Christie
1:12, MPC
Pintér György - Múzeumi krimik
Ismét egy tűzoltó-gépezetet építettem. Az eredeti jármű szakma- és technika történeti kuriózumnak számít, gondoltam megér néhány sort és képet.
A készletet családomtól kaptam karácsonyra és nem régen készült el.
Az eredeti gépezetet történetéről: a XIX. század végén tűzoltásra jó esetben gőzgéppel (rosszabb esetben kézzel) meghajtott szivattyúval ellátott, 2-3 ló által vontatott gépeket használtak. Ha belegondolunk nem volt egyszerű a folyamatos bevethetőség biztosítása (lovak etetése, pihentetése, a gőznyomás folyamatos fenntartása, stb.). A mobil gőzgép ekkortájt „csúcstechnológiának” számított.
Ebben a korban alkotott New Jersey-ben egy amerikai mérnök John Walter Christie, aki – többek között - egy első-kerék hajtású, 4 hengeres, robbanómotoros traktort (vontatót) is épített, amelyet elsősorban mezőgazdasági felhasználásra szánt. Érdekesség, hogy a hajtást a kerekek felé lánccal oldotta meg. Az első kerekeknek csak a külső keménygumi pereme forgott.
Christie értesült New York város elöljáróinak azon törekvéséről, hogy a tűzoltóság lóvontatású technikáját korszerűsítsék. Rövid időn belül elkészült az első robbanómotor meghajtású tűzoltóautó. A lehető legegyszerűbb megoldást használta Christie: eltávolította a gőzfecskendő fogatoláshoz használt első részét, változatlanul hagyva a 1899-ben készült Ahrens-Fox gőzgépet és szivattyút, hozzáépítette a traktorát. Az eredmény egyik változatát mutatja a makett. New York után számos amerikai városban szolgáltak ilyen gépezetek, egészen a ’20-as évekig. Christie később a harckocsi futómű-felfüggesztés fejlesztésében ért el sikereket.
A makett:
Az általam felhasznált kittet az MPC adta ki 1982-ben, de találkoztam vele AMT és AIRFIX gyártmányként is. Valószínű, hogy ugyanazokkal a szerszámokkal készültek.
A készlet már elég régóta állhatott a dobozban, hiszen annak felbontásakor a lehegesztett műanyag zacskók jelentős része elvékonyodott, elfoszlott (a zacskók valószínűleg lebomló anyagból készültek, már akkor) állapotban voltak. Az alkatrészek nagy része a dobozban rendezetlenül helyezkedett el. Elég sok „krómozott” részt adtak a készletben, ezek felülete megmattult, helyenként porózus volt. Sorja, sorja hátán, a két félből összeállítandó hengeres keresztmetszetek csak az oválishoz hasonlítottak, jóindulattal. A műanyag (amiből az alkatrészek készültek) jó minőségűnek, kellő szilárdságúnak tűnt. Az alkatrészek száma 254, a tetszetős íven kapott matricák száma 71 volt.
Az építés:
Már korábban ismertem a makettet és motoszkált bennem a kisördög, hogy ha egyszer megépítem, ne az amerikai Nethercutt múzeumban kiállított, restaurált, csupa króm gép legyen megmintázva, hanem gyártástechnológiai ismereteimre és a kor egyéb gyártmányainak leírásaira hagyatkozva megpróbálom elképzelni, hogyan is nézhetett ki akkor. Ez leginkább a gőzgépre, a meghajtó mechanizmusra és a szivattyúra vonatkozott, hiszen (bármilyen fejlett volt az amerikai ipar, képzettek, innovatívak a mérnökök) nem gondolom, hogy 1899-ben volt lehetőségük a felhasznált rezet (ebből készült a kazán kéménye, a gőz- és vízszerelvények döntő többsége) nikkel-króm bevonattal lássák el. Főleg ha számításba vesszük, hogy az első kerék meghajtó csukló burkolata még bőrből készült, látható rajta a fűzés is.
Ilyen előzményekkel kezdtem az építéshez.
Az összeállítás során a 20 oldalas, jól áttekinthető leírást vettem alapul, némi eltéréssel. Néhány mozzanatot másként végeztem (pl. a váz összeállítását, mivel a festés, vagy a későbbi összeállítás azt tette indokolttá). Külön épült a tűzoltás-technikai rész és a robbanómotoros rész. Unásig csiszoltam, tömítettem, majd csiszoltam újra, a sorja, a kinyomó-tüske nyomok, az egyenetlenségek miatt. A nagyobb részegységek (kazán, szivattyú, meghajtás, váz stb.) összeállítása során számtalan alkatrészét külön kellett festeni, majd ragasztani ezért használtam műanyag (Revell), pillanat és kétkomponensű ragasztót, valamint ClearFix jellegű ragasztót is, mivel az egyes egységek tömege, a festett felületek elhelyezkedése azt szükségessé tette.
Néhány feljavítást készítettem: a motort jobban kidolgoztam, feljavítottam a „dekompressziós” szelepeket, gyújtógyertyákat, az áramellátás vezetékeket, a dinamó meghajtó mechanizmusa védő burkolatot kapott (mert, ami forog veszélyes!), szívótömlők szűrőkosarai is valódi szűrőt kaptak. A gépháztető felhajthatósága érdekében az RC repülőgép modelleknél használatos csűrő zsanérokból alakítottam ki un. zongorapántot. A szívótömlők rögzítőket kaptak, „bőrből”. Ki kellett cserélni a kémény szegecseit, jó néhány csavarfejet, fém szegecseket kapott az ülés kárpitozása. A kazán-ajtó előtti részen volt található egy faláda, valószínűleg szerszámok tárolására. Vicces volt az a ládaszerű valamit, amit a maketthez adtak, így balsából készítettem valódi faládát, a rézverettel együtt.
Nagy kihívás volt a szívótömlők elkészítése. Ami a készlethez tartozott minden volt csak nem jól csatlakozó, kör keresztmetszetű és egyenletes felületű. Próbálkoztam más anyaggal (pl. fa) de a tartószerkezetekhez nehéznek bizonyult. Így maradt a műanyag, csiszolva, tömítve, majd a burkolat alatti (az állandó keresztmetszetet biztosító spirálos huzalbetét) szerkezetet varró cérnából alakítottam ki és zsugorcső rámelegítésével alakult ki a kívánt forma.
A vezető ülése melletti két sugárcső is menthetetlen volt, helyükre fémből készült darabok kerültek, a fogantyú bandázsolása után.
A maketten igen jól követhető a gőz, a víz útja kazántól a hengerekig és vissza, valamint a gőzhengerektől induló meghajtás a szivattyú felé.
Festés:
Alapozásra Alclad2 microfiller fehér és fekete, valamint a MIG szürke festékét használtam. Fedőfestéknek a Revell 31, Hobby Color 337, MIG satin black és az Alclad2 polírozható alumínium színe került bevetésre. A réz színei az AK True Metal festékeivel került felhordásra, festékszóróval. Próbálkoztam az Alclad2 hasonló fém színeivel is, de túl sötétnek találtam, lemostam
Különös kihívás volt a kazán kéményének festése. Több próbálkozás és visszamosás után - mivel hornyok belső részeiben nem tudtam kielégítően maszkolni - vízszintesen három darabra vágtam a hosszú, nehéz munkával kör keresztmetszetűvé alakított szerkezetet (a szívem majdnem megszakadt), síkba munkáltam, majd a festést egy maszkolással sikerült elkészíteni. Ragasztáshoz csak olyan ragasztó jöhetett szóba, amely nem bántja a kényes „fém” felületet. A kétkomponensű ARALDITE ragasztót használtam.
Nagy kihívás volt a négy mérőóra elkészítése. Ebben a méretarányban már méretesebbek az alkatrészek, így a mérőórák is de a számlapokon kidomborított 2-3 jegyű számok normális kifestése túl ment képességeimen. Több próbálkozás után a számlapokat végül matricából készítettem el.
A lakkozáshoz Revell oldószeres lakkokat használtam, majd (hosszabb száradás után) a gépkocsik ápolásához használt vax felhordásával és polírozásával tettem „ujjnyomat-állóvá” a felületet.
A matricázás sem volt egyszerű: egyes elemek sok „szegecset” tartalmaztak, erre a matrica gyártó nem volt tekintettel - a matricafeszítő pedig nem volt elég hatékony -, így a helyszínen kellett a felesleget eltávolítani. A matricát az alapra rögzítő ragasztó tejszerűen oldódott áztatáskor, de könnyen eltávolítható volt a felületről. A matricák egyébként nagyon jól feszültek a helyükre.
A matricázáskora a gép az akkori „alkotók” iránti tiszteletből a New Jersey állam, Wayne megyei tűzoltóság 1. gépjárművének feliratait kapta, a hátulján a ló-fogatolású, az elején a motoros jármű elkészítésének évszámával.
Nagy kihívás volt az építés, de büszkén teszem a polcra a tűzoltóautók ősének, „atyjának” titulált szerkezet kicsinyített mását.
A készletet családomtól kaptam karácsonyra és nem régen készült el.
Az eredeti gépezetet történetéről: a XIX. század végén tűzoltásra jó esetben gőzgéppel (rosszabb esetben kézzel) meghajtott szivattyúval ellátott, 2-3 ló által vontatott gépeket használtak. Ha belegondolunk nem volt egyszerű a folyamatos bevethetőség biztosítása (lovak etetése, pihentetése, a gőznyomás folyamatos fenntartása, stb.). A mobil gőzgép ekkortájt „csúcstechnológiának” számított.
Ebben a korban alkotott New Jersey-ben egy amerikai mérnök John Walter Christie, aki – többek között - egy első-kerék hajtású, 4 hengeres, robbanómotoros traktort (vontatót) is épített, amelyet elsősorban mezőgazdasági felhasználásra szánt. Érdekesség, hogy a hajtást a kerekek felé lánccal oldotta meg. Az első kerekeknek csak a külső keménygumi pereme forgott.
Christie értesült New York város elöljáróinak azon törekvéséről, hogy a tűzoltóság lóvontatású technikáját korszerűsítsék. Rövid időn belül elkészült az első robbanómotor meghajtású tűzoltóautó. A lehető legegyszerűbb megoldást használta Christie: eltávolította a gőzfecskendő fogatoláshoz használt első részét, változatlanul hagyva a 1899-ben készült Ahrens-Fox gőzgépet és szivattyút, hozzáépítette a traktorát. Az eredmény egyik változatát mutatja a makett. New York után számos amerikai városban szolgáltak ilyen gépezetek, egészen a ’20-as évekig. Christie később a harckocsi futómű-felfüggesztés fejlesztésében ért el sikereket.
A makett:
Az általam felhasznált kittet az MPC adta ki 1982-ben, de találkoztam vele AMT és AIRFIX gyártmányként is. Valószínű, hogy ugyanazokkal a szerszámokkal készültek.
A készlet már elég régóta állhatott a dobozban, hiszen annak felbontásakor a lehegesztett műanyag zacskók jelentős része elvékonyodott, elfoszlott (a zacskók valószínűleg lebomló anyagból készültek, már akkor) állapotban voltak. Az alkatrészek nagy része a dobozban rendezetlenül helyezkedett el. Elég sok „krómozott” részt adtak a készletben, ezek felülete megmattult, helyenként porózus volt. Sorja, sorja hátán, a két félből összeállítandó hengeres keresztmetszetek csak az oválishoz hasonlítottak, jóindulattal. A műanyag (amiből az alkatrészek készültek) jó minőségűnek, kellő szilárdságúnak tűnt. Az alkatrészek száma 254, a tetszetős íven kapott matricák száma 71 volt.
Az építés:
Már korábban ismertem a makettet és motoszkált bennem a kisördög, hogy ha egyszer megépítem, ne az amerikai Nethercutt múzeumban kiállított, restaurált, csupa króm gép legyen megmintázva, hanem gyártástechnológiai ismereteimre és a kor egyéb gyártmányainak leírásaira hagyatkozva megpróbálom elképzelni, hogyan is nézhetett ki akkor. Ez leginkább a gőzgépre, a meghajtó mechanizmusra és a szivattyúra vonatkozott, hiszen (bármilyen fejlett volt az amerikai ipar, képzettek, innovatívak a mérnökök) nem gondolom, hogy 1899-ben volt lehetőségük a felhasznált rezet (ebből készült a kazán kéménye, a gőz- és vízszerelvények döntő többsége) nikkel-króm bevonattal lássák el. Főleg ha számításba vesszük, hogy az első kerék meghajtó csukló burkolata még bőrből készült, látható rajta a fűzés is.
Ilyen előzményekkel kezdtem az építéshez.
Az összeállítás során a 20 oldalas, jól áttekinthető leírást vettem alapul, némi eltéréssel. Néhány mozzanatot másként végeztem (pl. a váz összeállítását, mivel a festés, vagy a későbbi összeállítás azt tette indokolttá). Külön épült a tűzoltás-technikai rész és a robbanómotoros rész. Unásig csiszoltam, tömítettem, majd csiszoltam újra, a sorja, a kinyomó-tüske nyomok, az egyenetlenségek miatt. A nagyobb részegységek (kazán, szivattyú, meghajtás, váz stb.) összeállítása során számtalan alkatrészét külön kellett festeni, majd ragasztani ezért használtam műanyag (Revell), pillanat és kétkomponensű ragasztót, valamint ClearFix jellegű ragasztót is, mivel az egyes egységek tömege, a festett felületek elhelyezkedése azt szükségessé tette.
Néhány feljavítást készítettem: a motort jobban kidolgoztam, feljavítottam a „dekompressziós” szelepeket, gyújtógyertyákat, az áramellátás vezetékeket, a dinamó meghajtó mechanizmusa védő burkolatot kapott (mert, ami forog veszélyes!), szívótömlők szűrőkosarai is valódi szűrőt kaptak. A gépháztető felhajthatósága érdekében az RC repülőgép modelleknél használatos csűrő zsanérokból alakítottam ki un. zongorapántot. A szívótömlők rögzítőket kaptak, „bőrből”. Ki kellett cserélni a kémény szegecseit, jó néhány csavarfejet, fém szegecseket kapott az ülés kárpitozása. A kazán-ajtó előtti részen volt található egy faláda, valószínűleg szerszámok tárolására. Vicces volt az a ládaszerű valamit, amit a maketthez adtak, így balsából készítettem valódi faládát, a rézverettel együtt.
Nagy kihívás volt a szívótömlők elkészítése. Ami a készlethez tartozott minden volt csak nem jól csatlakozó, kör keresztmetszetű és egyenletes felületű. Próbálkoztam más anyaggal (pl. fa) de a tartószerkezetekhez nehéznek bizonyult. Így maradt a műanyag, csiszolva, tömítve, majd a burkolat alatti (az állandó keresztmetszetet biztosító spirálos huzalbetét) szerkezetet varró cérnából alakítottam ki és zsugorcső rámelegítésével alakult ki a kívánt forma.
A vezető ülése melletti két sugárcső is menthetetlen volt, helyükre fémből készült darabok kerültek, a fogantyú bandázsolása után.
A maketten igen jól követhető a gőz, a víz útja kazántól a hengerekig és vissza, valamint a gőzhengerektől induló meghajtás a szivattyú felé.
Festés:
Alapozásra Alclad2 microfiller fehér és fekete, valamint a MIG szürke festékét használtam. Fedőfestéknek a Revell 31, Hobby Color 337, MIG satin black és az Alclad2 polírozható alumínium színe került bevetésre. A réz színei az AK True Metal festékeivel került felhordásra, festékszóróval. Próbálkoztam az Alclad2 hasonló fém színeivel is, de túl sötétnek találtam, lemostam
Különös kihívás volt a kazán kéményének festése. Több próbálkozás és visszamosás után - mivel hornyok belső részeiben nem tudtam kielégítően maszkolni - vízszintesen három darabra vágtam a hosszú, nehéz munkával kör keresztmetszetűvé alakított szerkezetet (a szívem majdnem megszakadt), síkba munkáltam, majd a festést egy maszkolással sikerült elkészíteni. Ragasztáshoz csak olyan ragasztó jöhetett szóba, amely nem bántja a kényes „fém” felületet. A kétkomponensű ARALDITE ragasztót használtam.
Nagy kihívás volt a négy mérőóra elkészítése. Ebben a méretarányban már méretesebbek az alkatrészek, így a mérőórák is de a számlapokon kidomborított 2-3 jegyű számok normális kifestése túl ment képességeimen. Több próbálkozás után a számlapokat végül matricából készítettem el.
A lakkozáshoz Revell oldószeres lakkokat használtam, majd (hosszabb száradás után) a gépkocsik ápolásához használt vax felhordásával és polírozásával tettem „ujjnyomat-állóvá” a felületet.
A matricázás sem volt egyszerű: egyes elemek sok „szegecset” tartalmaztak, erre a matrica gyártó nem volt tekintettel - a matricafeszítő pedig nem volt elég hatékony -, így a helyszínen kellett a felesleget eltávolítani. A matricát az alapra rögzítő ragasztó tejszerűen oldódott áztatáskor, de könnyen eltávolítható volt a felületről. A matricák egyébként nagyon jól feszültek a helyükre.
A matricázáskora a gép az akkori „alkotók” iránti tiszteletből a New Jersey állam, Wayne megyei tűzoltóság 1. gépjárművének feliratait kapta, a hátulján a ló-fogatolású, az elején a motoros jármű elkészítésének évszámával.
Nagy kihívás volt az építés, de büszkén teszem a polcra a tűzoltóautók ősének, „atyjának” titulált szerkezet kicsinyített mását.
|
|
A Christie
|
|
|
A doboz
|
|
|
Korabeli fotó
|
|
|
A két fél az egyesítés után
|
|
|
A kazán
|
|
|
A motor
|
|
|
A motorháztető
|
|
|
A szerszámos láda
|
|
|
A szivattyú
|
|
|
részlet
|
|
|
Itt fejlődik a gőz
|
|
|
Szívótömlő
|
|
|
Felülnézet
|
|
|
Elkészült
|
|
|
Bevetésre kész!
|
2015.10.30.
Utolsó módosítás: 2015.11.06.
Utolsó módosítás: 2015.11.06.