Pintér György - Múzeumi krimik
Az előző makett leírásánál már elmeséltem, hogyan indult lövegkészítő karrierem, ezért ezt most nem is részletezném, cserébe inkább bemutatnám a kettes számú darabot.
A kiválasztásnál jóformán nem tudtam semmit erről a lövegről (mindössze annyit, hogy a II. vh-ban már használták), nem akartam kompenzálni a csőhosszal sem, egyszerűen annyira csúnyának tűnt elsőre, hogy egyből megtetszett. Amit viszont azóta megtudtam, arról írnék néhány mondatban.
Az I. vh-ban az amcsik ebben a fegyvernemben egy kissé elmaradottak voltak, ezért külföldi gyártmányú lövegekkel - leginkább Canon de 155 mm GPF - pótolták a hiányt. A 20-as évektől kezdve aztán maguk is belefogtak egy saját fejlesztésű löveg készítésébe, de a prototípusok fejlesztése a 30-as évekre is átterjedt, köszönhetően a háború utáni pénzügyi korlátozásoknak. Végül 1938-ig kellett várni a korábbi francia gyártmányú fegyver alapjain nyugvó löveg elkészültéig-, és hadrendbe állásig.
Az eredmény korszerű, egy viszonylag könnyen mobilizálható (14 t), nagy tűzerejű tarack lett, ami egy új fejlesztésű 100 lb (kb. 45 kg) tömegű lőszert röpített akár 22 km távolságra, amennyiben a 14 fős kezelő személyzet jól végezte a dolgát. A lövegcső elméleti élettartalma 1500 lövés, ami egy ilyen erejű fegyvernél azért nem kis szám.
Először 1942 karácsonyán vetették be Észak-Afrikában, később Európában-, és a Csendes-óceánon is szolgált, végül pályafutását a koreai háború után fejezte be.
Mielőtt belevágtam a makett elkészítésébe, alapos böngészésnek vetettem alá magam, és 'hál Istennek rengeteg képet találtam, mind makettről, mind magáról a valódi lövegről. Akkor döntöttem el, hogy viszonylag jó állapotúra szeretném csinálni, és nem rozsdás ócskavasnak (mert valamikor ez a cél). A készletre egy szavam sem lehet, problémamentes volt az építése, mindössze egy picikét tuningoltam rajta.
A képeken feltűnt, hogy a lövegtalpon, és a kerekek között mindenféle kábelek vannak (nekem hidraulika-, és elektromos kábelnek tűnt), ezeket legyártottam huzalból, és igyekeztem a valóságnak megfelelően hajlítgatni. A festésre nem vesztegetnék túl sok figyelmet, hiszen egyszínűről lévén szó, nem volt túl izgalmas (alapozó spray+festékszóró). Sokkal hosszadalmasabb-, és persze élvezetesebb volt a koszolások és kopások felvitele, amit a korábban bevált módszer szerint 4-5-féle pasztellkrétaporral készítettem.