Pintér György - Múzeumi krimik
A II. világháború után kettészakadt a világ. Ha nem is fehérre és feketére, de fehérre(?) és vörösre. A „vasfüggöny” - Churchill szerint - „Stettintől és Triesztig leereszkedett”. A kommunista vezetésű államok között azonban volt egy, amely nem tagozódott bele a szovjet érdekszférához tartozó országok sorába. Bár harci eszközein vörös csillagok látszottak, s Joszif Broz Tito a kommunista partizánhadseregével szinte teljesen, saját erőből, csekély szovjet segítséggel szabadította fel a délszláv államot, de önálló - ahogy nevezték: „szocialista önigazgató” - rendszert alakított ki. Ez pedig erősen elütött a másik Józsi, Sztálin, által kigondolt modelltől. Ráadásul a szocialista népköztársaságok szövetségévé változtatott Jugoszlávia elkövette azt az árulást, hogy igent mondott az 1947-ben felajánlott amerikai segélyprogramra, a Marshall-segélyre. Ettől kezdve a Nagy Tito Marsallt nemes egyszerűséggel az imperialisták láncos kutyájaként illett emlegetni a Drávától északra.
Ekkor építettek ki megerősített határvédelmet hazánk déli határán is. (Itt-ott a mai napig láthatók kifordított, esetleg virágtartónak használt vasbeton elemek a déli határ-menti községekben.) ’49-ben, többek között, a jugoszláv UDBA érdekében elkövetett kémkedés és diverzió vádjával, az összes „népi-demokratikus” országban kivégeztek néhány addig országos vezetőt. Nálunk például Rajk Lászlót.
Ezidőtájt kerültek az elmaradt szovjet fegyverszállítmányok helyébe a vöröscsillagos F-84-ek, Spitfire-ek. A harckocsik, szintén a korábbi szovjet T-34/85-ök voltak. Nos, ezt a változatot alakították át jugoszláv hadmérnökök. Megváltoztatták a homlokpáncélt is, de a nagyobb alakítást a torony „szenvedte el”. Állítólag nem túl sok ilyen változat túrta a terepet, egyes források szerint cakk-pakk 5, más források alapján 7 darab készült a mladenovaci "Petar Drapšin" gyárban. Jutott az 1950-es, november 29-i katonai díszszemlére, hogy látsszon az önállóság. (Rossz nyelvek szerint csak erre az alkalomra készültek.) Végül egy példány a belgrádi Hadtörténeti Múzeumba került kiállításra. E múzeum honlapjáról származnak az alábbi adatok:
Harci tömeg: 32 tonna
Legénység: 5 fő
Fegyverzet:
1 db 85 mm hk.lg. 55 lőszerrel
2 db 7,9 mm M-42 gpu. 2500 lőszer,
1 db 12,7 mm-es db Browning LB M2 lv.gpu. 500 lőszerrel
Páncélzat: 25-100 mm között
Motor: V-12, 12 hengeres, 500 LE-s dízel-motor
Sebesség: 55/25 km/h (maximum/közepes terheléssel)
Hatósugár: 400/300 km (úton/terepen)
Gyártó: a mladenovaci "Petar Drapšin" gyár (5 db? készült 1950-ben)
Az alcímben szereplő „Teški Tank” nehéz harckocsit jelent. Amikor egy fekete-fehér képen, a Zrínyi kiadó típuskönyvében megláttam, tudtam, hogy el fogom készíteni előbb utóbb. Most jött el ez az idő.
Alaposan megnéztem a különbségeket. Az első kellemes meglepetés az volt, hogy a görgők a „teljesen pókhálós” változatúak. Ez azért volt érdekes, mert eldőlt, melyik 1:72-es T-34/85 makett-készletet fogom átalakítani. A Revell minden tekintetben zseniális makettje került szétvagdosásra. A homlokpáncél eredetileg egyenes vonalát megtörték és három részben „adták elő”. A ferde lapokra kapaszkodó vasak kerültek A test többi átalakítása, nem tűnt veszélyesnek. A törési pontokat a kapott fotók alapján kirajzoltam és ezeknek megfelelő műanyaglapokat vágtam. Az oldalpáncélhoz illeszkedő póttartályok igazából nem okoztak problémát. A lövegcsőre szerelt, kisméretű csőszájféket egy szovjet rakétatubus végéből alakítottam ki
A nagy munka a torony, ami eredetileg egy 1944M volt. A jugoszlávok szinte félgömb alakot próbáltak kialakítani, legalábbis, ha szemből nézzük. Nos, itt más makettekről lemaradt lapokat csiszoltam megfelelő formájúra. Ezeket ragasztottam a torony oldalához, ekkor derült ki, hogy nem jó a megoldás. Túlzottan megnőtt a torony. Mással kellett próbálkoznom. Tömítőanyaggal hízlaltam meg a tornyot. Megvártam, hogy megszáradjon és nekifogtam a csiszolásnak. Egész jó eredményt láttam, amikor befejeztem.
A torony hátsó részét egyszerűen le kellett vágnom. A jugók teljesen áttervezték ezt a részt. Az egyetlen ventillátor-gomba hátra, a torony „tarkójára” került. A két búvónyílás nem egyforma. Az egyikhez az eredeti, parancsnoki kupolát használtam fel, de előzőleg lecsiszoltam a hat periszkópnyílást és elfordítottam 90 fokkal. A másikat egy maradék kerékből csiszoltam és egy korábbi T-34/76 parancsnoki kupoláját használtam fel. Átkarcoltam a búvónyílás alakját, kétfelé nyílóra.
A három pót-üzemanyagtartály alakja is megváltozott. Így a harckocsi oldalához kellett passzítanom az eredeti változatnál henger alakú tartályokat. A kipufogók közötti részen más formájú és elrendezésű szellőző nyílásokat láttam. Ezeket is meg kellett jelenítenem. A derék jugoszláv tervezők egy csomó kapaszkodóvasat álmodtak járművükre. Egy villamoson nincs ennyi, összesen 12 darab! Ebből hat a torony két oldalán. A jobb oldali búvónyílás előtt légvédelmi géppuskát láttam a „parádés” képen. Így ezt is elkészítettem, egy másik makett fennmaradt géppuskájából és egy öntőkeret darabból.
A makett festésére nem nagyon találtam rajzot. Egyetlen rajzot láttam, amin sima fűzöldre volt színezve az egész. A fotókon is egyszínű megoldás látszik. A belgrádi Vojni Musej mellett kiállított példány egészen világos zöld, de egyszínű. Egy-két fotón más színárnyalatú, esetleg nem kifakult(?) festékkel javítások voltak láthatók a torony és a test bal oldalán. Így az egészet lekentem Revell SM 362-es festékkel.
A lánctalpak alapból Revell 90-es színt kaptak, majd ezt szárazecseteltem matt feketével és vörössel. A motorház nyílásainak környékét grafitporral kezeltem. Koptattam a búvónyílások fedelét is. A kiállított példányon is inkább grafittis feliratok éktelenkednek. Az egyik fotón látható valamiféle felirat a páncélos oldalán. Mivel a teljes felirat nem áll rendelkezésemre, meg sem próbálom azt rekonstruálni és elkészíteni matrica formájában. Más, esetleg felség- vagy ezredre, századra utaló jelzést nem találtam.
Nos, így született meg a 34-es gyűjteményem következő darabja.