Pintér György - Múzeumi krimik
Már régóta szerettem volna elkészíteni egy városi témájú diorámát, ezért a legutóbbi páncélosomhoz (Jagdtiger) tervezett alap egy kisebb diorámává alakult.
Keretnek egy képkeretet választottam amit balsafalapokkal körberagasztottam.Ebbe jöhetett a méretre vágott úttest ami az MPO terméke.A munkámat megnehezítette, hogy az utat enyhén elfordítva jelenítettem meg, és ezért mindent úgy kellett elkészíteni.A járdákat gipszből öntöttem ki, majd belekarcoltam a mintákat.Mivel az épületet lego kockákból építettem alapnak gipszbe öntöttem ugyanilyen kockákat ragasztottam.
Ahogy említettem az épületet legóból készítettem, kihagyva a nyílászárókat és a megrongálódott részt.A romos részt mindjárt a téglafal megjelenítésével kezdtem, amik Evergreen szálakból lettek kivágva, majd felragasztva.Mivel így nem hagyhattam gipszel az egész felületet lekentem.Ezzel eltüntettem a kockák találkozását és vakolat is lett az épületen.Erre szintén Evergreen szálakból elkészítettem a külső díszítéseket, és a pékség falait, oszlopait balsafalappal borítottam és díszítettem.
Fehér alapozóval lefújtam mindent, majd lemaszkoltam a díszítőelemeket.Az alsó bejárati falrész zöldet az emelet sárgás szint kapott vallejo festékekből.Néhol világosabb árnyalattal megfújtam az üres részeket, majd megfestettem a kilátszó téglafalakat.Égetett umbra olajfestékkel átmostam az egész épületet.A tetőszerkezetet már az alapra helyezés után akartam elkészíteni ezért fel ragasztottam a legókra.
Az út alapozását surfacer 1000-el végeztem ami egyben megfelelő volt alapszínnek.Néhány követ más árnyalatokkal lefestettem, majd fehérrel szárazecseteltem.Fekete és égetett umbra olajfestékkel átmostam az egész utat majd MIG pigmentel (light dust) átkoszoltam a felületet.
Jöhetett a tetőszerkezet.A gerendákat balsafaszálakból, a cserépléceket balsafalapokból készítettem el, amit égetett umbrával lefestettem.A cserepeket először gyurmából akartam elkészíteni, de végül műanyagból készültek el.Csak felhelyezésük után festettem vallejo festékkel, majd olajfestékekkel átmostam.A beltér falai 3,5mm-es balsafából készültek amire nyomtatott tapéta került, majd egy két tégla.A beborítás egy rajzlaptartó hátulján lévő kartonlapból készült.Beragasztottam az ablak tokokat és magukat az ablakokat amibe törött üvegdarabokat ragasztottam átlátszó műanyagból.Elkészítettem a csatornát ólomfóliából, majd surfacerrel alapoztam és umbrával átmostam.Bele egy-két falevelet ragasztottam néhol rozsdát is imitáltam pigmentekkel.
Elkezdtem rakni a törmeléket zúzott téglából amit ragasztóval és lakkal rögzítettem.Felragasztottam még a gipszből kiöntött téglákat a gerendákat, a padló egyes darabjait, ablakokat és a zsalugátereket.
Átporoztam még mig light dustal a téglafalat és a törmelékeket.
Beragasztottam a fát ami diófa gyökeréből és különböző száraz növényekből készült.Felragasztottam a figurákat amiket vallejo festékekkel festettem.Végezetül felkerült a névtábla.
A dioráma elkészítése közben sokat lapozgattam Adóba László "Építsünk diorámát" című könyvét ami nagy segítség volt számomra.