Tűz a flottára! - Mers el Kebir 1940. július 3.

Mers el Kebir. Kicsit „rejtősen” hangzó név, de nem kedvenc íróm tollából származik, bár a hely, a festői Orán több regényének is helyszíne. Az itt, 1940-ben lezajlott eseménysorra Piszkos Fred sem volna büszke. Na, de kezdjük az elején! Az 1939 szeptemberében kirobbant világháború, szám szerint a második, ismét egy szövetségbe szorította a két legnagyobb gyarmatbirodalommal rendelkező hatalmat, Nagy Britanniát és Franciaországot. A két hatalom együttműködésének voltak előzményei. Az előző világégés során a britek nagylétszámú expedíciós hadsereggel támogatták a franciákat. No, most is ez történt 1940-ben is, bár kevesebb sikerrel. A jól felkészített Wehrmacht és Luftrwaffe (az olasz szárazföldi erők és az Olasz Királyi Légierő inkább zavaró, mint segítő támogatásával) hat hét és egy nap alatt lenyomták a Benelux államokat és Franciaországot belga erődöstől, holland gátrobbantásostól, Maginot-vonalastól. Végül június 22-én fegyverszünetet kötöttek a németek és Petain marsall, a maradék „szabad zóna” vezetője.

De Gaulle, a Szabad Franciaország vezetője

A kiterjedt francia gyarmatbirodalomnak ehhez a fegyverszünet alkotta államalakulathoz való viszonya nagyon nem volt egyhangú. Főképp, mert Charles De Gaulle szervezte „Szabad Franciaország” egyre komolyabb katonai befolyással rendelkezett. Ahogy a korabeli vicc megjegyezte: „- Mi az azonosság és mi a különbség Jeanne d’Arc, Napóleon és De Gaulle között? - Mindhárman az angolok kezébe kerültek, de ezt csak De Gaulle élte túl.” Az ázsiai és afrikai gyarmatokon túl volt még egy fontos tétel, a francia flotta birtoklásának kérdése. Sokat nyomott a latban a korszerű hajók: Strasbourg , a Dunkerque , a Richelieu és a Jean Bart további sorsa. Ez időtájt Nagy Britannia uralta a tengereket, de Franciaország rendelkezett Európában a második legnagyobb flottával, ami az országot legyőző és megszálló németek tengeri erőivel együtt, már komolyabb fejtörést okozhattak volna az briteknek. Ennek a flottának egy komoly erejű csoportosítása Darlan tengernagy ellenőrzése alatt a kies Orán kikötőjében állomásozott. A tengernagy megnyugtatandó a briteket, kijelentette, hogy a flotta francia kézen marad a fegyverszünet után is. Ennek ellent mondott az a tény, hogy a Petain vezette Vichy-i Franciaország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Nagy Britanniával. A brit miniszterelnök ezt a lépést úgy értékelte, hogy ettől kezdve az Észak-Afrikában álló francia flotta bármikor a németek, vagy a Líbia felől előretörő olaszok kezébe kerülhet. Javasolták Darlannak, hogy a flotta, amelynek 40%-a Toulonban, 40%-a Mers el Kebirben és 20%-a brit kikötőkben, és Dél-Amerikában állt, vagy kerüljön brit parancsnokság alá, vagy hajózzon át az óceánon és kössön ki Francia Guyanában, a németek számára nem elérhető távolságban. A francia tengernagy ezzel szemben parancsot adott az Atlanti-óceánon lévő hajóknak, hogy vonuljanak vissza Toulon hadikikötőjébe, ahol leszerelik és német kísérletek esetén elsüllyesztik. Ez a megoldás a briteket nem nyugtatta meg. Így a probléma erőből történő megoldását választották. Első lépésként az brit kikötőkben állomásozó francia hajókat foglalták el. Így tucatnyi felszíni hajó és öt tengeralattjáró került elfoglalásra, három másik egyéni feltételekkel, leszerelésre került. Július 3-án az Ark Royal-ról felszálló brit repülők mágnese aknákat dobtak le a kikötő egyik útvonalára. Az érkező gépek ellen felszállt francia vadászok az egyiket le is lőtték.

Kardhalak a Bretange ellen

A kikötőbe szorult és tatjukkal kifelé kikötött (így orrtüzérségüket használni nem tudó) francia hajókat több sortűzzel árasztották el a britek. Az ott állomásozók közül két hajó elsüllyedt, több megsérült. A franciák embervesztesége 1297 fő halott és 350 sebesült volt. A brit veszteségi adatok gyanúsan alacsonyak: két lelőtt repülőgép legénysége. Valójában a csapás nem volt megsemmisítő erejű, hiszen a más kikötőkben álló hajók épségben maradtak, de mély sebet ejtett a hagyományos brit-francia együttműködésen. A következő hetekben több francia ellencsapás érte Gibraltárt. A későbbiekben egyfajta polgárháború robbant ki a Vichy-i Franciaország gyarmati erői és a Szabad Francia erők között. Ennek legkomolyabb összecsapása a dakari csata volt, ahol a vichy-i erők, a flotta hajóinak támogatásával, megakadályoztak egy brit támogatással szervezett szabad francia partraszállást. A továbbiakban az is kiderült, hogy a maradék flotta tartotta magát ahhoz, hogy nem hagyja német kézre kerülni hajóit. 1942-ben a „szabad zóna” német megszállásakor annak rendje és módja szerint elsüllyesztették a Toulonban állomásozó hajóikat. Összességében a francia haditengerészet mindvégig a francia érdekek védelmét tartotta szem előtt függetlenül attól, hogy éppen kire kellett tüzet nyitni, torpedót indítani, vagy bombát dobni.

A helyszín

Források

https://warhistory.org https://en.wikipedia.org/wiki/Attack_on_Mers-el-K%C3%A9bir https://adt.arcanum.com/hu/view/Lobogo_1960_07-12/?query=Mers+el+Kebir&pg=113&layout=s https://htenger.blog.hu/2024/06/22/a_menace_hadmuvelet_768 https://en.wikipedia.org/wiki/Case_Anton