Szabályaink, elveink
Pintér György - Múzeumi krimik Sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a Makettinfo.hu-n látható tartalmak mennyi munkával és áldozattal járnak. Egy-egy cikk elkészülte és folyamatos elérhetősége több ember áldozatának eredménye. Rengeteg időt kíván a szerző(k)től, a fotóstól, az adminoktól, ezen kívül anyagi vonzata is van a fenntartásnak. Hogy ez még sokáig működhessen, kérjük néhány dolog betartását, elfogadását.

Amit kérünk tőled



Első és legfontosabb: az oldal az információk megosztására és megőrzésére jött létre. Más platformokon sajnos megtűrt, vagy technikailag támogatott a veszekedés. Minket nem fizetnek a forgalom után, ezért ebben merőben más elveket vallunk. A vita hasznos, amíg nem fordul át veszekedésbe és ez rajtatok múlik. Ha nem sikerül és gyomlálnunk kell a kommentek között, talán mélyebben vágunk, hogy megszűnjönk a probléma.

Lehetőleg kerüljük az aktuálpolitikai megnyilvánulásokat. Mindannyiunknak vannak nézetei, amiről kell és hasznos is beszélni - kultúrált keretek között. Sajnos a tapasztalatok alapján a ma átlagembere képtelen erre, legalábbis az interneten. A makettezéshez nem ad hozzá, a közösség megosztásához meg nem kívánunk felületet biztosítani. A történelem fontos nekünk, ezért ha elkerülhetetlen, politikában szorítkozzunk arra, ami már történelmi távlatban van. Ez segíti az objektív és indulatmentes társalgást. Minden egyébre ott a Makettező Sör Est, ahol (alkoholban) oldottabb hangulatban, személyesen lehet ezeket megbeszélni.

Amiben zéró tolerancia van, az a gyűlöletkeltés, erőszakra felhívás, népcsoportok, nemzetek, emberek, politikusok becsmérlése, gúnyolása. Mindenről és mindenkiről a minimális tiszteletet megadva nyilatkozz. Ha egy politikusról, népről, országról írsz, használd a rendes nevét, ne valamiféle ráaggatott gúnynevet.

Ezek fokozottan érvényesek a makettező társainkkal kapcsolatban. Kritikát lehet és kell is megfogalmazni, de kellő tapintattal és konstruktívan. Mielőtt valakinek a munkáját, makettjét, cikkét becsmérelnéd az elefántcsonttoronyból, gondolkozz el azon, előbbre viszed-e a kritikáddal a helyzetet, segítesz-e megoldani azt, biztos nem tévedsz-e. És persze próbáld kerülni a bántó stílust. Különösen mérlegeld ilyenkor, te letettél-e, le tudnál-e tenni az asztalra hasonló teljesítményt.

Allergiásak vagyunk az álhírek, konteók terjesztésére, spamelésre, digitális szemetelésre. Ellenőrizhetetlen információk megítélésénél kénytelenek leszünk a saját értékítéletünkre hagyatkozni - segíts elkerülni, hogy ilyenre kelljen vetemednünk, mert mi is utáljuk.

Az oldal egyik célja az utánpótlásnevelés, használják gyerekek, fiatalok, idősek, nők, férfiak egyaránt. Legyünk mindenkire tekintettel, kerüljük a trágár kifejezéseket. A ponttal, csillaggal, kukaccal (@) helyettesített betűktől a trágárság trágárság marad.

Amit nem támogatunk



Fő célunk az információmegosztás, felületet biztosítunk bárkinek a lehetőségeinkhez mérten. Ezzel együtt nem kívánunk dolgozni a velünk konkurenciaként viselkedő tartalomszolgáltatók, vagy cégek helyett. Mi törekszünk rá, hogy a tartalmaknál fel legyen tüntetve a forrás, amennyire ez emberileg elvárható - ezt kérjük Tőled is. Ugyanezt elvárjuk mindenkitől, aki a makettinfo.hu-n, annak közösségi oldalain, vagy máshol közzétett tartalmakat újraközli. Bizonyos esetekben a tartalom újraosztása indokolt lehet, de egy forráslink elhelyezése ilyenkor a minimum. Szöveg, kép, vagy más, hivatkozás nélküli átvétele nem számít baráti cselekedetnek.

Ha üzleti tevékenységet folytatsz a Makettinfón (például rendszeres kereskedelem, ipari mértékű reklámozás), a viszonosság elvét szem előtt tartva megköszönjük, ha Te is segíted a működésünket, vagy önreklámért cserébe minket is népszerűsítesz.

Nem járulunk hozzá a Makettinfo felületeinek robotizált használatához, adathalászathoz, tartalmainak lemásolásához.

Tartalmi irányelveink



A kulturált nyelvhasználatról már esett szó, emellett törekedj a nyelvhelyességre, a magyar nyelv helyes használatára. Ne feledd, hogy példát mutatsz a jövő makettezői, vagy a laikus közönség számára.
A Makettinfo elsődleges nyelve a magyar. Ha idegen nyelvű tartalmat készítesz, osztasz meg, tedd lehetővé, hogy a magyar nyelvű közönség is megértse, mellékelj fordítást.

Ha más oldalról hozol tartalmat, tüntesd fel a forrás linkjét, nyomdai terméknél a címét, szerzőjét, esetleg ISBN-számát. Ez így korrekt, ellenőrizhető, visszakereshető. Ne ossz meg illegális, lopott, fizetős tartalmat!
Ha megosztasz egy linket, adj hozzá egy rövid leírást, hogy mire számítson az, aki rákattint.

Ha feltöltesz egy képet, add meg röviden a címét, vagy a leírását hosszabban. Így sokkal hasznosabb lesz azoknak, akik megnézik. Különösen hosszabb idő elteltével, vagy kívülállók számára.

Támogatjuk az új eszközök (például a "mesterséges intelligencia") mértékletes használatát, ami hasznos, más módon nehezen elérhető eredményt hoz, vagy gyorsítja a munkát. De ellenezzük az ilyen módon előállított tartalmak "gyártását", ami igénytelen, haszontalan és kétes színvonalú eredményt hoz.

Önkényuralmi jelképek megjeleníthetők az oldalon. Amennyiben a történelmi hűség megkívánja, ez nem jelent semmiféle hátrányt.
Korhatáros, vagy erőszakos ábrázolások csak a feltétlen szükséges mértékben és módon jeleníthetők meg. Tartsuk észben, hogy az oldalt kiskorúak is látogatják.

Amit biztosan nem teszünk





Anyagi támogatás
Hogyan segítheted a munkánkat
Küldetésünk, céljaink
2025.04.22.
Utolsó módosítás: 2026.01.18.
Mekett
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció