Pintér György - Múzeumi krimik
A repülő a Trumpeter nemrég kiadott Mig-3-as készletéből készült el. A készletről csak jót lehet mondani. A repülő felülete nagyon szép, a panelvonalak finoman vésettek és még a szegecseket is elkészítették a szükséges helyeken. Bár ezek az orr-rész felső felületén néhol kevésbé mélyek. A kabin nagyon részletes minden megtalálható az odalfalakon és a műszerfal is egy jó festéssel remekül használható. Az ülésen is nagyon szép a bőr részek megvalósítása. A futómű és az aknák is részletesek egy kis plusz munkával igen látványossá tehetők. Az átlátszó alkatrészek tiszták és csak kicsit torzítanak. A makettet három festési variációval készíthetjük el. Az ehhez mellékelt matricák szépek, élénk színüek bár nekem a csillagok vörös színe picit narancssárgásnak tűnik. Vékony lakkréteg borítja a matricalapot.
Kiegészítők
A maketthez én az Eduard rézmaratását használtam. Ez egy remekül felhasználható készlet, főleg a kabinhoz és futóaknához találhatunk hasznos darabokat. A műszerfalat, övet és pár műszert színesen kapunk, amik remekül mutatnak, ha a repülőt nyitott kabintetővel készítünk el. A futóaknához való darabokat felhasználva is egy igen részletes aknához juthatunk. Megkapható még a lehajtott fékszárnyak is szintén rézből, de ezt én nem vettem meg. A repülőbe még a Quickbost műgyanta kipufogóját építettem be, ami szintén egy kiváló készlet.
Az építés
A repülő építését a kabinnal kezdtem. A készlethez adott kabin is remekül felhasználható, de ha a maratás mellett döntünk, akkor csak az ülést és a botkormányt fogjuk felhasználni. A réz darabok kiválóan illeszkedtek a helyükre így nagyon rövid idő alatt kész lett a kabin építése már csak a festése maradt hátra. Ehhez a Humbrol 126-ost használtam, majd száradás után higított tustintával befolyattam majd a kabin színét világosítva szárazecseteltem. Legvégül kapott egy réteg matt lakkot. Ezután a szárnyakat vettem kezelésbe. Gond nélkül illeszkedtek így a ragasztó száradása után egyesítettem a törzssel. Itt viszonylag sokat kellett tömíteni, emiatt a csiszolások után az eltűnt szegecseket újra el kellett készítenem. Következhetett az orr-rész. Itt szintén gondot okozott az alkatrészek rossz illeszkedése és elég sok tömítés meg csiszolás után sikerült elérni a megfelelő eredményt. A futóaknába beregasztottam a maratásokat és a futóműre elkészítettem a fékkábelokat. Az építés befejeztével az átlátszó részeket kimaszkoltam, zsírtalanítottam a makettet.
A festés
Az alapos előkészületek után az alsó színt festettem meg. Ez több lépésben készült. Először Gunze 67-el fújtam át a felületet, majd ehhez fehéret adva megfújtam a panelok közepét. Így fakítottam az alapszínt. Legvégül nagyon híg Gunze 323-sal ködöltem át az egészet egészen a kívánt eredmény eléréséig. Ezután kimaszkoltam az alsó részeket majd következett a felső szín. Ezt Gunze 303-sal végeztem majd szintén kifújtam a panelek közepét világosabb színnel. Az eredeti gép kétféle anyagból készült. A szárnyak és a törzs hátsó része fa borítással, míg az orr-rész és a kabin környéke fémlemezekből. Ezeket a festék is máshogy fedte be, így ahol fém borítású volt az eredeti szín világosabb árnyalatát használtam. Ez egy kicsit megtöri a gép formáját és különlegessé teszi a makettünket. A festés végén elkészítettem az orr fekete festését, amihez Gunze matt feketét használtam. A légcsavar is fekete színt kapott. Csak a lapátok töve lett fém színű, amihez a Revell ezüst színét használtam. A végén a maszkoló eltávolítása után lelakkoztam több réteg fényes lakkal előkészítve a matricázáshoz.
Matricázás, koptatás, végszerelés
A matricák felhelyezése problémamentes volt és a Gunze matricafeszítő és lágyítójával gond nélkül besimult a panelvonalakba. Ezután felhígított tussal paneleztem a gépet, a felesleget pedig áramlásirányba letöröltem. A koptatáshoz ezüst filcet használtam. Itt vigyázni kell, hogy csak a fém részeknél koptassuk a gépet. Én a szárnytövekbe, az orron és a légcsavaron végeztem. A repülő végszerelése könnyedén ment. Helyére kerültek a műgyanta kipufogók és a kerekek is. Legvégül denaturált szesszel higított Gunze matt feketével megfújtam a kipufogó kormozódását, majd pár réteg matt lakkal fújtam le az egészet. Ezzel el is készült a MIG-3-as.
Végszó
A makett feljavítók nélkül is igen szép így kezdők is nyugodtan belekezdhetnek. De egy kis plusz munkával és egy látványos festéssel a haladók igazi különlegességet készíthetnek. Csak ajánlani tudom mindenkinek, nemcsak az olcsó ára miatt, hanem a végeláthatatlan festési lehetőségek variációk miatt is.