Sztálin kobrája

Bell P-39 Airacobra

1:72, Academy No.2223
Pintér György - Múzeumi krimik Magából az Airacobrából megközelítőleg 9500 darabot gyártottak, aminek a nagy részét (kb 5000 darabot) a Szovjetúniónak adtak át. Nem fejteném ki a történetét a gépnek, de bejárta a típus szinte az összes hadszínteret.

A makett:
Egy rögtönzött dobozbontással kezdeném, ha nem gond. Úgyis ki kellett nyitnom, hogy összerakjam. Rég nem volt a kezemben Academy kit, de rémlett, hogy nagy gondok nem lehetnek vele. A dobozban 3 szürke és egy átlátszó fröccsöntött kereten helyezkednek el az alkatrészek, fóliázva, ahogy kell. Az átlátszón találjuk meg a kabintetőt, az ülés mögötti páncélozott üveget, a bal oldali ajtót valamint a leszállófény prizmáját.
Sorját csak elvétve találtam az alkatrészeken, bár volt pár kilökőtüske nyom, aminek eltüntetésével dolgozni kell, különben kilátszik.
A leírás egyszerű és érthető, bár nem minden lépést abban a sorrendben oldottam meg. Ugyanis az orrfutó tartórészét (elnézést a szakszavakat nem ismerem) már az elején bele kellene tenni,a törzs összeragasztása előtt, úgy viszont útban lenne a makett elkészültéig.
Egy festési mintát kapunk hozzá, méghozzá egy 1944-es P-39N típushoz.
A makett viszonylag részletes, a panelvonalazás határozott, de nem túlzó.
Maga a fülke kialakítása nem túl részletes, de azért nem is sima lap. Az ajtót megépíthetjük nyitva és zárva is. Ha kinyitjuk, akkor érdemes egy kicsit felturbózni,amúgy nem sok látszik belőle. A törzsfelek szépen illeszkedtek, tömíteni nem sokat kellett. A szárnytöveknél viszont már kicsit több anyagot kellett felhasználni, hogy eltűnjenek a nem kívánatos „rések”. Viszont az előírt súly behelyezése nem kevés munkát adott, mire befaragtam a törzsbe. Ezt nagyon ne felejtse el senki, mert a végén kellemetlen lesz egy hanyattesett orrfutós gépet nézegetni.
A matricalap szépnek tűnik, de amikor dolgoztam vele,már máshogy gondoltam rá. Az apróbb matricák alá hiába kentem fényes lakkot, kaptak szettert és matricalágyítót is, az átlátszó részei a matricáknak mégis csúnyán előtűnnek. Ez persze lehet az én kezdő hibám is, de a matrica alatt mintha nem is légbuborékok keletkeztek volna, hanem egy légvár. Ezért nem is a doboz matrica szettjét használtam, hanem egy Sztálin Kobráit felvonultató készletből vettem ki az 53-ast. Az apró figyelmeztető feliratokat ennek ellenére a gyári matricákból raktam fel.
A dobozból két típust építhetünk meg, a Q és N verziókat. Viszont matricaszett és festési útmutató csak a 1944-ben Pokryshkin által repült típushoz van. Én a Q-s mellett döntöttem. Javarészt csak fegyverzetben tér el a két típus (megépítés szempontjából!).
A pilótafülkét némileg feldobtam pár kábellel, övvel, térképtáskával, kilincsekkel (stb.) mivel nyitott állapotban szerettem volna megépíteni. A törzzsel és a szárnyakkal sok gond nem volt. Az első festés után is jól látszódtak a panelvonalak. Ezeket 0,3-as „hegyezett” grafittal húztam ki. A kormolást szintén grafittal készítettem, de úgy, hogy a puha ceruza végét szikével lekapartam és fülpiszkával vittem fel a felületre. Kapott egy réteg matt lakkot,és utána jöhetett az olajfolyás, melyet vékony ecsettel vittem fel.
A futóműaknák kidolgozása ebben a méretben és árban elég elfogadható (kivéve az első futóé, mert az borzasztó puritán). Ahol érdemes volt, nagyon felhígított olajszínű festéket csöpögtettem bele, hogy a sarkokban összegyűlve száradjon meg. Amúgy a futószárak közül az orrfutóé az nagy csalódás. A kerék egybe van öntve a villákkal, de úgy, hogy az egész tömör. Kézi fúróval némileg lehetett rajta javítani, de messze van a tökéletestől.
A gép kopásait ezüst festékkel és puha ezüst ceruzával csináltam. A fegyverzet adott volt a Q-verzió miatt. Ami még választható volt, az a póttartály vagy egy bomba felszerelése. Előbbinél maradtam. Az antennánál sem mindegy, hogy milyen típust építünk. Ugyanis lehet csak antennarúddal építeni, csak antennakábellel vagy mindkettővel. Én kaptam egy szakkönyvet és abból néztem ki, hogy ez a típus mivel rendelkezett. Mindkettővel,persze. Az antenna 0,18-as damil (kisebbet nem kaptam) enamel festékkel lekenve.
Sajnos a kabintetőt sikerült elrontanom a maszkolással. Miután leszedtem a maszkolószalagot,vettem észre, hogy ezt sajnos csinálhattam volna sokkal jobban is.
Egyébként a festés ecsettel történt az alábbi színekkel:
A kabin belseje 362-es, a gép alja 47-es, míg a felső rész Humbrol 155-ös.
Mindent egybevetve egy korrekt kitről van szó, ami megéri az árát és egész pofás gép hozható össze belőle. A matricaszett cserélése viszont szinte kötelező.
doboz
doboz
2
2
3
3
4
4
5
5
6
6
7
7
8
8
9
9
10
10
11
11
12
12
13
13
14
14
15
15
16
16
17
17
2013.07.03.
Utolsó módosítás: 2014.01.14.
geriand, Bajót
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Zoli
2014.01.14. 08:37:47
Szia,
Először is örülök, hogy itt a szomszédban is makettezik valaki!
A makett összességében tetszik, szép lett! Egy kicsit több és nagyobb képeket is feltehettél volna, így nem tudok mindenbe belekötni... Az öv elkészítése jó ötlet, de kicsit nagyra sikerült, kb fele ilyen szélesnek kellene lennie, illetve csatokat is kellett volna tenni rá pl vékony drótból, nagyjából ennyi lenne a kritikám. Tényleg jól sikerült, sok sikert a következőhöz!
z
zsozso1469
2014.01.14. 15:26:30
Szia!
Nagyon szép lett! Gratula!
Miből készitetted az ülés hevedereket?
geriand
2014.01.14. 16:14:15
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat!
Zoli:
Tényleg kicsi a világ szomszéd:-) Valóban vastag lett a szíj, ez volt az első próbálkozásom. A következő vékonyabb lett, de még mindig nem jó. És azon már heveder féleség is van. Megpróbálom kicserélni a képeket és bővíteni a kínálatot, csak nem szerettem volna, ha keresztre feszítenek a méretek miatt:-) És akkor lehet kivesézni alaposan. Igazság szerint újrakezdésem 4-dik makettje ez.
zsozsol1469
A szíjat vastagabb alufóliából (ismerőstől kaptam) készítettem, de elég vastag. Úgyhogy sima alufóliát visszahajtva lehet talán megfelelő vastagságot elérni.
geriand
cserbal
2014.01.15. 12:19:22
Szia!

Annak idején én is megépítettem. Viszonylag kezes és könnyen építhető makettként emlékszek vissza rá. Ami viszont keserédessé teszi az emlékeket, az a matricalap. Én azokat használtam és mindnek látszik a szegélye és az átlátszó részek is levegősek. lelakkoztam, gondolván, hogy az majd megoldja a dolgot, de inkább csak konzerválta a problémát.
Olyan, mintha a hordozóanyag lenne "beteg" a történetben. Gondolkodtam újramatricázáson, de aztán az valahogy elmaradt.

Balázs
ecsetes
2014.01.15. 13:59:17
Szia!

Határozottan fejlődsz, gratulálok! A kabintetőt akartam felhozni, de írtad is hogy volt kis gond. Egyébként jól sikerült, hajrá "ecsetesek"!
Ha legközelebb gondot okoz a súly befaragása, hát ne faragcsikálj! Tegyél bele gyurmát, bárhová be lehet tömni! Nekem évek óta bevált.

ecsetes
geriand
2014.01.15. 16:12:38
cserbal:
A matricaszett szerencsére nem okozott sok gondot, mivel csak az apróbbakat tettem föl, de a szárnytőben lévő az a gyári. Igyekszem a matrica széleket levágni ahogy tudom. Ennél nem volt nagy gond, de én mindig használok szettert és szoftert is.
ecsetes:
Köszönöm! Igyekszem. Sajna csalatkoznod kell bennem, mert a következő makettnél kaptam a kiscsaládomtól pisztolyt, kompresszort. A súly esetében megy gyurmaágyba szoktam belerakni. Ezek szerint a gyurmának van akkora súlya, hogy ne bukjon hanyatt tőle?

geriand
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció