Pintér György - Múzeumi krimik
A repülőgépek sorsában is van olyan, mint az emberekében. Van, amelyikben több van, mint ami kialakul belőle és van, amelyik nem tűnik kirobbanó sikernek, de aztán kifutja magát.
Már elég korán kiderült, hogy a világháborús csatatereken küzdők fölé nem árt egy olyanfajta légi támogatás, amely fegyverzetével, tűzerejével ott helyben és azonnal tud beavatkozni a szárazföldön folyó harcokba. Ott volt a Henschel 123, a Hawker Typhoon, vagy éppen az Il-2. Ezeket fegyverzetük és páncélozásuk alkalmassá tették a földi elhárító tűzben való működésre és a földi célpontok támadására.
Aztán voltak, amik bár ígéretesek voltak, de nem lett belőlük csatadöntő tűzfolyamot adó harci eszköz. Miért, miért sem?
Mai témánk egy ilyen, alig ismert repülőgép, a Szu-6.
1940. márciusában jött a megrendelés egy földi csapásmérő repülőgép tervezésére és megépítésére. 1941 januárjára el is készült a mű, egy M-71-es motor hajtotta együléses, páncélozott gép. Paramétereit tekintve verte a vele párhuzamosan készülő, akkor még szintén együléses, Iljusin Il-2-t, amikor közbeszóltak a körülmények. A tervezőirodát, a hozzá kapcsolódó gyártóüzemmel áthelyezték egy gyengébb minőségű munkát végző gyárba. Ráadásul az M-71-es motor gyártása is kifutóban volt. Egyetlen példánya állt már csak rendelkezésre, ezt használták fel.
Az újított "F" változat új motort kapott, de az ekkor már zajló nagy Honvédő Háború tapasztalatai megkövetelték a kétüléses, hátsó lőállással rendelkező eszközt. Így újabb áttervezés következett. Ennek eredményeképp a bombaterhelés kisebb lett, de a fedélzeti fegyverek tűzereje még így is elsöprő lehetett – volna. Majd újabb motorcsere egy gyengébb teljesítményűre. A kísérletek tovább folytak, immár az Il-10-zel szemben. De a háború nem várt. A német páncélos ékek ellen minél előbb szükség volt egy ilyenfajta repülőgépre. Bár az Il-2 paraméterei gyengébbek voltak, de gyárthatóság szempontjából ez bizonyult jobbnak. Így a németek által "Fekete Halál" elnevezését nem a Szu-6, hanem az Iljusin Il-2 szerezte meg.
A Szu-6 makettjét a cseh Valom cég gyártotta. A Szu-6 valamiért – talán ismeretlensége okán? – megragadta a gyártó fantáziáját és három verziót is piacra dobott a típus különböző változataival (Szu-6 81/82, AM-42, M-71). Ezek közül a mai téma az M-71 változat makettje. Érdekes, hogy maga a készlet alapvetően a típus végleges bukását okozó AM-42 variációt tartalmazza – így igény szerint az is megépíthető a kapott alkatrészhalomból. Úgy mellékesen oda van pakolva mellé két törzsfél, egy háromágú légcsavar és a motorház, a másik változattól teljesen eltérő burkolata. (Láttam már ilyet a Revell He-70-nél, amiből az eredeti és a magyar változat is elkészíthető volt.) Maga a készlet "multimédiás". Van szép csillagmotor műgyantából, fólia és maratás a műszerfalra és – ó! borzalom! – vákuumhúzott kabintető, kettő is.
Az összeállítási utasítás cseh, német és angol nyelven ad rövid ismertetést a típusról. A rajzok egyértelműek és áttekinthetők. A festéshez a színeket öt gyártó színkódjaiban adták meg. A készlet korát elárulja, hogy még Revell és Humbrol kódokat is látunk az Agama, a Model Master és az F.S. kódok mellett. Aki ebben a tekintetben vad színorgiákra számít, az csalódni fog! Alapvetően zöld felső, kék hasrész a választék... és ennyi. Ehhez kapunk egy hatdarabos vörös csillag készletet.
A szürke alkatrészek csak minimális sorját tartalmaztak, jól tűrik a csiszolást. A klasszikus, sárga műgyanta motor kellemes darab.
Az építést a pilótafülke és lőállás összerakásával, kifestésével kezdtem. A műszerfalak fémmaratással feldobhatók. A géppuskához is kapunk fémmaratás keretet és célzókészüléket. A kapott két légcsavar közül tehát a háromágú kerül beépítésre, csakúgy, mint az eredeti öntőkereten nem szereplő törzsfelek. Amíg száradt a festés, kimaszkoltam a kerekeket. A törzs és a szárnyszekció egyesítésénél akadtak gondok. Mivel a törzs ugyan kétféle, a cetroplán, azaz a törzs alatti, a szárnyakat összekötő része nem változott. Ezért nem illeszkedik gond nélkül a csillagmotorra kialakított törzshöz. Vágni csiszolni, alakítani kell. Méretprobléma van az amúgy szépen kialakított műgyanta motorral. Eredeti méretében egyszerűen nem fért be a motorburkolat alá.
Külön őrület a vákuumhúzott kabintető maszkolása. Mondanom sem kell, előre méretezett-vágott készlet nincs hozzá. Így a saját türelmünk következik. Szerintem megérdemelt volna egy hagyományos anyagú kabintetőt, de, az van.
No, túl vagyok a dolgon, úgy mint: maszkolás, festés. Megpróbálkoztam némi előárnyékolással is. Összességében nem lett rossz. Még hátra van a futómű és a takarólemezek beépítése.
Már csak pár apróság volt hátra a lefestett törzsű gépen. Helyére kerültek a kipufogócsővégek. Persze meg kellett jeleníteni az innen induló kormozódást is. Ami még hátra van, az antenna és kábele felragasztása, esetleg a két bomba elhelyezése a külső tartókon. Aztán, akár késznek is mondhatnám. Megtörtént. Antennaárbóc, kábelek a helyükön.