatokat, amiből valódi, embert próbáló küzdés kiszabadítani az alkatrészeket. Utána sem kis műsor úgy lecsiszolni az éleket, hogy abból értékelhető makett váljék. Persze, jó készletből könnyű szép makettet építeni. De ebből...
Nemrég került a birtokomba egy műanyag zacsiban két ilyen borzalom és a hozzájuk tartozó összeállítási útmutató. A zacskóban egy SzPL, azaz egy repülőgép tengeralattjárók számára.
Most akkor mi van? Egyszerű. A két világháború között az angolok, a franciák és a japánok mellett a szovjet haditengerészet is elkezdett kísérletezni egy, a kempingbiciklik mintájára összehajtogatható, összeszerelhető kisméretű felderítő repülőgép, egyfajta "repülő csónak" kifejlesztésén. Hogy minek egy tengeralattjárónak egy ilyen repülő szerkentyű? Mivel a tenger domborzata eléggé "egysíkú", így a viszonylag kis magasságba eljutó repülőkről is elég messze el lehet látni. Szóval a felderítés volt a szent cél. Nos, e kérdésre próbált választ kidolgozni Igor Vjacseszlavovics Csetverikov.
Ő egy igazi munkáskáderként került a szaratovi egyetemre, majd Leningrádba, ahol a vízi kommunikációval foglalkozva került közel a tengeri hadviselés kérdéseihez, majd egy repülőgéptervező irodába. Ennek - miután a "kommunista éberség" eltakarította az útból addigi főnökét - vezetője is lett. Végül a légierő ezredeseként ment nyugdíjba.
Szevasztopolban már a haditengerészet számára tervezett gépeket, amelyek közül néhány ki is állta a gyakorlat próbáit.
Az SzPL, vagy polgári nevén Gidro-1 az egyik ilyen munkája. Kisméretű, csónaktestű, felülszárnyazott gép volt. A tervek szerint szétszedett, összehajtogatott állapotban szállította a tengeralattjáró, majd a kellő helyen és időben összerakták és szárnyra kelhetett. Ezzel párhuzamosan épült a jégtörőkre megálmodott OSGA 101 (OSGA = Polgári Légiflotta Tudományos Kutatóintézetének Repülőgép- és Motorosszán Építési Osztálya - komolyan ez volt a neve!). Az SzPL egy példánya részt vett az 1936-ban Milánóban megrendezett repülőszalonon is. Rekordot állított fel kategóriájában sebesség, hatótáv és repülési magasság kategóriákban.
Maga a gép 7,4 méter hosszú, 9,5 méter szárnyfesztávú, M-11-es motorral hajtott szerkezet volt, ami két fő szállítására volt alkalmas max. 186 km/óra sebességgel. Végül a flotta nem, az OSZOAVIAHIM (Szovjetunió honvédelmét, repülésügyét és vegyvédelmét támogató társaság) azonban használta.
Ja, hogy miért "hároméltű"? Igazából 2+1, hiszen víz alatt - összehajtogatott állapotban - közelít céljához, vízfelszínről startol és oda is érkezik vissza és a kettő között repül.
A makett nem túl ismert típus, bár a most tárgyalt borzalmon kívül az Amodel is elkészítette.
A kapott zacskóban egy bombabiztos keménységű sztirollapot kapunk az összes alkatrésszel. Mellé egy útmutatót, amit szintén nem túloztak el. Az amúgy is gyönge minőségű nyomtatással, ráadásul ékes orosz nyelven írt szöveg kevés dolgot tartalmaz, de annak egy része sem életbevágó fontosságú. Szépen fel van sorolva az összes alkatrész neve. Amúgy TIT-alapon egy kis ismeretterjesztés - de minek. Inkább adtak volna egy matricalapot - bár az ilyen korú készleteknél nem biztos, hogy adna okot gyönyörűségre. Meglátjuk!
Komoly közelharc volt kiszabadítani az alkatrészeket. Volt amelyik meg is sérült. Ezt majd pótolnom kell. A kibányászott alkatrészeket komolyan kell csiszolni, alakítani. A készlet nem tartalmaz minden alkatrészt. Ami van az sem feltételül használható. Mindettől függeltenül össze fogom rakni.
A gond alapvetően az, hogy a vastag sztirol lap, amibe belepréselték az alkatrészeket ehhez a méretarányhoz borzasztóan vastag. Így az egymáshoz ragasztott részletek dupla vastagok, aránytalanul drabálisak. Van, ahol ez javítható, van, ahol nem. Hogy aztán a kivagdosott alkatrészeken mennyit kell csiszolni, alakítani, hogy legalább formájukban hasonlítsanak, azt már nem is mondom. De, ha harc, akkor legyen harc! Sikerült egy M-11-es motort szereznem egy maradék Po-2-es alkatrészkeretről. Sajnos ezen nem volt rajta a légcsavar, így azt külön ki kell alakítanom, de az sem lehetetlen, hogy készítek egyet.
Hasonlóan pótolnom kell a gép vázszerkezetét, pontosabban azt a cső-vázhálózatot, ami összeköti a gép testét a farokrésszel. Ezt ugyanis, használható formában a készlet nem tartalmazza.
Kivagdostam az átlátszó felületek, úgymint szélvédő, oldalablakok helyét és átlátszó fóliával „beüvegeztem” őket.
Amíg folyt a vagdalkozás, eszembe jutott autószerelő egy örökbecsű mondata: „Tanárúr, a fizika nem hazudik!” Egy levágott alkatrész elrepült – na ja, repülőgép alkatrész – és négyet koppanva esett le valamerre. Szóval, többszörösen gellert kapott. Csak sejtem a röppályáját, ami aztán végül az asztal alá vitte nagyjából spirális pályán.
Közben kezdtek összállni a nagyobb darabok. A szárny két végére az úszótalpakat teljesen át kellett építenem, hiszen az ezt tartó rudazat épségben történő leválasztása a vastag polisztirol lapból a „Mission Impossibile” kategóriájába tartozott. Így húzott szálból pótoltam. Itt pillanatragasztót kellett bevetnem úgy is, hogy a csatlakozásokat előzőleg megfúrtam. Ez volt, Shakespeaer után a „Gányolások vígjátéka”. Ok: a repülőgép vázát alkotó rudazatot (ami az eredetinél lehetővé tette a gép összehajtogatását) teljesen a magam erejéből kellett megterveznem és anyagát kitalálnom. Még jó, hogy a BiCs-17 után edzésben voltam! Jellemző módon, a legsikerültebb rész a két kerék volt. Ezek viszonylag jó kialakíthatók voltak. De ez olyan, mintha egy nőre azt mondják: „De a füle szép!”
Így aztán összeállt a makett. A szárnyra és az gép orrára felkerült a vörös csillag. Most már csak egy vizes alap kellene hozzá. Majd az is lesz.
Nemrég került a birtokomba egy műanyag zacsiban két ilyen borzalom és a hozzájuk tartozó összeállítási útmutató. A zacskóban egy SzPL, azaz egy repülőgép tengeralattjárók számára.
Most akkor mi van? Egyszerű. A két világháború között az angolok, a franciák és a japánok mellett a szovjet haditengerészet is elkezdett kísérletezni egy, a kempingbiciklik mintájára összehajtogatható, összeszerelhető kisméretű felderítő repülőgép, egyfajta "repülő csónak" kifejlesztésén. Hogy minek egy tengeralattjárónak egy ilyen repülő szerkentyű? Mivel a tenger domborzata eléggé "egysíkú", így a viszonylag kis magasságba eljutó repülőkről is elég messze el lehet látni. Szóval a felderítés volt a szent cél. Nos, e kérdésre próbált választ kidolgozni Igor Vjacseszlavovics Csetverikov.
Ő egy igazi munkáskáderként került a szaratovi egyetemre, majd Leningrádba, ahol a vízi kommunikációval foglalkozva került közel a tengeri hadviselés kérdéseihez, majd egy repülőgéptervező irodába. Ennek - miután a "kommunista éberség" eltakarította az útból addigi főnökét - vezetője is lett. Végül a légierő ezredeseként ment nyugdíjba.
Szevasztopolban már a haditengerészet számára tervezett gépeket, amelyek közül néhány ki is állta a gyakorlat próbáit.
Az SzPL, vagy polgári nevén Gidro-1 az egyik ilyen munkája. Kisméretű, csónaktestű, felülszárnyazott gép volt. A tervek szerint szétszedett, összehajtogatott állapotban szállította a tengeralattjáró, majd a kellő helyen és időben összerakták és szárnyra kelhetett. Ezzel párhuzamosan épült a jégtörőkre megálmodott OSGA 101 (OSGA = Polgári Légiflotta Tudományos Kutatóintézetének Repülőgép- és Motorosszán Építési Osztálya - komolyan ez volt a neve!). Az SzPL egy példánya részt vett az 1936-ban Milánóban megrendezett repülőszalonon is. Rekordot állított fel kategóriájában sebesség, hatótáv és repülési magasság kategóriákban.
Maga a gép 7,4 méter hosszú, 9,5 méter szárnyfesztávú, M-11-es motorral hajtott szerkezet volt, ami két fő szállítására volt alkalmas max. 186 km/óra sebességgel. Végül a flotta nem, az OSZOAVIAHIM (Szovjetunió honvédelmét, repülésügyét és vegyvédelmét támogató társaság) azonban használta.
Ja, hogy miért "hároméltű"? Igazából 2+1, hiszen víz alatt - összehajtogatott állapotban - közelít céljához, vízfelszínről startol és oda is érkezik vissza és a kettő között repül.
A makett nem túl ismert típus, bár a most tárgyalt borzalmon kívül az Amodel is elkészítette.
A kapott zacskóban egy bombabiztos keménységű sztirollapot kapunk az összes alkatrésszel. Mellé egy útmutatót, amit szintén nem túloztak el. Az amúgy is gyönge minőségű nyomtatással, ráadásul ékes orosz nyelven írt szöveg kevés dolgot tartalmaz, de annak egy része sem életbevágó fontosságú. Szépen fel van sorolva az összes alkatrész neve. Amúgy TIT-alapon egy kis ismeretterjesztés - de minek. Inkább adtak volna egy matricalapot - bár az ilyen korú készleteknél nem biztos, hogy adna okot gyönyörűségre. Meglátjuk!
Komoly közelharc volt kiszabadítani az alkatrészeket. Volt amelyik meg is sérült. Ezt majd pótolnom kell. A kibányászott alkatrészeket komolyan kell csiszolni, alakítani. A készlet nem tartalmaz minden alkatrészt. Ami van az sem feltételül használható. Mindettől függeltenül össze fogom rakni.
A gond alapvetően az, hogy a vastag sztirol lap, amibe belepréselték az alkatrészeket ehhez a méretarányhoz borzasztóan vastag. Így az egymáshoz ragasztott részletek dupla vastagok, aránytalanul drabálisak. Van, ahol ez javítható, van, ahol nem. Hogy aztán a kivagdosott alkatrészeken mennyit kell csiszolni, alakítani, hogy legalább formájukban hasonlítsanak, azt már nem is mondom. De, ha harc, akkor legyen harc! Sikerült egy M-11-es motort szereznem egy maradék Po-2-es alkatrészkeretről. Sajnos ezen nem volt rajta a légcsavar, így azt külön ki kell alakítanom, de az sem lehetetlen, hogy készítek egyet.
Hasonlóan pótolnom kell a gép vázszerkezetét, pontosabban azt a cső-vázhálózatot, ami összeköti a gép testét a farokrésszel. Ezt ugyanis, használható formában a készlet nem tartalmazza.
Kivagdostam az átlátszó felületek, úgymint szélvédő, oldalablakok helyét és átlátszó fóliával „beüvegeztem” őket.
Amíg folyt a vagdalkozás, eszembe jutott autószerelő egy örökbecsű mondata: „Tanárúr, a fizika nem hazudik!” Egy levágott alkatrész elrepült – na ja, repülőgép alkatrész – és négyet koppanva esett le valamerre. Szóval, többszörösen gellert kapott. Csak sejtem a röppályáját, ami aztán végül az asztal alá vitte nagyjából spirális pályán.
Közben kezdtek összállni a nagyobb darabok. A szárny két végére az úszótalpakat teljesen át kellett építenem, hiszen az ezt tartó rudazat épségben történő leválasztása a vastag polisztirol lapból a „Mission Impossibile” kategóriájába tartozott. Így húzott szálból pótoltam. Itt pillanatragasztót kellett bevetnem úgy is, hogy a csatlakozásokat előzőleg megfúrtam. Ez volt, Shakespeaer után a „Gányolások vígjátéka”. Ok: a repülőgép vázát alkotó rudazatot (ami az eredetinél lehetővé tette a gép összehajtogatását) teljesen a magam erejéből kellett megterveznem és anyagát kitalálnom. Még jó, hogy a BiCs-17 után edzésben voltam! Jellemző módon, a legsikerültebb rész a két kerék volt. Ezek viszonylag jó kialakíthatók voltak. De ez olyan, mintha egy nőre azt mondják: „De a füle szép!”
Így aztán összeállt a makett. A szárnyra és az gép orrára felkerült a vörös csillag. Most már csak egy vizes alap kellene hozzá. Majd az is lesz.
|
|
SzPL
|
|
|
SzPL_2
|
|
|
összehajt
|
|
|
összehajt2
|
|
|
scale_1200.jfif
|
|
|
IMG_20231213_153205
|
|
|
IMG_20231213_153232
|
|
|
IMG_20231213_153236
|
|
|
IMG_20231213_153324
|
|
|
DSC_0170
|
|
|
SZPL_1 (4)
|
|
|
SZPL_1 (5)
|
|
|
SZPL_1 (6)
|
|
|
SZPL_1 (7)
|
|
|
DSC_0176
|
|
|
DSC_0177
|
2023.12.13.
Utolsó módosítás: 2024.01.01.
Utolsó módosítás: 2024.01.01.