Mil Mi-2 Hoplite
-, saját
Pintér György - Múzeumi krimik
A válasz: igen.
A történet még 2000 táján, egy meleg, kora őszi napon kezdődött, amikor Szentkirályszabadja egén először láttam és hallottam repülő csirkecombot bemutatót repülni. Így illette ugyanis a kommentátor a Magyar Honvédség Mi-2 típusú könnyű helikopterét. Azóta már tudom, hogy ez közismert ragadványneve a lengyel PZL gyárban készült, NATO kódnevén Hoplite-nak nevezett helikopternek.
A katonai felhasználásról több szót nem is ejtek, hiszen ez a cikk egy polgári felhasználású Mi-2-ről szól, mégpedig az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) HA-BGE lajstromjelű gépéről.
Hogy miért pont ezt a helikoptert kívántam megépíteni és miért pont tojásból?
Ezt, mert a katonai változatnál jobban tetszett a légimentők által üzemeltetett Mi-2-esek festésmintája, és a HA-BGE volt az, amelyikről elég jó képeket találtam az interneten.
Tojásból, mert már szereztem egy kis gyakorlatot tojásrepülők építéséből (ez lett volna az ötödik), és a Mi-2 formája adta magát, hogy tojásból elkészítsem.
Előzetesen annyi, hogy sajnos nem gondoltam rá időben, hogy az építés fázisait dokumentáljam. Mire észbe kaptam, az alapozásnak szánt szürke már felkerült a felületre. Egy képet azért így is sikerült készítenem, amin a hátsó ajtó külső felülete még csupasz, így látszik a valódi tojás alap.
A törzs egy a mai L-es mérettől picit eltérő tyúktojás. Az eltérés annyi, hogy nagyobb, mint az átlag L-es tojás, ebben ugyanis két sárgája volt.
Tipp annak, aki kedvet érez a tojásrepülőkhöz: igyekezzünk a szokványosnál kicsit hosszabb tojást keresni. Boltban nem biztos, hogy sikerrel járunk, de vidéken, háznál nagyobb valószínűséggel akadunk ilyen hosszú tojásokra.
A nyílások kivágása és a komplett orr-rész eltávolítása volt az építés egyik legnehezebb része. A másik nehézséget a hajtóműburkolat elülső fele adta, de erről majd később.
Itt nem lehetett hibázni, főleg, mivel a kivágott eredeti oldalajtókat akartam visszaépíteni, hogy azok akár csukott állapotban is szépen illeszkedjenek.
De sikerült a műtét, nem repedt meg sem a törzs, sem az ajtóknak szánt kivágott darabok. Ilyen is ritkán fordul elő... A MiG-15UTI, amit majd egy későbbi cikkben tervezek bemutatni, már több repedésen és törésen van túl, pedig még nincs is kész.
Az orr-részt egy másik, az S-esnél is kisebb tojás szétvágott darabjaiból építettem fel, alulról pedig egy ívesre hajlított papírlappal hidaltam át a törzs és az új orr között létrejött hatalmas negatív huplit.
A farokrész szinte 100% papír. A farokrotor "tartója" egy műanyag fröccsöntött termék sorjájából lett megformázva. Sokat nem kellet dolgozni rajta, mert eleve enyhén kúpos volt, szinte csak méretre kellett vágni. A tartó többi részét viszont öntőkeretből formáztam.
A három fő részből álló hajtóműburkolat megépítése egy rémálom volt. Majdnem fel is adtam a projektet, de rájöttem, hogyan tudok egyetlen darab papírt a szükséges helyen bevagdosva úgy meghajlítani, hogy egyszerre a külső, két irányban is ívelt burkolat is kialakuljon, és a felső rácsos légbeömlő torok is létrejöjjön. Így meg is született a legbonyolultabb első rész, ami a gázturbinák szívócsatornáitól a fúvócsőcsonkokig terjed.
A középső rész nem túl bonyolult, egy kis mértékben meghajlított papírdarab az egész.
A hátsó résszel még kevesebbet bajlódtam: egy mindenfelé ívelt műanyag valamiből (talán pont egy kóláspalack aljának egyik csücskéből) vágtam ki azt a darabkát, ami pontosan ide passzolt.
A szívócsatornák belépőit műanyag gyűrűkre ragasztott réz szegecsek adják, a burkolat kétoldalt lévő dudorjai pedig egy 1/72 méretarányú, fel nem használt bomba két feléből születtek.
A légbeömlők közül az alsóra egy pici háló került, a felső rácsozásához pedig szimpla alumínium drótot használtam.
A fő-és farokrotor központi része fogpiszkálóból, eltérő vastagságú drótokból, kitek fel nem használt alkatrészeiből áll.
A rotorlapátok kartonpapírból készültek. A főrotornál emiatt meg is szivattam magam, ugyanis valósághű lapátokra vágyva, alul-felül megkarcoltam azokat, kialakítva az eredetihez hasonló szegmenseket. Ezáltal viszont túlzottan meggyengültek a kartoncsíkok, ami csak utólag, pár hónap elteltével derült ki: a már vitrinben álló Mi-2 rotorlapátjai elkezdtek lekonyulni.
Először úgy próbáltam orvosolni a hibát, hogy a lapátok alsó részére egy rétegben pillanatragasztót folyattam. Ez jónak is tűnt. További 1-2 hónapig. Azután ismét hatni kezdett a gravitáció. Olyannyira, hogy már messze nem reális mértékben lógtak lefelé a lapátok. Ha a rotor forogna, a lapátok beleakadnának a farokrészbe, mielőtt a kellő fordulatot felvéve kiegyenesednek a centrifugális erő hatására.
Így hát kénytelen voltam teljesen új lapátokat készíteni hasonló technikával, de a lépések más sorrendjével: még festés előtt átitattam pillanatragasztóval a kartonpapír csíkokat, amelyek így kellően merevvé váltak. Newton és az almája most már nem kavar be.
(Azért, Murphy bácsi okosságait is ismerve nem hagyok egy kis esélyt sem a fizikának, hogy kiszúrjon velem: készítettem három támasztóoszlopot, amelyek a vitrinben álló helikopter rotorlapátjainak végeit tartják alulról. Biztos, ami tuti.)
A kabin belsejének kialakításához feltúrtam az internetet, és nagyjából minden részletről sikerült is használható képeket szereznem. Mivel nem kerestem fel az eredeti helikoptert, a mentőhelikopterek hátsó kabinjának kialakításáról egy külföldi makettező társamtól kaptam részletes felvételeket.
A padló, a mennyezet és a hátfal papírból készült ugyanúgy, mint az ülések. Ez utóbbiakat összeragasztás előtt egy kis olló hegyével megkarcolgattam, kialakítva a Mi-2 bőrüléseinek bordázatát.
A hordágy kerete drót, hordfelülete papír, korlátja pedig a normál méretű tűzőgépkapocs. A takaró és a párna papírzsebkendőből készült.
A fejhallgatók spirális tyúkbeleit kis trafó vezetékéből csináltam, a vezetéket feltekerve egy gombostűre, majd lehúzva és feketére festve.
Az orvosi táskák papírból vannak, a műszerek többsége pedig öntőkeretből vagy maradék alkatrészekből lett megformázva. Például így váltak az életeket kioltó 1/72-es bombák éltető oxigénpalackokká.
De nekem a legjobban az infúziós palack tetszik: az egyik átlátszó öntőkeretben találtam egy légbuborékot. Micsoda mázli! Egy pici darabot kivágva és formára csiszolva az öntőkeretből úgy, hogy a közepén legyen a buborék, pont olyan infúziós palackot sikerült kreálni, amiben mintha tényleg sóoldat lötyögne. Valóban az élet írja a legjobb történeteket.
A főfutószárakat húzottszálból készítettem. Máig ezek az első és utolsó húzottszálak, amelyeket párosával sikerült egyenletes vastagságúra készítenem.
A főfutó kerekeit egy 1/144 B-26 kitből loptam, a repülés közben ábrázolt bombázónál úgysincs rájuk szükség.
Az orrkerekek egy asztali makett (Airbus A320) tartalék kerékgarnitúrájából származnak. (Vagyis nem! Megnéztem az A320-asaimat, és mindegyiknek műanyag kereke van, ráadásul kisebb átmérőjű. Ezek viszont gumiból vannak. Úgyhogy fogalmam sincs, miről szedtem le őket.)
Mint szinte mindig, Revell olajfestéket használtam, ecsettel felhordva. Rá is jöttem, hogy gyűlölök fehéret ecsettel festeni, és soha többé nem lesz fehér színű makettem, hacsak nem veszek festékszórót. Festékszóróm azóta sincs, de kaptam ajándékba egy Tu-154-et...
Az alap tejfölöspohárra pattintható átlátszó tető, alján kartonnal merevítve, alapozva.
A tető felső peremén belülre egy tipikus magyarországi főút hullámos, agyonfoltozott darabját építettem meg szintén papírból, a "szürke 50 árnyalatával" szárazecsetelve. Az úton hosszú féknyom árulkodik egy esős hajnalt követően balesetet szenvedett autóról, amelyhez a mentőhelikopter érkezett.
A tojás Mi-2-vel élőben is találkozhatott a közönség a PSMK (Painting School Makett Klub) 2019. évi versenyén Budapesten, ahol megnyerte a kategóriáját - "Papír és egyéb (összevont)".
A történet még 2000 táján, egy meleg, kora őszi napon kezdődött, amikor Szentkirályszabadja egén először láttam és hallottam repülő csirkecombot bemutatót repülni. Így illette ugyanis a kommentátor a Magyar Honvédség Mi-2 típusú könnyű helikopterét. Azóta már tudom, hogy ez közismert ragadványneve a lengyel PZL gyárban készült, NATO kódnevén Hoplite-nak nevezett helikopternek.
A katonai felhasználásról több szót nem is ejtek, hiszen ez a cikk egy polgári felhasználású Mi-2-ről szól, mégpedig az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) HA-BGE lajstromjelű gépéről.
Hogy miért pont ezt a helikoptert kívántam megépíteni és miért pont tojásból?
Ezt, mert a katonai változatnál jobban tetszett a légimentők által üzemeltetett Mi-2-esek festésmintája, és a HA-BGE volt az, amelyikről elég jó képeket találtam az interneten.
Tojásból, mert már szereztem egy kis gyakorlatot tojásrepülők építéséből (ez lett volna az ötödik), és a Mi-2 formája adta magát, hogy tojásból elkészítsem.
Előzetesen annyi, hogy sajnos nem gondoltam rá időben, hogy az építés fázisait dokumentáljam. Mire észbe kaptam, az alapozásnak szánt szürke már felkerült a felületre. Egy képet azért így is sikerült készítenem, amin a hátsó ajtó külső felülete még csupasz, így látszik a valódi tojás alap.
A törzs egy a mai L-es mérettől picit eltérő tyúktojás. Az eltérés annyi, hogy nagyobb, mint az átlag L-es tojás, ebben ugyanis két sárgája volt.
Tipp annak, aki kedvet érez a tojásrepülőkhöz: igyekezzünk a szokványosnál kicsit hosszabb tojást keresni. Boltban nem biztos, hogy sikerrel járunk, de vidéken, háznál nagyobb valószínűséggel akadunk ilyen hosszú tojásokra.
A nyílások kivágása és a komplett orr-rész eltávolítása volt az építés egyik legnehezebb része. A másik nehézséget a hajtóműburkolat elülső fele adta, de erről majd később.
Itt nem lehetett hibázni, főleg, mivel a kivágott eredeti oldalajtókat akartam visszaépíteni, hogy azok akár csukott állapotban is szépen illeszkedjenek.
De sikerült a műtét, nem repedt meg sem a törzs, sem az ajtóknak szánt kivágott darabok. Ilyen is ritkán fordul elő... A MiG-15UTI, amit majd egy későbbi cikkben tervezek bemutatni, már több repedésen és törésen van túl, pedig még nincs is kész.
Az orr-részt egy másik, az S-esnél is kisebb tojás szétvágott darabjaiból építettem fel, alulról pedig egy ívesre hajlított papírlappal hidaltam át a törzs és az új orr között létrejött hatalmas negatív huplit.
A farokrész szinte 100% papír. A farokrotor "tartója" egy műanyag fröccsöntött termék sorjájából lett megformázva. Sokat nem kellet dolgozni rajta, mert eleve enyhén kúpos volt, szinte csak méretre kellett vágni. A tartó többi részét viszont öntőkeretből formáztam.
A három fő részből álló hajtóműburkolat megépítése egy rémálom volt. Majdnem fel is adtam a projektet, de rájöttem, hogyan tudok egyetlen darab papírt a szükséges helyen bevagdosva úgy meghajlítani, hogy egyszerre a külső, két irányban is ívelt burkolat is kialakuljon, és a felső rácsos légbeömlő torok is létrejöjjön. Így meg is született a legbonyolultabb első rész, ami a gázturbinák szívócsatornáitól a fúvócsőcsonkokig terjed.
A középső rész nem túl bonyolult, egy kis mértékben meghajlított papírdarab az egész.
A hátsó résszel még kevesebbet bajlódtam: egy mindenfelé ívelt műanyag valamiből (talán pont egy kóláspalack aljának egyik csücskéből) vágtam ki azt a darabkát, ami pontosan ide passzolt.
A szívócsatornák belépőit műanyag gyűrűkre ragasztott réz szegecsek adják, a burkolat kétoldalt lévő dudorjai pedig egy 1/72 méretarányú, fel nem használt bomba két feléből születtek.
A légbeömlők közül az alsóra egy pici háló került, a felső rácsozásához pedig szimpla alumínium drótot használtam.
A fő-és farokrotor központi része fogpiszkálóból, eltérő vastagságú drótokból, kitek fel nem használt alkatrészeiből áll.
A rotorlapátok kartonpapírból készültek. A főrotornál emiatt meg is szivattam magam, ugyanis valósághű lapátokra vágyva, alul-felül megkarcoltam azokat, kialakítva az eredetihez hasonló szegmenseket. Ezáltal viszont túlzottan meggyengültek a kartoncsíkok, ami csak utólag, pár hónap elteltével derült ki: a már vitrinben álló Mi-2 rotorlapátjai elkezdtek lekonyulni.
Először úgy próbáltam orvosolni a hibát, hogy a lapátok alsó részére egy rétegben pillanatragasztót folyattam. Ez jónak is tűnt. További 1-2 hónapig. Azután ismét hatni kezdett a gravitáció. Olyannyira, hogy már messze nem reális mértékben lógtak lefelé a lapátok. Ha a rotor forogna, a lapátok beleakadnának a farokrészbe, mielőtt a kellő fordulatot felvéve kiegyenesednek a centrifugális erő hatására.
Így hát kénytelen voltam teljesen új lapátokat készíteni hasonló technikával, de a lépések más sorrendjével: még festés előtt átitattam pillanatragasztóval a kartonpapír csíkokat, amelyek így kellően merevvé váltak. Newton és az almája most már nem kavar be.
(Azért, Murphy bácsi okosságait is ismerve nem hagyok egy kis esélyt sem a fizikának, hogy kiszúrjon velem: készítettem három támasztóoszlopot, amelyek a vitrinben álló helikopter rotorlapátjainak végeit tartják alulról. Biztos, ami tuti.)
A kabin belsejének kialakításához feltúrtam az internetet, és nagyjából minden részletről sikerült is használható képeket szereznem. Mivel nem kerestem fel az eredeti helikoptert, a mentőhelikopterek hátsó kabinjának kialakításáról egy külföldi makettező társamtól kaptam részletes felvételeket.
A padló, a mennyezet és a hátfal papírból készült ugyanúgy, mint az ülések. Ez utóbbiakat összeragasztás előtt egy kis olló hegyével megkarcolgattam, kialakítva a Mi-2 bőrüléseinek bordázatát.
A hordágy kerete drót, hordfelülete papír, korlátja pedig a normál méretű tűzőgépkapocs. A takaró és a párna papírzsebkendőből készült.
A fejhallgatók spirális tyúkbeleit kis trafó vezetékéből csináltam, a vezetéket feltekerve egy gombostűre, majd lehúzva és feketére festve.
Az orvosi táskák papírból vannak, a műszerek többsége pedig öntőkeretből vagy maradék alkatrészekből lett megformázva. Például így váltak az életeket kioltó 1/72-es bombák éltető oxigénpalackokká.
De nekem a legjobban az infúziós palack tetszik: az egyik átlátszó öntőkeretben találtam egy légbuborékot. Micsoda mázli! Egy pici darabot kivágva és formára csiszolva az öntőkeretből úgy, hogy a közepén legyen a buborék, pont olyan infúziós palackot sikerült kreálni, amiben mintha tényleg sóoldat lötyögne. Valóban az élet írja a legjobb történeteket.
A főfutószárakat húzottszálból készítettem. Máig ezek az első és utolsó húzottszálak, amelyeket párosával sikerült egyenletes vastagságúra készítenem.
A főfutó kerekeit egy 1/144 B-26 kitből loptam, a repülés közben ábrázolt bombázónál úgysincs rájuk szükség.
Az orrkerekek egy asztali makett (Airbus A320) tartalék kerékgarnitúrájából származnak. (Vagyis nem! Megnéztem az A320-asaimat, és mindegyiknek műanyag kereke van, ráadásul kisebb átmérőjű. Ezek viszont gumiból vannak. Úgyhogy fogalmam sincs, miről szedtem le őket.)
Mint szinte mindig, Revell olajfestéket használtam, ecsettel felhordva. Rá is jöttem, hogy gyűlölök fehéret ecsettel festeni, és soha többé nem lesz fehér színű makettem, hacsak nem veszek festékszórót. Festékszóróm azóta sincs, de kaptam ajándékba egy Tu-154-et...
Az alap tejfölöspohárra pattintható átlátszó tető, alján kartonnal merevítve, alapozva.
A tető felső peremén belülre egy tipikus magyarországi főút hullámos, agyonfoltozott darabját építettem meg szintén papírból, a "szürke 50 árnyalatával" szárazecsetelve. Az úton hosszú féknyom árulkodik egy esős hajnalt követően balesetet szenvedett autóról, amelyhez a mentőhelikopter érkezett.
A tojás Mi-2-vel élőben is találkozhatott a közönség a PSMK (Painting School Makett Klub) 2019. évi versenyén Budapesten, ahol megnyerte a kategóriáját - "Papír és egyéb (összevont)".
|
|
IMG_5674
|
|
|
IMG_5676
|
|
|
IMG_5703
|
|
|
IMG_5677
|
|
|
IMG_5679
|
|
|
IMG_5699
|
|
|
IMG_5685
|
|
|
IMG_5686
|
|
|
Pilótaülések és bekötőhevederjeik
|
|
|
A bal oldali botkormány
|
|
|
Az építés alatt készült egyetlen fotó
|
|
|
HA-BGE-1
|
|
|
HA-BGE-2
|
2023.04.04.
Utolsó módosítás: 2023.04.06.
Utolsó módosítás: 2023.04.06.