T-35
1:72, sajátépítés
(2005)
Pintér György - Múzeumi krimik
Nagy fa vágta belém a fejszéjét. Miután néhány hk. makett kikerült a kezem alól, úgy döntöttem, teljesen saját erőből megpróbálom előállítani a sztálini Szovjetunió egyik látványos, ámde elhibázott harckocsiját, az eredetileg több, mint tíz méter hosszúra sikerült, öt toronnyal „díszített” szárazföldi hadihajóját - a T-35-öt.
A szépség az volt, hogy mindent, tervrajzot, anyagokat magamnak kellett előállítanom. Kevés eszköz állt rendelkezésemre, de ez nem tartott vissza. Először is néhány jó rajzra kellett szert tennem. Alapvetően a net szovjet harckocsikat tárgyaló anyagait néztem végig. Végül az „Orosz csataterek” nevű honlapon találtam megfelelő egy-,illetve háromnézeti rajzokat,valamint nem kevés fényképet / Többek közt a sajátos megoldású futógörgők felfüggesztéséről is sikerült találnom két egészen jó képet. Ekkor sejtettem, hogy valóban nagy az a fa, ami belém vágta a fejszéjét! /. Segített egy néhány évvel ezelőtt beszerzett füzet, a „Haditechnika makettezőknek” című sorozat első (egyetlen?) harckocsikkal foglalkozó része. Az itt közölt színes képek makettező szempontból nagy segítséget adtak.
Megfelelő módszerrel 1:72 méretre kicsinyítettem őket. Ezután elkezdődött az anyagok felkutatása. Kartonpapírból elkészítettem a legfontosabb idomok sablonjait. Ugyanakkor ki kellett találnom, melyik alkatrészt miből készítsem. Végül, a görgőpárokat és a lánctalpat tartó oldalfalakat és az öt tornyot viselő felsőteret műanyaglapból, a hátsó motorházrácsot öntőkeretből és rajzlapcsíkokból készítettem el, a többi nagy, sík lap dobozkartonból készült.
Az öt, három különböző méretű és szerkezetű torony sem volt kisebb kihívás.
A 76 mm-es ágyút tartalmazó fő torony hengeralakú része egy ragasztó stift dobozából, a hátra kinyúló toronyrész méretre vágott műanyaglapokból és tömítőanyagból készült. E toronyra került fel a keretantenna, amely más makettek fémmaratásának keretéből és dekorációs hálóból készült. A 45 mm-es ágyús torony a fiam egyik műanyag játékának romjaiból kiemelt, pontosan a 2 forintos átmérőjű hengerekből került ki. A géppuskás tornyokat megfelelő méretű injekcióspumpa hengeréből vágtam méretre. Ezekre a tornyokra a Revell szovjet gyalogságának két puskacsöve került, fegyverzet gyanánt. Minden torony búvónyílását takaró ajtók vékony fémlapokból vannak. A főtorony alapját alkotó bástya két oldalára két olajemelőt rögzítettek, annak idején. Így ki kellett alakítanom vékony műanyaglapokból a két tartót és öntőkeret darabjából a két emelő vaskos hengerét.
A hátsó tornyok mögötti légszűrőket és más építményeket műanyag hulladékokból és kartonból készítettem el. Az első géppuskatorony előtt, a vezető búvónyílásának csapóajtórendszere kartonból és műanyaglapból készültek.
Egynapos munka volt 8,5 mm átmérőjű görgőkből 32 darabot kivágni , csiszolni és a három lengőkarpár közé beilleszteni. Utána az egész kupacot üveglapon pozícionáltam, figyelve arra, hogy mind a 32 görgő érje a földet.
Be kellett látnom, a sztálini Szovjetunió harckocsi-tervezői nem gondolták, hogy elszánt makettépítők szeretnék 1:72-ben „műveiket” megépíteni.
Nem akármilyen probléma előtt álltam. Közel 30 cm lánctalpra emlékeztető dolgot kellett készítenem – oldalanként. No, de hogyan és miből? Ki is nézzen valahogyan és legyen tartása is. Első próbálkozásként régi magnószalagot vágtam méretre és feszítettem a görgőkre. Szépen sikerült. Igen ám, de ez magában nem kelti lánctalp képzetét. Elkezdtem lánctalp szélességű és 2mm hosszú lapokat aprítani kartonból. Ezeket ragasztottam fel egyenként a magnószalag-csíkra. Jól nézett ki – „csak, csak, csak ,”- mondaná az ács a Ludas Matyi című rajzfilmben – a plusz súly és a pillanatragasztó együtt festői csavarokba kényszerítették remekművemet. Le kellett szednem az egészet. Aki csinált már ilyet, tudja, a kudarcos alkatrész leszedése az egyik legszomorúbb munka a mi időtöltésünkben. Ráadásul hosszú munka után még ott sem tartottam, ahol elkezdésekor voltam. Mivel ilyen méretben felesleges, vagy előre elkészített lánctalp nem létezik, tovább kellett gondolkodnom. Mennyivel könnyebb a BT-tankok előállítása! Ott van kerekeken guruló változat is. Végül a számítástechnika segített. No nem bújt ki a nyomtatóból lánctalp! Nem! A képernyő tisztítására használt törlőkendőt tartó kartondoboz nyitócsíkja éppen olyan széles és eléggé hosszú, ráadásul gyárilag be van vagdosva. Persze a tökéletestől jó messze van, ráadásul sötét ciklámen színű! Persze a szín a legkevesebb! Végül a helyére kerül a lánctalp-imitáció is. Utána már gyorsabban ment a munka. El kellet készítenem a kötényezést és a sárvédőlemezt is. A köténylemezen egy kimerült golyóstoll hegyével szegecselést imitáltam.
Több képen láttam mindenféle sáncszerszámot a harckocsira rögzítve csakúgy, mint drótkötelet. Nos, ezeket a relikviákat is fel kellett tennem a két sárvédőre, pótlánctalptagok mellett. Műanyaglapokból és húzottszálból készültek el ezek. A drótkötél egy vékony drótdarab és egy korábbi makettről visszamaradt kötélvég – pár segítségével valósult meg.
Az egész makett zöldszínű lett. Humbrol 159-et használtam. Miután sehol nem találtam tereptarka festést ( az egy, finn háborúra készített téli fehér alapon kék csíkozásút kivéve ). A fő torony és az előrenéző 45mm-s löveget tartalmazó torony kapott a felső szegélyén piros csíkot. A lánctalpat Revell 90-el, majd annak száradása után, ugyanennek és matt feketének keverékével kentem át. Az egészre végül barna festék és babahintőpor keveréke került. Én sárnak szántam!
A rajzok alapján három vörös csillagot raktam fel. Az egyik, ami kövérebb az átlagnál, a főtorony tetejére került / Így a Stukák tévedése kizárt! /. A két köténylemezre is került egy-egy viszonylag kisméretű csillag. Torony vagy egyéb számot a rendelkezésre álló fotókon, rajzokon nem sikerült találnom, pedig kerestem. Mielőtt befejeztem volna, a „roncstelepemen” találtam egy gyanús, összegubancolódott, vékony fémcsíkot. Megdöbbenve ismertem fel egy korábbi karácsony ajándékának, a Skif T-26-os készletének keretantennáját. Így időt, fáradtságot nem kímélve leszedtem a saját gyártmányú keretantennát – dekor hálóból. Persze, ez azzal járt, hogy a korábbi antennát rögzítő pillanatragasztó kellemes foltokban leszedte a torony 159-es Humbrol festékét. Ezt megelőzően vékony papírcsíkból elkészültek a kezdetleges kötényezést a sárvédővel összekötő 12 elem.
Végül a kész makettet odaraktam kortársa, a két kis géppuska-toronnyal rendelkező, ámde a T-35-höz képest apró, korai T-26 mellé. Kellemes kontraszt. Most pedig várom azt az újsághírt valamelyik makettező lapból, hogy a jövő hónapban 6 tonna T-35-ös makett jön az üzletekbe a Revell minőségében, 1:72-ben, 653 forintos áron. Mert ez a makettező – Murphy egyik axiómája. Nem?
Aki esetleg belevág ilyen munkába annak kellemes hajtépést kívánok! Ha T-35 lesz az áldozat, akkor minden rendelkezésre álló anyagommal segítem sors- és bajtársamat, ha megkeres.
A szépség az volt, hogy mindent, tervrajzot, anyagokat magamnak kellett előállítanom. Kevés eszköz állt rendelkezésemre, de ez nem tartott vissza. Először is néhány jó rajzra kellett szert tennem. Alapvetően a net szovjet harckocsikat tárgyaló anyagait néztem végig. Végül az „Orosz csataterek” nevű honlapon találtam megfelelő egy-,illetve háromnézeti rajzokat,valamint nem kevés fényképet / Többek közt a sajátos megoldású futógörgők felfüggesztéséről is sikerült találnom két egészen jó képet. Ekkor sejtettem, hogy valóban nagy az a fa, ami belém vágta a fejszéjét! /. Segített egy néhány évvel ezelőtt beszerzett füzet, a „Haditechnika makettezőknek” című sorozat első (egyetlen?) harckocsikkal foglalkozó része. Az itt közölt színes képek makettező szempontból nagy segítséget adtak.
Megfelelő módszerrel 1:72 méretre kicsinyítettem őket. Ezután elkezdődött az anyagok felkutatása. Kartonpapírból elkészítettem a legfontosabb idomok sablonjait. Ugyanakkor ki kellett találnom, melyik alkatrészt miből készítsem. Végül, a görgőpárokat és a lánctalpat tartó oldalfalakat és az öt tornyot viselő felsőteret műanyaglapból, a hátsó motorházrácsot öntőkeretből és rajzlapcsíkokból készítettem el, a többi nagy, sík lap dobozkartonból készült.
Az öt, három különböző méretű és szerkezetű torony sem volt kisebb kihívás.
A 76 mm-es ágyút tartalmazó fő torony hengeralakú része egy ragasztó stift dobozából, a hátra kinyúló toronyrész méretre vágott műanyaglapokból és tömítőanyagból készült. E toronyra került fel a keretantenna, amely más makettek fémmaratásának keretéből és dekorációs hálóból készült. A 45 mm-es ágyús torony a fiam egyik műanyag játékának romjaiból kiemelt, pontosan a 2 forintos átmérőjű hengerekből került ki. A géppuskás tornyokat megfelelő méretű injekcióspumpa hengeréből vágtam méretre. Ezekre a tornyokra a Revell szovjet gyalogságának két puskacsöve került, fegyverzet gyanánt. Minden torony búvónyílását takaró ajtók vékony fémlapokból vannak. A főtorony alapját alkotó bástya két oldalára két olajemelőt rögzítettek, annak idején. Így ki kellett alakítanom vékony műanyaglapokból a két tartót és öntőkeret darabjából a két emelő vaskos hengerét.
A hátsó tornyok mögötti légszűrőket és más építményeket műanyag hulladékokból és kartonból készítettem el. Az első géppuskatorony előtt, a vezető búvónyílásának csapóajtórendszere kartonból és műanyaglapból készültek.
Egynapos munka volt 8,5 mm átmérőjű görgőkből 32 darabot kivágni , csiszolni és a három lengőkarpár közé beilleszteni. Utána az egész kupacot üveglapon pozícionáltam, figyelve arra, hogy mind a 32 görgő érje a földet.
Be kellett látnom, a sztálini Szovjetunió harckocsi-tervezői nem gondolták, hogy elszánt makettépítők szeretnék 1:72-ben „műveiket” megépíteni.
Nem akármilyen probléma előtt álltam. Közel 30 cm lánctalpra emlékeztető dolgot kellett készítenem – oldalanként. No, de hogyan és miből? Ki is nézzen valahogyan és legyen tartása is. Első próbálkozásként régi magnószalagot vágtam méretre és feszítettem a görgőkre. Szépen sikerült. Igen ám, de ez magában nem kelti lánctalp képzetét. Elkezdtem lánctalp szélességű és 2mm hosszú lapokat aprítani kartonból. Ezeket ragasztottam fel egyenként a magnószalag-csíkra. Jól nézett ki – „csak, csak, csak ,”- mondaná az ács a Ludas Matyi című rajzfilmben – a plusz súly és a pillanatragasztó együtt festői csavarokba kényszerítették remekművemet. Le kellett szednem az egészet. Aki csinált már ilyet, tudja, a kudarcos alkatrész leszedése az egyik legszomorúbb munka a mi időtöltésünkben. Ráadásul hosszú munka után még ott sem tartottam, ahol elkezdésekor voltam. Mivel ilyen méretben felesleges, vagy előre elkészített lánctalp nem létezik, tovább kellett gondolkodnom. Mennyivel könnyebb a BT-tankok előállítása! Ott van kerekeken guruló változat is. Végül a számítástechnika segített. No nem bújt ki a nyomtatóból lánctalp! Nem! A képernyő tisztítására használt törlőkendőt tartó kartondoboz nyitócsíkja éppen olyan széles és eléggé hosszú, ráadásul gyárilag be van vagdosva. Persze a tökéletestől jó messze van, ráadásul sötét ciklámen színű! Persze a szín a legkevesebb! Végül a helyére kerül a lánctalp-imitáció is. Utána már gyorsabban ment a munka. El kellet készítenem a kötényezést és a sárvédőlemezt is. A köténylemezen egy kimerült golyóstoll hegyével szegecselést imitáltam.
Több képen láttam mindenféle sáncszerszámot a harckocsira rögzítve csakúgy, mint drótkötelet. Nos, ezeket a relikviákat is fel kellett tennem a két sárvédőre, pótlánctalptagok mellett. Műanyaglapokból és húzottszálból készültek el ezek. A drótkötél egy vékony drótdarab és egy korábbi makettről visszamaradt kötélvég – pár segítségével valósult meg.
Az egész makett zöldszínű lett. Humbrol 159-et használtam. Miután sehol nem találtam tereptarka festést ( az egy, finn háborúra készített téli fehér alapon kék csíkozásút kivéve ). A fő torony és az előrenéző 45mm-s löveget tartalmazó torony kapott a felső szegélyén piros csíkot. A lánctalpat Revell 90-el, majd annak száradása után, ugyanennek és matt feketének keverékével kentem át. Az egészre végül barna festék és babahintőpor keveréke került. Én sárnak szántam!
A rajzok alapján három vörös csillagot raktam fel. Az egyik, ami kövérebb az átlagnál, a főtorony tetejére került / Így a Stukák tévedése kizárt! /. A két köténylemezre is került egy-egy viszonylag kisméretű csillag. Torony vagy egyéb számot a rendelkezésre álló fotókon, rajzokon nem sikerült találnom, pedig kerestem. Mielőtt befejeztem volna, a „roncstelepemen” találtam egy gyanús, összegubancolódott, vékony fémcsíkot. Megdöbbenve ismertem fel egy korábbi karácsony ajándékának, a Skif T-26-os készletének keretantennáját. Így időt, fáradtságot nem kímélve leszedtem a saját gyártmányú keretantennát – dekor hálóból. Persze, ez azzal járt, hogy a korábbi antennát rögzítő pillanatragasztó kellemes foltokban leszedte a torony 159-es Humbrol festékét. Ezt megelőzően vékony papírcsíkból elkészültek a kezdetleges kötényezést a sárvédővel összekötő 12 elem.
Végül a kész makettet odaraktam kortársa, a két kis géppuska-toronnyal rendelkező, ámde a T-35-höz képest apró, korai T-26 mellé. Kellemes kontraszt. Most pedig várom azt az újsághírt valamelyik makettező lapból, hogy a jövő hónapban 6 tonna T-35-ös makett jön az üzletekbe a Revell minőségében, 1:72-ben, 653 forintos áron. Mert ez a makettező – Murphy egyik axiómája. Nem?
Aki esetleg belevág ilyen munkába annak kellemes hajtépést kívánok! Ha T-35 lesz az áldozat, akkor minden rendelkezésre álló anyagommal segítem sors- és bajtársamat, ha megkeres.
|
|
t-35_sajaat (2)
|
|
|
t-35_sajaat (9)
|
|
|
t-35_sajaat (7)
|
|
|
t-35_sajaat (5)
|
2013.12.25.