U-boot ausführung VIIB U-45 (Alexander Gelhaar)

u-boot ausf. VIIB

1:125, Revell
Pintér György - Múzeumi krimik Még az ezredforduló környékén jutottam hozzá a kithez,és ifjonti hévvel ott azonnal össze is raktam. Ahogy teltek az évek,és egyre gyűltek a makettezős tapasztalatok,rávettem magamat, hogy "renonszoljam" az egészet és rakjam össze jelenlegi legjobb tudásom szerint.

Az építést paradox módon a szétszedéssel kezdtem. Lehelletfinoman borotvaéles késsel bontottam szét,és szerencsére nem is okoztam kárt. Ezután jött a belső felületek festése.

Nos az ajtókat anno bezárva ragasztottam be,és mivel komoly rombolás nélkül nem tudtam megbontani őket,ezért nem túl életszerűen bezárva maradtak. A belső alapszín sötétszürke lett. A később kiállított tengeralattjárókon (U-534, U-995) ugyan a fal színe világos zöldes árnyalatú,de a korai modelleken az általam látott fotókon sötétszürke színűek. Így a belső alapszín sötétszürke lett.

Ezután a műszerfalak, kijelzők, kapcsolók lefestése következett. Az eredeti készlethez ugyan elég méretes matricaív volt, de az évek során eltűnt, így 0,5mm átmérőjű dróttal festettem a mutatókat ill. a kapcsolókat. A festés mikéntjét illetően a világhálón fellelhető belső fényképek ill. tengeralattjárós filmek (Das Boot, U-571) voltak a segítségemre, de voltak olyan helyek (mint utólag kiderült, egyáltalán nem látszanak, szerencsémre...) ,ahol saját fantáziámra kellett hagyatkoznom.

A legénység felsője sötétkék, míg a nadrágja a belső színnel megegyező színű lett.

A parancsnoki torony, valamint a lövegek korlátjai erősen megrongálódtak az évek során,ezért azokat drótból pótoltam. A hajó külsejének vízvonal alatti része és a fedélzet ill. a torony szintén a belsővel megegyező színt kapta,míg a vízvonal feletti függőleges részek világosszürkék. Minden festés ecsettel történt. A hajón díszítésként és támasztó alátétként lévő "torpedó" chrome silver színű, a név matt feketével van felírva. Zárómomentumként Testors matt lakkal egységesítettem a felületet.

A makett eredetileg a legendás Günther Prien U-47-esét hivatott megjeleníteni, de én úgy döntöttem, hogy egy "névtelen hősét" alkotom meg. Alexander Gelhaar 1908 november 24-én született Frankfurtban és 1939 október 14-én halt tengerészhalált legénységével együtt az Atlanti-óceán északi részén. Hajóját az HMS Inglefield, HMS Ivanhoe és HMS Intrepid rombolók süllyesztették el mélyvízi bombákkal. Mindössze 2 őrjáraton vettek részt és 2 hajót süllyesztettek el 19313 BRT mennyiségben.

Ez az első itt bemutatott makettem, nem elsőosztályú,de szerintem nem is égbekiáltóan rossz. Kritikát és főleg tanácsokat szívesen fogadok.
DSCF5488
DSCF5488
parancsnoki torony
parancsnoki torony
vezérlő terem
vezérlő terem
a nem bontott oldal, gyönyörű forma...
a nem bontott oldal, gyönyörű forma...
szép, karcsú, áramvonalas...
szép, karcsú, áramvonalas...
itt már egy lepedő is mögötte van :)
itt már egy lepedő is mögötte van :)
2010.01.27.
Utolsó módosítás: 2010.02.02.
Márky, Debrecen-Józsa
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Stefan
2010.03.04. 16:27:21
A fényképek kihoznak minden kis "hibát". A méretarány alapján élőben nagyon mutatós lehet, szóval szerinte érdemes volt elővenned, jól sikerült a felújítás, szép munka, gratula!
Márky
2010.03.04. 16:44:13
Stefan! Köszönöm szépen! Jól gondolod, elég impozánsan terpeszkedik a polcon :)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció