T-18 Lenin tank Ленин бак

T-18

1:35, Eastern Express No.35003
Pintér György - Múzeumi krimik A típus története:

A híres francia Renault Ft-17 konstrukció az ami nevezhető minden mai modern páncélos atyjának. A fölül elhelyezett 360 fokban körbefordítható lövegtorony korszakalkotó újdonságnak számított. A típus a maga korában olyan sikeres volt, hogy a több ország is megvásárolta a licencét, és mindenhol számos változatban építették. A fölvásárlók között szerepel Olaszország, Lengyelország, Jugoszlávia, Kína, Japán, és maga a Szovjetunió is. Ez utóbbi kezdetben a "Lenin-tank" elnevezéssel illette a járművet, és több torony, fegyver, futómű variációval gyártotta. Ugyan még a második világháború előtt kivonták őket a szolgálatból, mégis nagyon hasznosak voltak a fegyvernemmel való kísérletezgetés, és fejlesztések kapcsán.

A makett:

A készletet sokáig az AER gyártotta akitől az Eastern Express fölvásárolta (A teknő alján még ott az előző márka logója). Mint maga a típus elég ritka nagyon senki más nem adta ki ebben a méretarányban. Ez a készlet még 2013-ban került hozzám a Bólyai makettversenyen. Otthon kinyitva a dobozt, négy bézs-színű öntőkereten találjuk az alkatrészeket, ebből egy a szemenkénti lánctalp. Sorja szinte sehol, öntési hibákról sem tudok beszámolni. A kezelési útmutató egy fénymásolt A4 lap amin nem is lépésben inkább négy blokkban írják le az utasítások menetét. A torony összeállításánál kicsit gondolkozni kell ugyan hogy hogyan is kell, de megoldható. Nagy hibája szerintem, hogy az alkatrészek a papíron meg voltak számozva, de azokat elfelejtették az öntőkeretre is fölvinni. Szerencsére a képek alapján könnyen megtalálható minden. A matricalapon három különböző járműhöz kapunk jelzéseket, de azt nem mondják, hogy mit is jelentenek. Ez volt a második makettem ebben a méretarányban.

Az építés:

Egyszerű készlet lévén örömmakettezésnek indult házi feljavításokkal, amik nagyon földobták (szerintem) az egyébként pontos makettet. Elsőnek a test összeállításával kezdtem, ami remekül illeszkedett, hamar kész volt. A jármű farára forró tűvel fölfúrtam a motor szellőző nyílásait, valamint a kipufogó üregét (Ez a rész nem sikerült annyira ma már másképp csinálnám.). Az árokáthidaló felépítményhez adott lemezt száműztem a kukába, és a képeken gyakrabban látható módon az aljára készítettem el a borítást sörös dobozból, és húzott szegecsekből. A vontatószemeket rézdrótra cseréltem, és sárhányót újra elkészítettem egy jóval vékonyabb és alakíthatóbb fémlemezből. Meg kell mondjam a gyűrött hajlott sárhányók sokkal élethűbben néznek ki ezen a páncéloson. A lámpát fölfúrtam, és elkészítetten a lámpatestet, és a z üvegezést. A géppuskacsövet injekciós tűre cseréltem az ágyúcsövet fölfúrtam, és alakra csiszoltam. Ezután következett a futómű. Talán itt jöttek elő igazán a készlet problémái. A visszafutó görgők rugózását fémlapból készítettem újra. A futógörgőket föl kellett fúrni, és a himbáikat pedig megcsiszolni, hogy fölférjenek a helyükre. A legnagyobb munka a lánckerék volt. Az interneten legalább 6 különböző változatot találtam rá, de a készletben kapott egyikre sem hasonlít. Kis munkával viszont át lehet faragni az egyikre, nagyobba pedig bármelyik másra vagy újra elkészíthetjük. Mondjuk a némelyik lánckerék másik fajta, keskenyebb lánchoz készült. Ezután jött a szemenkénti lánctalp ami annak ellenére, hogy az egymásbak illeszkedő fogak közül, és az oldalukról a minimális sorját el kellett távolítani, és könnyen szétesett a kész szakasz, igen jól szórakoztam közben, és nagyon szépen el lehet készíteni belőle élethűre.

A festés:

Az első makett amit akrillal festettem teljes egészében. Rá kellett jönnöm, hogy a fényes fehér nem a legjobb alapozó ez ügyben. Erre jött föl nagyon sötétszürkével az előárnyékolás. Az alapszín egyszerű az útmutató szerint: Zöld. Ehhez a Vallejo Ruszki egyenruha zöldjét találtam. A festés után jöhetett a matricázás. Mivel fogalmam sem volt a csapatjelzésekről, Ezért csak egy vörös csillagot raktam föl a torony egyik oldalára. A koszolást művészolajjal végeztem filterezéssel, és fekete bemosással.


Ezzel a készlettel bele is szerettem a Ft-17 családba, és tervezem is a további variáció(k) beszerzését. Habár a "gombakalap" toronytető, nem tesz lehetővé a nyitott verzió építését, van rá példa, hogy valaki teljes belső térrel építette meg, mondjuk neki megvolt az eredeti szervízkönyv is.
T-18
T-18
építés alatt
építés alatt
építés alatt
építés alatt
építés alatt

A lánckerék fogait át kellett alakítani
építés alatt
építés alatt
építés alatt
építés alatt
építés alatt
építés alatt
építés alatt
építés alatt

Az árokáthidaló építmény is sokkal jobb lett.
építés alatt
T-18 (1)
T-18 (1
T-18 (2)
T-18 (2
T-18 (3)
T-18 (3
T-18 (4)
T-18 (4
2015.09.05.
Utolsó módosítás: 2015.10.18.
ponty, Kecskemét
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Némo
2015.10.18. 00:28:31
Rusnya egy jószág, mint a legtöbb korai szovjet masina. A képeket elnézve volt vele munka bőven, én már nem bánom hogy eladtam, annak fényében meg pláne nem hogy jövőre kijön vele a Trumpeter vagy a Hobby Boss 1/35-ben.
ponty
2015.10.18. 01:37:10
Igazából a legtöbb munkámhoz képest tényleg örömmakettezés volt. És kísérletezgetésnek sem volt utolsó. Mondjuk a lánctalp festése így utólag tényleg nem szép, de kezdésnek jó. Már beszereztem a MENG-től a szegecselt tornyú FT-17 -t, és nézegettem, az RPM Type-79 GO-Kata -ját is. Az utóbbihoz, talán csak egy normális láncot kellene beszerezni, de azt kötelezően. Azért öröm volt, hogy nem félszemenként, vagy gumicsíkban készítették el a láncot, sokat dob ez így összképen.
aldebaran
2015.10.19. 09:09:14
Gratulálok hozzá! Én is vettem egyet, de nálam soha el nem készül, annyira idegesítő és lehetetlen egy készlet.
ponty
2015.10.19. 16:57:39
Na igen megvannak a maga kis dolgai. Ha még egyszer neki veselkednék ennek a készletnek, akkor már biztos csinálnék hozzá, azt a hátranyúló doboz tornyot. És tényleg a Hobby Boss T-18-ról már van kép, és ahhoz már új lánckerék, és lánc van. És Némó egyet értek, ezek a harckocsik az FT-17 -től kezdve a T-18 -n át a Fiat 3000 -ig olyanok mint a pincsikutya, olyan rondák, hogy már szépek.
tyimosenko
2015.10.23. 14:04:36
Hello,

Latszik, hogy sok munkát fektettél bele, megküzdöttél vele. Pedig ez egy nagyon rossz készlet, már a Modell és Makett újságban a 90es évek közepén sem írtak róla jókat, azóta meg nagyot változott a világ.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció