Egyre több adat szabadul fel és kerül nyilvánosságra olyan eseményekről, amik legkomolyabban pletyka-szinten jelentkeztek korábban. Van, ami aztán kiderül, hogy jól működő fantázia eredménye és van, aminek egyre határozottabb nyomai lelhetők fel levéltárakban, vagy a helyszíneken. 1985-ben a Távol-Észak egyik tajgájában repülőgéproncsokat találtak. A mindenféle azonosítás (például motorszám) alapján két Pe-3-as szovjet repülőgép roncsai hevertek szerte, amikről legutóbb 1942. november 5-én hallottak. Ez magában nem lett volna érdekes, de a roncsok átvizsgálása során kiderült, hogy mindkét gépet lelőtték. Egy háborúban előfordul az ilyesmi. Csakhogy ezek a repülőgépek mélyen a szovjet hátországban közlekedtek, olyan távolságra a legközelebbi német repülőtértől, hogy az őket legyőző német vadászgépek nem érhettek vissza egyik ismert német repülőtérre sem. Felvetődött a kérdés, hogy honnan jöttek és pláne hová tűntek azok a német repülőgépek, akik ezt a két nehézvadászt leszedték. Elkezdődött a logikus magyarázat – egy addig nem ismert – titkos, német repülőtér maradványainak keresése. Egy légifelvételen, egy tó partján repülőtérre emlékeztető területet találtak. Az odaérkező expedíció szerint „Valóban repülőtér volt, és nem a miénk, hanem egy német, amint azt a Ruhr-acéllemezekkel borított kifutópálya is bizonyítja. A kutatók romos lakóépületeket és katonai felszerelések szervizelésére szolgáló létesítményeket láttak. Később a jura expedíció geológusai elmondták, hogy német jelzésű üzemanyaghordókat találtak ezen a területen. Idős vadászokkal is találkoztak, akik a háború alatt német katonákat láttak itt.” Hozzáteszem a Szovjetuniónak ez a vidéke, amelyen a népsűrűség az 1fő/km2 alatt van. Lassacskán kiderült sok apró nyom értékelése alapján, hogy a dolog ennél kiterjedtebb és bonyolultabb. Voltak hírek egy a Novaja Zemlja északi szigetétől nem messze lezajlott tengeralattjáró-támadásról, ami az „AKAGYEMIK SOKALSZKIJ” kutatóhajó és legénysége jó részének pusztulásával végződött. Mindez 1943. július 27-én történt. Később kiderült, hogy nem egyszeri esetről van szó. A német haditengerészet komoly ellátóbázisokat, üzemanyag és hadianyagdepókat épített a Távol-Észak sziklás partvidékén. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szovjet hadvezetés nem fordított kellő figyelmet erre a területre. Látóköre a két nagy északi kikötő, Murmanszk és Arhangelszk környékéig terjedt ki. Onnan keletre a nagy semmi volt. Maga, a hajózási útvonal kijelölése is csak a 30-as évek vége felé kezdődött meg. A speciálisan, a Jeges-tenger körzetére kiterjedő flotta csoportosítás kialakítása is csak 1941 tavaszán kezdődött meg – tervezés szintjén. Arhangelszktől keletre az első kikötő Dikson volt. Ez is csak 1938-ban kezdett kiépülni, de édesvízforrás nélkül csak részben tudta kiszolgálni az érkező hajókat. Tiksi kis merülésű hajókat tudott fogadni. Eredetileg a Léna-medencéjében kitermelt fa berakója volt, csekély széntartalékkal. 1938-ig állandó szovjet repülőtér nem üzemelt az egész Távol-Északon. A repüléshez a „természetes leszállóhelyek” álltak rendelkezésre többnyire üzemanyag utánpótlási és műszaki felszerelés nélkül. Nyáron az olvadás idején az sem. A háború kitörése után három évnek kellett eltelnie, hogy a szovjetek átvegyék az ellenőrzést a Kara-tenger partvidékén és vizein. Ezzel szinte egy időben a német haditengerészet már építette a titkos bázisait a lakatlan partvidék erre alkalmas területein. A nagy német-szovjet összeborulás keretében a németek nem csupán betekintést nyertek a szovjet északi kikötőbe, de állandó bázisok kialakítására is engedélyt kaptak. Közben nekifogtak egy saját bázis kiépítésének a Nyugati-Lica folyó torkolatát képező fjord partján. (Ez ma az orosz Északi Flotta egyik tengeralattjáró bázisa.) Majd csak a negyvenes évek elején – már háborús időkben – álltak neki a szovjetek repülőgép felszállóhelyek, hidroplánkikötők, tengeri kikötőhelyek kialakításának, illetve a kommunikációs rendszer kiépítésének. Ha pedig ehhez hozzáteszem, hogy az itt közlekedő, szovjet hajók nyílt nyelven forgalmaztak úgy gondolva, hogy mélyen a hátországban mit vacakoljanak kódokkal, komplett menetrendet közvetítettek a német tengeralattjáróknak. 1943 augusztusában egy szovjet tengeralattjáró megsemmisített egy német „kollégát” a Novaja Zemlja északi partjainál. Ezt azonban nem követte egy komolyabb átvizsgálás, így csak jóval a háború vége után derült ki, hogy a jóval távolabbi Ferenc József-földön is alakított ki a Kriegsmarine utánpótlási bázisokat, köztük olyanokat is, ahol a tengeralattjáróik akkumulátorait tölthették, lőszer ellátmányukat, élelmiszerkészleteiket pótolhatták. Sőt későbbi felhasználásra tengeri aknákat tároltak, amikkel a tengeri szállítást igyekeztek megszakítani. Itt nem csupán a szovjet belső szállítás volt a célpont. Murmanszk és a hajózási időszakban Arhangelszk volt a nyugati konvojokon érkező szállítmányok fogadásának két kikötője. De ezeket a szovjet haditengerészet és a flotta légiereje komolyabban őrizte. Nem volt ellenőrzés egészen ’43 nyaráig a Novaja Zemlja és a Ferenc József-föl közötti, névtelen szorosban. Na, itt korzóztak ki-be a német tengeralattjárók és az őket támogató ellátóhajók. Végül a szovjeteknek feltűnt a nyüzsgés és a megmagyarázhatatlan veszteségek és szonárt telepítettek a szorosba. Innentől megfigyelhetővé és követhetővé vált a forgalom. Hogy ez aztán miért nem párosult a szovjet tengeri erők megnövelésével, azt nem lehet tudni. Pedig félteni való volt bőven, hacsak a norilszki színesfémbányákból történő szállításokat, vagy a nagyértékű faanyagok szállítását említem. A németek az utánpótlás céljára két speciálisak kialakított hajót, a PELAGOS-t és a KERNTERN-t használták. „Mindkét tankhajó különleges rendeltetésű hajóvá vált, két speciális, vízre bocsátható tartállyal dízelüzemanyag és édesvíz számára (egyenként húsz tonna), tágas hűtőkamrákkal az élelmiszerek tárolására, egy speciális torpedótároló területtel és speciális rakománykezelő berendezésekkel felszerelve.” A legkomolyabb német bázis az Alexandra-szigeten épült. Ez a Ferenc József-föld legészakibb szigete. Itt komoly műszaki bázis, lőszerraktár, mólók épültek. A kiterjedt támaszpontlánc egészen a Tajmír-félszigetig, a Léna-folyó torkolatáig terjeszkedett. Egyes adatok szerint a Tajmíron még titkos ritkafém bányát is fenntartottak. Végül a németek visszaszorulása, majd veresége vetett véget teljesen az Arktikában lezajlott, szinte alig ismert háborújának. források: http://history-afr.fatal.ru/underpolar.shtml http://www.tinlib.ru/istorija/arkticheskie_tainy_tret.. https://litvek.com/br/464342?p=1

A helyszín

A szovjet Távol-Észak

Petljakov Pe-3

Alexandra-föld

A titkos tengeralattjáró bázis - ma

A cikk egyik forrása

Mélyvízi bombák kivetése

Aknarobbanás

Az épülő német bázis

Német ellátóhajó

Jéghatár a sarki télen és a hajózási időszakban

2026.04.27.
Utolsó módosítás: 2026.05.04.

Értékeld a cikket! ?

A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció

Szólj hozzá! ?

Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció