Szíves T-55A olasz módra

T-55A

1:72, Italeri No.7081

Pintér György - Múzeumi krimik A T-55A többszörösen modernizált, ABV védelemmel is ellátott változata volt a T-55-nek. Az összes variáció, amit T-54/55-ből gyártottak, manapság is a legnagyobb pédányszámban elkészített harckocsi a világon. A teljes mennyiséget összesen 80-100 ezer darabra becsülik.

Nos, ennek a harckocsinak készítette el 1:72-es makettjét az Italeri.
Az olasz gyártó szintet lépett a T-55A új makettjével. Az, hogy az olajzöld alkatrészek szépen kidolgozottak és jól illeszkednek, nem szokatlan ettől a gyártótól. Az viszont, hogy a jármű szíve, a 38,88 literes V-12 elrendezésű V-55 dízelmotor elkészült és beépíthető a nyitva is elkészíthető motortérbe, az bizony új, legalábbis számára. Beépítés előtt érdemes utánanézni, hogy is néz ki egy ilyen motor és annak megfelelően színezni a különféle részeket. Maga a motortér fehér. Bár viszonylag kicsi a motort alkotó alkatrészegyüttes, elbír egy koszolást is, már ha meg akarjuk mutatni.

Tanulmányozva az összeállítási utasítást, a leírás szerint a négy lánctalp-szalagot (tehát nincs részben szemenkénti lánctalp!) hajszárító segítségével kellene alakra hajlítani. Izgalmasan hangzik!

A sötétzöld alkatrészek szépen illeszkednek. Pozicionáló tüske segít, hogy rendesen összeálljanak a hosszában megbontott görgők. Az én készletemben volt hibás alkatrész. Valószínű a meleg anyag hűlés közbeni visszahúzódásakor a B-16-os alkatrész vékony karja nem készült el, bár a helyének a furata ott volt a teknő oldalán. Kellemetlen, mert az egyik görgőt tartja és nem véletlen, hogy két ponton rögzül az eredeti is, meg a másik öntőkereten kapott alkatrész is.

Aki már rakott össze T-55-ös futóművet, annak vannak emlékei a régebbi ilyen típust bemutató makettekről. Mondjuk a PST... no, ez nem az a magasság. Szinte már-már örömmakettezés. Igaz ugyan, hogy a futógörgők felén volt hajszálnyi sorja, de nem zavaró és könnyen eltávolítható. Beillesztésük előtt érdemes koszolni a sárvédő alját és a teknő oldalát, mert utólag, főleg, ha már fönn vannak a lánctalp-szalagok, ezek a részek hozzáférhetetlenek.

A teknő összerakva, az azt lezáró részt szépen tele lehet pakolni a póttartályokkal és egyéb műszaki felszereléssel. Eközben az ember ráér gondolkodni, hogy kinyissa-e a motortér rácsos fedelét, hogy láthatóvá tegye a gép szívét, a motort. Én úgy gondoltam, hogy nyitva készítem el.

No, nézzük a csörömpösök egyik leglátványosabb és leginkább elrontható részét, a lánctalpat. Négy műanyag sávot kapunk, amit a leírás szerint hajszárító segítségével lehet (kellene) alakra hajlítani. Megpróbáltam szárazon megtörni ezeket a szalagokat. Mivel gyárilag bemélyített rovátkák mutatják a lánctalptagokat. Ezek mentén óvatosan hajlítva felveszi a meghajtókerék ívét és beletalálhat az apró nyílásokba. Mivel mind ez a szalag, mind a görgők azonos anyagúak, könnyű őket megfelelően rögzíteni. Igaz, babramunka volt a fényszórók előtti rácsozat összerakása. Javaslom a nyílások gondos kifúrását. Ugyanez a helyzet a torony deszant-kapaszkodóival is.

Közben még folyik a vacillálás, hogy nyitva, vagy csukva készítsem el a motortér-tetőt, és az egyik szerelőnyílást.
A lövegcső mozdítható függőleges irányban. Érdekes, hogy a mozdító mechanizmust opciókét jelöli az összeállítási rajz. A légvédelmi géppuska amúgy sem hatalmas méretű megfelelőjét hat darabból álmodta meg a gyártó.
Végül a fődarabok elkészülte után zöldre fújtam az egészet. Persze csak ezek után került a helyére a lánctalp. Kapott minden kisebb-nagyobb mélyedés egy kis pigmentport, már csak az élethűség kedvéért.