Pintér György - Múzeumi krimik
Az 1950-es években a repülőgépgyártók egymás után hozták ki újabb és újabb modelljeiket, és az USA haderőnemei szinte minden évben új repülőgépet állítottak hadrendbe. Az Amerikai Haditengerészet is igényelte a modern vadászgépeket, így kézenfekvő volt, hogy a Grumman F11F-1 Tiger nevű vadászát is rendszeresítik. A típus lett a tengerészet első szuperszónikus vadásza. Az első változatok, a „rövid orrú”, még radar nélküli típusok voltak, négy beépített 20mm-es gépágyúval. A későbbi „hosszú orrú” változatokba radart terveztek, ám sosem lett a gépekbe beépítve. A fegyverzetet Sidewinder rakétákkal erősítették, de bombákat és póttartályokat is hordozhatott. A szárnyak külső, kb. ötödét nem felfelé, hanem lefelé lehetett hajtani. A Tiger rövid szolgálati ideje alatt harci bevetésben nem vett részt, és csak a US Navy rendszeresítette. Hírnevet leginkább a haditengerészet műrepülő kötelékében, a Blue Angels színeiben szerzett.
A Tiger 1/48-as makettjét tudtommal két cég készítette: A Fonderie Miniature és a Lindberg. Az FM a hosszú orrú változatot gyártja látványos festéssel, jó drágán, a Lindberg a rövid orrút olcsón, de rossz minőségben.
A Lindberg dobozán elég szerencsétlen módon a kész makett fotója van. Rögtön látszik, hogy nem stimmel valami. A fehér öntőkereteken burjánzik a sorja, és később kiderült, nincs is olyan alkatrész, amin ne lenne belőle. A mellékelt pilótát felejtsük el. A pilótafülke jelzésértékű: egy szék, egy bot és egy „műszerfal” random módon elhelyezett „műszerekkel” (karikákkal). A feljavítás nem túl bonyolult feladat. A kabintető vastag és rideg anyag, egybeöntve a két rész. Az orrfutó szára rossz, az orr kerekei túl nagy átmérőjűek, ezeket (és a szárat is) egy roncs F7U Cutlass orrfutójából készítettem el. A orrfutónak lényegében nem is létezik aknája, a főfutónak is túl sekély. A főfutó szerkezete is túl leegyszerűsített, és csak az összerakás után derült ki, hogy még hosszú is, így a makett nem úgy ül, mint az igaziak. Emiatt amputáltam a főfutókat, és kb. fél centivel megrövidítettem őket, így már legalább jól áll a gép. A makett belsejébe adják a hajtóművet is, ebből szinte semmi sem fog látszani, de mégis le kell festeni, mert a fehér műanyag világítani fog, ha valaki belenéz hátulról. A makett egyik hiányossága, hogy nincs fékezőhorog, valamint hátsó törzsféklapok. A gép orrfutója előtt lévő aprócska kis féklap bezzeg van.
A Linberg makettjén érződik az amerikai makettező korszellem: a makett ne csak dísz legyen, hanem játék is. A gép több alkatrésze mozgatható: a csűrők, a fülke mögötti szerelőpanel (itt lehet oldalról szemügyre venni a hajtóművet) a függőleges és vízszintes vezérsík. A vízszintes vezérsík „mozgató mechanizmusa” lényegében keresztülmegy a hajtóművön, ami hátulról remekül látszik. Én ezzel a lehetőséggel nem éltem, de a többivel se.
A maketthez nyolc darab rakétát adnak, de ezek valami fiktív fegyverek lehetnek, mert tudtommal ilyeneket sosem hordott a gép. Hogy a makett ne álljon csupaszon, kerestem két póttartályt, és szerencsémre találtam is olyat, ami a fényképeken lévőkkel nagyjából egyezik úgy méretre, mint alakra. Az összerakási rajz sem a megszokott, néha nem igazán lehet érteni, mit akar. A belső terek festéséhez szerintem hibás színkódokat adnak (már ahol adnak), például a futóaknák belsejéhez interior greent javasol, a futószárakhoz fémszínt.
A matricák egy géphez adnak jelzéseket, ezekre nem lehet panasz, szépen nyomottak, vékonyak, könnyen kezelhetők.
A makett elkészülte után tudtam meg, hogy a rövid orrú változatnak is volt egy „még rövidebb orrú” elődje, nos ezt készítette el a Lindberg. Csakhogy ez a „nagyonrövidorrú” Tiger sosem viselt ilyen festést. Így most jobb híján, amíg valamelyik gyártó ki nem adja jó minőségben és elérhető áron, ezzel a nem valósághű festéssel pihen a vitrinben a többi kortárs lökhajtásos gép mellett.