T-34/85 1944 flattened turret

T-34/85 (model 1944 flattened turret)

1:48, Hobby Boss No.84807 (2006)
Pintér György - Múzeumi krimik A T-34-est már nagyon sok gyártó kiadta, ám a Kínaiak is kitettek magukért!

Hickorynak (Havril István) köszönhetem, hogy egyáltalán megfordult a fejemben, (és mint látható meg is valósult) hogy Hobby Boss makettet vegyek és megéri az árát (3230 Ft-ért vihetjük haza).

A makett 400 darabból áll, de ebben nagy szerepet játszik a teljesen kidolgozott belső tér: a vezetőtértől, a tornyon keresztül a motorig mindent meg lehet csinálni bele. Bár azt még nem tudom, hogy ebből az egész belső térből mi fog majd látszódni, de ha mindent (amit az igazi tankon ki lehetett) kinyitunk akkor valamennyit biztos lehet majd belőle látni.

A szellőzőrácsot maratásból adják és már úgy kapjuk, hogy bele van építve a motorfedélbe (ezzel egy kis munkát spórolva nekünk :D).
Az előbb említett maratáson kívül kapunk még egy rézdrótot, és két átlátszó alkatrészt a fényszórókhoz. A lánctalp nagyon szépen ki van dolgozva és a belógásokat is megoldották már Kínában.

Szóval mindent összevetve szerintem ez egy jó makett és (ismét csak azt tudom mondani, hogy) megéri az árát.

A motor építése közben azért találtam sorját (néhány elég rossz helyen van), meg illeszkedési hibák is vannak de ki lehet javítani, meg a motorból amúgy sem fog látszani minden. :D
doboz
doboz
a doboz tartalma
a doboz tartalma
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
öntőkeret
apróságok
apróságok
tanktest
tanktest
színes festési útmutató
színes festési útmutató
összerakási útmutató
összerakási útmutató
matricalap
matricalap
2009.02.07.
Utolsó módosítás: 2009.02.20.
Csákvári Péter (Peti347)
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Miggyuri
2009.02.13. 13:44:43
A dobozgrafika nagy öngólja a HoBossnak. A hk. 1944M, a vadul mutogató tiszt 1943 előtt egyenruhát visel.
msanyi
2009.02.13. 13:45:33
Szia Péter!
Hol jutottál hozzá 3200Ft-ért?
Peti347
2009.02.13. 14:35:23
Szia!
A Replica-ban (Bp. Móricz Zsigmond körtér).
Peti347
2009.02.13. 14:36:30
Ja, és bocsánat nem 3200Ft hanem 3230. :)
Teuton
2009.02.19. 11:38:37
Miért lenne ez öngól? Nem hiszem, hogy 44'-ben a szovjet hadseregben mindenki kizárólag 44M egyenruhában szaladgált volna. Főleg háborús körülmények között. Szerintem.
proo0
2009.03.19. 19:38:10
naa mivan petike nem találod a ragasztót?építsd már!!:)
Budai László
2009.03.24. 11:39:54
Szerintem is jó makett és az ár magáért beszél,várom az összeállításról készített fotókat is
Peti347
2009.03.27. 16:55:43
proo0!
Tudom hol a ragasztó :) csak most kicsit zűrös volt ez az időszak (felvételi miatt) de nemsokára építem!!:)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció