TMK-2 gumikerekes árokásógép

TMK-2 Soviet Heavy Trench Machine

1:72, Armada Hobby No.E72180

Pintér György - Múzeumi krimik A hadviselés talán kevésbé rivaldafényben fürdőző területe a különböző műszaki egységek tevékenysége, melyek ugyan nem állnak a laikusok érdeklődésének előterében, de nélkülük lényegében lehetetlen (vagy jóval nehezebb és veszteségteljesebb) lenne bármiféle szervezett és eredményes harctevékenységet folytatni. Ez így volt már a Római Birodalom korában is, és hatványozottan így van napjainkban is. Pedig ezek az egységek sokszor nagyon izgalmas és impozáns felszereléssel indulnak "harcba", mely eszközök aztán a civil életben is hasznára válnak a társadalomnak. Ilyen jármű a cikk tárgya is, a TMK-2 (Транщейная Машина Колесная-2) árokásógép.

A MAZ-538 többcélú gumikerekes traktor megnövelt változatán, az 538DK-n az 1980-as évek elején fejlesztették ki, gyártása 1983-ban indult a kurgani traktorgyárban (KZKT). A jármű hátuljára egy hatalmas talajmaró szerkezetet építettetek, melynek segítségével óránként (a talaj típusától és állapotától függően) 100-800(!) méternyi, legfeljebb 1,5 méter mély és 1,1 méter széles árkot lehet kiásni. A jármű elejére egy 3 méter széles tolólapot is felszereltek, mely gödrök/árkok betemetésére vagy a munkaterület egyengetésére szolgál.

375 LE-s, D-12A-375 típusú, 12 hengeres dízelmotorjával úton 45, terepen 25 km/h sebességgel haladhat, 840 literes üzemanyagtartályával hatótávolsága 700 km, ezen kívül legfeljebb 12 tonna teher vontatására is képes. Természetesen a motor feladata a talajmaró rotor, és az azt mozgató emelőrendszer működtetése is.
A jármű méretei igazán impozánsak: tömege 27 tonna, magassága (leeresztett talajmaróval): 3,275 mm, hosszúsága (menetben, felhúzott talajmaróval és tolólappal): 9,500 mm, szélessége: 3,150 mm.
A kétszemélyes vezetőfülke hermetikusan zárható, levegőszűrővel ellátott, így atom-, biológiai-, vagy vegyiszennyezett terepen is képes dolgozni, akár 16 órán át megszakítás nélkül.

A jármű lényege azonban a talajmaró szerkezete! A forgó rotor átmérője 3,330 mm, szélessége 505 mm, a marófogak száma (két sorban) 40, a kiásott árok falainak megfelelő szögéről rézsűvágó pengék gondoskodnak. A talajmaró fordulatszáma max. 140 fordulat/perc, a kitermelt földet a rotor két oldalán lévő, szintén meghajtott négyágú motollák terítik a kiásott árok két oldalára, így egyben mellvédet is képezve az árok mentén. A talajmaró szerkezet emelése-süllyesztése a fülkéből irányítható hidraulikus munkahengerek segítségével történik.

A járművet először a szovjet hadseregben állították szolgálatba, majd néhány volt VSZ-tagállam és a Magyar Néphadsereg is kapott belőle (Kecelen is megtekinthető egy példány). Manapság a hadi alkalmazásból kivont eszközöket a civil piacon értékesítik, ahol például infrastruktúra-építő/fejlesztő vállalatok kábel-, vagy csőfektetési munkáinál vetik be.

A makett

A 3D-nyomtatott műgyanta készlet 2023-ban jelent meg a magyar gyártótól. A 31 darab alkatrész a gondos tervezésnek és nyomtatásnak köszönhetően nagyon szép és részletes, de van sok fontos részlet, ami sajnos kimaradt a kitből. Dobozból építve is látványos eredményt kapunk (szép nagy "dög" ez a gép!), de azért van mit feljavítani rajta. Leginkább egy nagyon jó kiindulási alapnak nevezném a készletet, melyet megfelelően kiegészítve egy igazi kuriózumot kapunk végeredményül.

Az építés

Előre kell bocsátanom, a legtöbb problémát, amivel szembesültem, megint magamnak okoztam… Ugyanis ahogy nekiálltam a kit építésének, azonnal kibújt belőlem a mindennel játszani szerető hülyegyerek, ami most sem könnyítette meg a dolgomat: mert azt már az első kapavágás előtt elhatároztam, hogy mindenképpen "működőképesre" akarom megcsinálni a talajmarót és a tolólapot. Működőképesség alatt itt nyilván azt kell érteni, hogy mindkét szerkezet mozgatható lett, azaz így a jármű bemutatható felhúzott eszközökkel menet-, és leengedett szerkezetekkel munka közben is. Ehhez rengeteget kellett fúrnom-faragnom, néhány alkatrészt újragyártanom, hogy a mozgató munkahengereket (melyeket a gyártó statikus modell bemutatására készített el) működőképessé tegyem. E munka részleteitől megkímélem a nagyérdeműt, viszont néhány olyan részletre szeretnék kitérni, amelyre akkor is jó, ha odafigyelünk, ha nem akarjuk "gyerekjátékká" alakítani makettünket.

A fülke az első terület, ahol el lehet szöszmötölni a részletezéssel, ugyanis a gyártó ide két ülésen, két műszerfalon (melyek a fülkesátorba vannak belenyomtatva), és egy kormánykeréken kívül semmit nem ad. Viszont a nagyméretű ablakokon keresztül jól belátni, így ordító az üresség. Meg sem próbálok úgy tenni, mintha a fülke berendezésébe utólag szkreccselt alkatrészek 99%-áról tudnám, micsoda, úgyhogy kizárólag a fényképekre hagyatkoztam, amikor a mindenféle vezérlőkarokat/rudakat/pedálokat, műszerek dobozait, stb., stb., stb. megcsináltam (amiből aztán nagyrészt semmi se látszik majd…) A kabin külsején is elkél az utómunka, ugyanis a jobb hátsó sarkánál található levegőszűrő berendezés sajnos nem egészen olyan, ahogy a valóságban kinéz, ezt szintén javítani kellett. Az ajtókról a kilincsek is hiányoznak, ezt szintén nem árt pótolni, akárcsak a visszapillantó tükröket.

A TMK-2 kabinbelsője kicsit feljavítva

A másik terület, ami feljavításért kiált, az a kabin és a talajmaró közti rész, ahol a képek tanúsága szerint egész dzsungelnyi vezeték és kábel és mindenféle csövek és rudak futnak össze-vissza, hogy magáról az egész rotormeghajtó áttételrendszerről és annak házairól ne is beszéljünk. Ugyanígy látványos feljavítás lehet a fülkesátor hátsó falán lévő kapcsoló-elosztó-csatlakozó dobozok elkészítése, melyek sok-sok vezeték, cső és kábel kiindulópontjai is nem mellesleg. Sajnos erről a részről csak nagyon töredékes infókat tudtam felhajtani, mert nem igazán fényképezik a jármű ezen területét, szóval amit meg tudtam csinálni, az se 100%-ig autentikus, vagy teljes. Szintén pótolni kell a hátsó sárvédőket az alvázkerettel összekötő lemezeket is, ugyanis sajnos ezek is hiányoznak. Fényképek alapján lecseréltem azt a lemezt is, amin a talajmaró menethelyzetben nyugszik (van olyanról is kép, amit a gyártó elkészített, de nekem ez a megoldás jobban tetszett), és azt az "állványt" is, aminek a vályúiba a talajmaró mozgató munkahengerei fekszenek be szintén menethelyzetben. A talajmaró szerkezeten is vannak pótolni való apróságok (például a rézsűvágó pengék nagyon hiányoznak), itt szintén a fényképek siettek a segítségemre. Végezetül saját gyártásúra cseréltem a hátsó indexlámpákat is és elkészítettem a vezetékeiket is.

A festés

Az építéshez hasonlóan a festés is kicsit kalandosra sikeredett, ezt nagyrészt megint annak köszönhettem, hogy működőképesre akartam átalakítani a makettet. Kezdésként a fülkét festettem készre a fellelhető fényképek alapján. Az alap a Vallejo 70.887 U.S. olive drab, az ülések sötétszürke műbőr-, a mindenféle műszerek és kapcsolók dobozai ezüstszürke színt kaptak. A fülkesátorba "beleöntött", vagy inkább "belenyomtatott" műszerfalak szintén zöldek, a részleteket itt fekete befolyatással és világosszürke szárazecseteléssel próbáltam kiemelni. Száradás után a fülkét összeállítottam, majd beragasztottam a helyére, végül maszkolás gyanánt teletömködtem szivacsdarabokkal, hogy festés közben véletlenül se mancsoljam össze a későbbiekben a belsőt.

Ezután lehetett nekiállni a fülke és a talajmaró közti terület bekábelezésének, a rengeteg ide-oda futó cső és vezeték beépítésének.

A jármű külseje szintén a Vallejo olive drab (de nem kötelező a "zőőőd" szín, ugyanis sok gép van már magánvállalkozások birtokában, akik sárgára, vagy más egyéb színekre is átfestik a gépeiket!) A kerekek gumiszürkék, a kerékagyak zöldek, a tűzoltópalackok vörösek, a kilincsek, a munkahengerek és a kipufogó fémszínűek. Aki szereti a weatheringet, az ezzel a makettel igazán eleresztheti a fantáziáját, ugyanis TMK-k (mint a legtöbb földmunkagép) általában szügyig mocskosak, a sok mozgó-forgó alkatrészről hamar lekopik-lepattog a festés és megjelenik a rozsda. A csillaggarázsban tartás jótékony hatásaként kifakul a festés, néha egészen érdekes színvilágot hozva létre a nagyobb felületeken. Az ilyen gépeknél általában nem az a jellemző, hogy nagyon kímélnék őket (viszonylag kevés a nemdohányzó, nyugdíjas orvos tulajdonos), szóval nem kell fukarkodni a festék-leverődésekkel, olajfolyásokkal, zsíros szennyeződésekkel és a porral meg a sárral sem. Persze aki nem akar dagonyázó disznót csinálni belőle, az nyugodtan hagyhatja tisztább állapotban is - a neten fellelhető képek közt találni ilyeneket is. Jómagam - szokásomhoz híven - a középutat választottam: a Tamiya barna és fekete panelineres bemosás után némi pigmentes koszolás, sarazás, porozás következett. A legtöbb sár és kosz természetesen a tolólapra és a talajmaró koszorújára került, amelyek a munka során elsődlegesen találkoznak édes anyaföldünkkel. A felületek fakulását az alapszínbe kevert 70.881 yellow green-es szárazecseteléssel próbáltam megjeleníteni, majd matt feketével ecsettel és szivacsos technikával itt-ott leverődéseket is imitáltam a kopásnak leginkább kitett pontokon (mondjuk a vacak fényképezőmnek köszönhetően a képeken ebből nem sok jön át…)

A végszerelés

A festéssel és lakkozással még nem ért véget a hókamóka, ugyanis csak ekkor kerültek fel az apróbb alkatrészek (visszapillantó tükrök, reflektorok, kilincsek, kipufogó, ablaktörlők), így próbáltam elkerülni az ilyen apró (és a síkokból kiálló) alkatrészeknél idegtépő törvényszerűséggel fellépő és ismétlődő "letörés-leesés-káromkodás-keresgélés-visszaragasztás-javítgatás"-köröket. Utolsó lépésnek maradt a (számomra legalábbis mumus) nemszeretem munka: az üvegezés, ez most se sikerült valami szépre, de ez már így marad.