Zvezda T-34/85 COBETCKИЙ CPEДHИЙ TAHK

T-34/85

1:35, Zvezda No.3533
Pintér György - Múzeumi krimik Ez a makett a keceli hadi parkban tett látogatásom hatására készült! Ott láttam először élőben kisgyerek korom óta majd 20 év elteltével T-34/85-öst, ami nagyon is megtetszett. Szerencsére sok fotót készítettem róla, akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer össze is fogom rakni a sajátomét kicsiben.

Építés:
Szintén a torony építésével kezdtem mint a T-72-esemnél, ezt kb 40 perc alatt lehetett is teljesíteni, mert elég egyszerű konstrukció. Ügyes, tetszetős megoldás volt, hogy lehet mozgatni a löveg csövét. Kiegészítésképpen késheggyel óvatosan döfködtem a bebúvónyílások köré apró kis hegesztési varratokat imitálva. Ezután a görgőket festettem le még a keretén és sok más apró alkatrészt is. Később persze jöttek csőstül a problémák, mikor a lánctalpat akartam felhelyezni. Ez az az összeolvasztós fajta, ami úgy lógott rajt mint tehénen a melltartó. Még sokszor a pillanatragasztó amit kínomba adtam hozzá, - (körülbelül hatodszorra sikerült) - sem fogta a helyére... De valahogy csak sikerült...
Aztán jött a követkő gond: az alépítményt próbáltam összeilleszteni a középső résszel, itt is úgy nézett ki, hogy ha eltolom az egyik irányba, lyuk lesz a másik helyen, aranyközépút meg alig volt. Egyébként is ferde a hátulja valami öntési oknál kifolyólag csámpás az egész. Ez az összeillesztésnél is elég bosszantó. (Azóta láttam interneten, hogy kis fém lemezekből pótolják ezeket) :-)

Festés:
Ugyanazokat a színeket használtam mint a T-72-esemnél, szintén ecsettel dolgoztam, csak itt nem csináltam sárfoltozást. Valami olyasmit szerettem volna, ami kicsit újszerű is mint Kecelen volt. A matricázást úgy oldottam meg, hogy az orosz szavakból amit adtak hozzá, a "Б" betűt kivágtam, a számsorból az "I-24"-ből a betüt, majd összeillesztettem: Б-24. Előtte lerajzoltam egy A4-es papírra a tornyot oldalnézetből, hogy eltudjam képzelni hogy mutatna jobban. (A csillag legyen a számozás előtt vagy fordítva.) Egyébként a vörös csillag egy megmaradt KA-50 Hokum helikopter matricáiból való. Legutolsó lépésként vékony gyöngyfűző szálból antennát ragasztottam rá.

Jó kis építés volt, ha tapasztaltabb leszek, még lehet alakítok rajta!
8
8
T-3485 014
T-3485 014
T-3485 021
T-3485 021
T-3485 007
T-3485 007
T-3485 010
T-3485 010
1
1
13
13
5
5
6
6
11
11
14
14
2012.01.07.
Utolsó módosítás: 2012.01.14.
Bálint89, Ajka
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
magyarzoli1@vipmail.hu
2012.01.10. 09:33:15
Szia!
A leírtakhoz képest nagyon jól összehoztad, nekem 1 kis koptatást elbírna: De tetszik a munka. Üdv Tigris6
vrauko
2012.01.10. 10:00:53
A katonák elég szemtelenek...:) fogsz majd nekik látószervet pingálni?
Robert
2012.01.10. 10:15:09
Üdv.!
A tankot aleírtakhoz képest nagyon jól összeraktad, gratula hozzá.
A katonákat vedd le, mert ezek amik, az oroszonak csizmájuk volt (bakancsot nem hordtak).
Bálint89
2012.01.10. 10:27:51
magyarzoli1: Olvastam egy makettező könyvben, hogy vékony puha grafitceruzával "rajzolnak" rá koptatást. Ezt feltétlen kiszeretném próbálni.

vrauko: Természetesen pótolni fogom, de őket még nem én készítettem el anno.

Robert: Valóban nem reális a modell mellé, mert ezek a jó öreg amerikai játék katonák. Csak mellé tettem, de azóta már leszedtem őket a T-34-es mellől!

Köszönöm szépen az eddigi hozzászólásokat, és gratulációkat. Várom a további kommenteket. :-)
Gruandag
2012.01.10. 11:27:50
Szép lett, a kopásokat tényleg jól lehet grafitceruzával csinálni,kb egy 4B-s ceruza már megfelel,az éleket nagyon jól lehet azzal koptatni viszont más felületeket én pl. nem ceruzával csinálom
ggwarm
2012.01.10. 12:52:50
http://thundersquad.uw.hu/elso.html - "egyebek" menű alatt.
Bálint89
2012.01.10. 13:09:03
ggwarm: Köszi a linket! Nagyon hasznosnak tűnik, végig fogom olvasni, és amit lehet megvalósítani belőle.
tank
2012.01.10. 15:06:36
hali!egy kis koptatás,koszolás elkéne.amúgy frankó!
Bálint89
2012.01.10. 18:36:53
tank: Örülök, hogy tetszik! Megfogadom.
tank
2012.01.13. 21:24:36
szia Bálint89!a háztető szintén kartonból van.először megcsináltam a teljes felületet teli kartonból mindkét végét pillanat ragasztóval hozzárögzítettem egy előzőleg háromszöget alkotó vékony lécekhez(kb 1x1cm esek)ez adta a tetőnek a tartást.de ehez tudnod kell előre mekkora épülete akarsz,s így mekkora lesz a tető.majd ezután lemértem egy hódfarkú cserepet,átszámoltam 1:35be,és csináltam egy fél sornyi cserép sablont(nem kell egyenként,hanem mintha egymás mellé raknál mondjuk 20-30dbot)ezt kivágtam és utána ezt mindig körberajzolva sokszorosítottam.miután kivágtam a "sorokat". szikével bekarcoltam a cserepek találkozásánál(mindegyiknél).ekkor felragasztottam az előzőleg leírt "tető alapra",ezután kikevertem bordóbol meg barnából a színt,majd festettem min kétszer kell!száradás után paneleztem(befolyattam)nagyon híg matt feketével.néhány helyen többször,hogy ne legyen egyenletes színű.a kúpcserép pedig maradék cserépsorokból 2esével feldaraboltam,majd középen(ahol elvileg a 2 cserép találkozik)óvatosan ívbe hajlítottam és felragasztottam.hát ennyi.a kerítés meg a falak,a nyílászárók is kertonból vannak.a faerezést szikével karcolva imitáltam.itt is sokat számít a festés utáni "panelezés".ha van még kérdésed csak írj.szivesen segítek ha tudok.na csövi
Bálint89
2012.01.13. 23:57:54
Szia tank! Már olvastam ezt a hozzászólásodat a saját oldaladon. De azért köszi, hogy ide is bemásoltad! Január 15-én jelenik majd meg a T-72-esem, majd kukkantsd meg! Üdv.
Bálint89
2012.01.13. 23:59:00
Szia tank! Már olvastam ezt a hozzászólásodat a saját oldaladon. De azért köszi, hogy ide is bemásoltad! Január 15-én jelenik majd meg a T-72-esem, majd kukkantsd meg! Üdv.
tank
2012.01.14. 14:05:55
szia meglesem!biztos jó!
lacipapa
2012.03.09. 08:59:50
Szia!Tetszik amit csináltál,egy építő jellegű észrevételem lenne.
A matricák alá fújjál-kenjél fényes lakkot és utána újra fényes lakk,majd ha mattítani akarod ,matt lakkal átfújod és nem fog látszani a matrica hordozó lakkja.További jó munkát!Üdv.
Bálint89
2012.03.09. 21:06:29
Szia! Igen, a fényképeken valóban eléggé szembetűnik hogy hol és hogyan szabtam át a matricát. A valóságban is bizonyos szögből, fénynél lehet észrevenni. De okos ötletet adtál, ki fogom próbálni. Az az érdekes, hogy más makettjeimnél ez egyáltalán nem látszik! Pedig ott is ecsettel lakozzás stb. nélkül dolgoztam. Örólök, hogy tetszik.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció