Pintér György - Múzeumi krimik
Ez a makett már bemutatásra került Diós Gábor (diosgabor73 - elnézést, ha helytelenül írom a nevét) jóvoltából. Én jó négy hónapja fejeztem be, szerettem volna az oldalon bemutatni, de valahogy sosem jött össze. Nem kívánom teljes részletességgel leírni az összeállítás fél évét, csupán néhány fontosabb dolgot (hibát) említve szeretnék segíteni azoknak, akik a beszerzésén/építésén gondolkodnak. A hat hónapos építési periódus összesítve értendő; kétszer is félbehagytam az építését.
Személy szerint sokat szívtam vele és miatta; remélem ez a kis szösszenet segít abban, hogy Nektek már könnyebb legyen az összerakás.
Maga a makett kuriózum. Más cég nem gyártja, látványos dög építhető belőle, ráadásul számíthatunk a távol-keletiek hagyományosan jó minőségére, az alkatrészek szép és precíz kidolgozására. Ezek ismeretében az érte kért (2 éve) majd 8000Ft nem is tűnik olyan soknak.
Építés
Mikor alaposabban szemügyre vettem az alkatrészhalmot, már feltűnt némi sorja és otromba kilökőtüskenyom. A matricalap bőséges, épp csak a magyar felségjelzések nem sikerültek (a középső zöld pötty elcsúszott – amúgy is inkább kék! – és elég szerencsétlen módon sárga kerettel nyomtatták).
Már az elején eldöntöttem, jobb, ha az egészet az alváz összeszerelésével kezdem. Az én dobozomba ez a két alkatrész szépen deformálódva került bele, sokáig küzdöttem velük, mire szintbe kerültek egymással és a talajjal. Ezután sztirol lapokkal megerősítettem két oldalról az összeillesztéseket. A lengőkaroknál (F27/F28)vigyázat! Az illesztőtüskéjüknél fogva rögzülnek a kerethez, nehogy levágjátok őket (nekem egyet-kettőt sikerült). Itt húzott szállal erősítettem az illesztéseken, plusz hátulról adagoltam némi pillanatragasztót is.
Amíg az alváz száradt, nekiálltam a vezetőfülkéknek. Nos hát igen…illeszkedésről csak nagyon halkan írhatok; a jobb oldali fülke homlokfala (B1) egyáltalán nem passzolt, nagyon sok munkát igényelt, hogy a helyére kerüljön. A hátsó részek (A16 és B7) illeszkedése katasztrófa, csakúgy a tetőké! Ezeket leszámítva is szinte minden darab sorjás/deformálódott/öntéshibás volt, színesítve a belső feleken levő krátereket. Készre ragasztottam, kivéve az ajtókat (meg is szívtam!).
Ha már „fülkéztem”, nekiálltam a kommunikációs munkahelyek összeszerelésének. Minden flottul ment egész addig, amíg a tetejükre (B18) nem próbáltam ragasztani őket. Hosszas csiszolás (és káromkodás) után végre úgy-ahogy sikerült is. Ezután felpróbáltam a „kész” alvázra, és láttam, hogy a fülkék szépen befelé próbálnak „összetartani”. Nagyobb baj nem származott belőle, de azért oda kellett figyelni. Tanács: ne sajnáljuk az oldószeres ragasztót és a kötési időt tőle; valamint mindenképp a helyén hagyjuk száradni!
Miután megszáradt, a nem látható helyeken sztirol csíkok felragasztásával erősítettem. Fontos: a fülkék elülső oldalára szánt E8-as alkatrészeket (sárvédők) csak a motortér felhelyezése után ragasszátok, hogy lássátok elférnek-e.
Ezután következett a motortér összeállítása. Itt csak arra kell vigyázni, hogy a B10/B11 és az ezeket „összekötő” B19-es alkatrész pontosan illeszkedjenek minden aspektusban (sok munkám volt vele). Illik még időben a helyére próbálni, hogy igazítani tudjatok rajta.
A két fülke között elhelyezkedő hűtőráccsal szintén megküzdöttem. Jobban jártok, ha a szellőző (A9) illesztési csapjait levágjátok. A lökhárítót ne ragasszátok hozzá az elülső részhez, inkább a végén az alvázhoz.
Következett a hátsó rész. A legfontosabb, hogy betartsátok a sorrendet és alaposan ragasszatok. Az illeszkedések itt-ott brutálisak voltak, használtam tömítőt rendesen. Az emelő hidraulika munkahengere (E28-asok) rövidek, meg kell hosszabbítani, ha tüzelési pozícióban is be akarjátok mutatni a rakétát (ellenkező estben megszűnik a kapcsolat az emelő és az állvány között – sajnos erre csak a legvégén jöttem rá). Ahol tudtok, erősítsetek rá az illeszkedésekre, különösen a hátfal (B15) és az állvány esetében. A 25.-ik lépésnél is nagyon vigyázzatok, a D25-ös alkatrész alulméretes, könnyen „összeomolhat” az egész indítótalp. Sok ragasztót és türelmet! A D27/D28-as együttest a hátfalon levő „álló ovális” résbe kell behelyezni (az összeállítási nem jelzi!), ez legyen az első és csak utána rögzítsétek a szerkezetet az állványhoz.
Maga a rakéta összeszerelése ezek után gyerekjáték. Egyetlen hiba, hogy a két felén futó vonalak (panelek) nem nagyon találkoznak. Igazából lehet választani: vagy tökéletesen passzolnak a rakéta hátulján (és a fejrészén egyáltalán nem), vagy picit sehol sem. Persze újra lehet őket karcolni, de bevallom férfiasan eddigre már tele volt a hócipőm az egész makettel, így én nem foglalkoztam vele (ahogy eddig a kábelezéssel sem, gyűlik hozzá a maradék gumicső; előbb-utóbb megcsinálom).
Miután „kész” voltam a makettel, felragasztottam az alvázra mindent és festettem. De még előtte megküzdöttem az A7-es kartervédő felhelyezésével, olyannyira, hogy végül nem is raktam fel! (nem tudom mihez készült, de hogy nem ehhez a maketthez, az biztos)
Szépen ecsettel megkapta a két réteg alapszínét, csakúgy az eddig fel nem ragasztott ajtók. A festék megszáradt (nagyon tetszett), nekiálltam üvegezni. Kivágtam a sablont, majd Humbrol Maskollal rögzítettem a kapott átlátszó sztirolhoz. Túl sok hibázásra nincs lehetőség, egy-két kisebb ablak újragyártására elég csak a lapocska. Gyorsan feltűnt, hogy a kivágott darabok „kissé” túlméretesek, mindegyiket kisebbre kellett vágnom (immár szabad kézzel). Ragasztásuk egy élmény: nem tudom miért, de a Clearfix-em nem akarta megfogni, így részemről tűs Revell-t használtam, ami óriási hiba volt! (egy darabig jónak tűnt, de már rengeteg helyen elengedett a ragasztó)
A két darab „Kádár-csillag” felragasztása is tartogatott meglepetéseket (ezelőtt még nem volt dolgom a Propagteam „hártyáival”). Elméletileg nem is kellettek volna; egy fényképet láttam, ami magyar járművet ábrázol azon csak egy kétjegyű szám szerepel (29-es). Egyrészt későn találtam a képre, másrészt már eleve csillaggal képzeltem el. Nem akartam „koszlott” járművet készíteni, de így sikerült; a '85-ös díszszemle előtti utolsó rakétagyakorlat kicsit megviselte Kazahsztánban.
És végezetül az ajtók. Egyik sem passzolt a helyére. Némi csiszolás javít a helyzeten, de a jobb oldali elülső fülkéknél csak úgy illeszkedtek volna, ha belecsiszolok a szegecsekbe is. Így inkább picit nyitva ragasztottam őket, ezért olyan szerencsétlen a megjelenésük (a vitrinben a bal oldalát mutatja a makett).
Összefoglalás
A fent leírtak az általam vásárolt makettre vonatkoznak. Gábor kollégának a rakétát kivéve nem volt gondja az összeillesztéssel (lehet, hogy volt, csak nem írta le :-)), valószínű, hogy én fogtam ki utolsó szériás példányt. Ezek után csak annyit mondhatok: nem építem meg iráni festéssel (tervben volt) és lehetőleg ne vegyetek „SANGHAI DRAGON”-dobozost (ha már az alap Dragon ilyen pocsék, akkor milyen lehet az utángyártott?)
Legvégül álljon itt néhány tanács, pontokba szedve:
- Javaslom, hogy aki még nem szerezte be, lehetőség szerint alaposan nézze át még az üzletben a kereteket.
- Felejtsétek el, hogy a Dragon fröccsöntötte.
- A fent leírt „sztirol csíkos/húzott szálas” megerősítéseket mindenkinek javaslom beépítésre, még ezekkel együtt is hímes tojás az én példányom.
- A helyes építési sorrend: először az alváz, utána pedig előröl (menetirány szerint) kezdve blokkonként. Rakosgassátok fel őket az alvázra és próbáljátok hozzá a következőt.
- Jobb, ha külön festitek/koszoljátok/koptatjákot a nagyobb szerkezeti egységeket és utána helyezitek őket az alvázra; így sok bosszúságtól kímélitek meg magatokat.
- Ne feledkezzetek meg a kerekekről, az egységek felragasztása után a hátsókat már csak üggyel-bajjal lehet felszerelni.
- Az „üveg” alkatrészek ragasztásához pillanatragasztót használjatok. Ha óvatosan bántok vele, akkor nem marja meg az átlátszó elemeket (köszönet Begyuzsnak a tippért!)
- Ne higgyetek a mellékelt sablonnak, túlméretes alkatrészeket eredményez!(mondjuk még mindig jobb, mintha kisebb lenne)
- Tárazzatok be csiszolópapírt – nálam majd' egész lapnyi 800-as vászon fogyott ennél a makettnél!
- A fülkék, a hűtő borítása és a hátsó rész kívül-belül üvegszálas műanyagból készültek, tehát ne koptassátok fémesre!
- Az ajtókat még időben próbáljátok a helyükre.
- Türelem, türelem, relax fürdő...
- És végül: gondos és alapos szárazpróba szükséges az összes alkatrésznél!
Sok sikert kívánok az öszeépítéshez, mert azért megéri összeszenvedni!