Pintér György - Múzeumi krimik
Kedves Makettező Társaim!
Én is belefogtam egy Zvezda által gyártott Tu-154M utasszállító repülőgépnek.
Mivel ez a kedvenc repülőgép típusom, ezért nem haboztam azzal, hogy nekikezdjek. Már többen is írtak cikket erről a típusról, úgyhogy már én nem regélek róla. Mindenki által jól ismert típus.
Kezdő makettezőnek számítok, mert még csak 4 éve foglalkozom ezzel.
(Nézzétek el nekem, ha valamit nem jól sikerült)
Én az építést úgy kezdtem el, hogy fehér akril alapozóval lefújtam a géptörzset, mert sok munka lett volna összeépítés után festenem a belső üvegezés miatt. Ahhoz képest, hogy először használtam fújós festéket, elég jól sikerült (szerintem). Bár a kabintető festése közben észrevettem, hogy nem igazán tapad rá a festék, kicsit megijedtem.
Ami még utána szembeötlött, hogy a festés után sokkal puhább lett az anyaga, ezt érdekesnek találtam.
Mindenféleképpen magyar vonatkoztatású gépet szerettem volna kihozni belőle, ezért a HAD-féle SAMARA Airlines matricát használtam fel. Szépen terült el a gép törzsén, viszont a nagy felirat kétszer is megszakadt (ami az én figyelmetlenségem miatt történt).
A gép orrán lévő fényvisszaverődés-gátló kicsit elcsúszott, de nem vészes.
Felkerültek a szárnyak és rájuk a matricák. Már csak a belépőéleket és a szélességjelző pirost kell felfestenem hozzá.
Továbbá a farokrészt és a hajtóműveket szükséges festeni.
Jó makettezést kívánok mindenkinek!
2010.12.27.
A mai napon befejeztem ezt a szépséget!
Sajnos csak most került rá sor, időhiány miatt.
Nézzétek el a festési hibákat, amatőrnek számítok ilyen téren.
Valahogy mindig olyan makettek kerültek hozzám, hogy festést nem- vagy már nem igényelt.