US. M142 HIMARS

US. M142 HIMARS

1:72, Meng No.72-004
Egy kézen megszámolható, hogy hány amerikai szárazföldi harci eszköz ácsorog a polcaimon. Na, nemsokára eggyel több lesz! Volt egyszer a nagy orosz síkságon a „Katyusa”. Nemirányított rakétasorozatokkal tépte-szabta a szemben álló hadak idegzetét és erejét. Persze, volt a „bőgő tehén” a németeknél és a II. világháború második felében az amerikaiak is kifejlesztettek egy sorozatvető-félét a Calliopét. A háború után nagyobb űrméretű, nagyobb hatótávolságú rakétákat igyekeztek az ilyen sorozatokba belepasszírozni. El kellett következnie annak az időnek is, amikor az orosz Szmercs rakétái mellett itt a keleti szomszéd keletebbi felében megjelentek a nyugati gyártású rakéták, hol szólóban, hol sorozatvetőből indítva. Így – az éppen aktuális amerikai döntés alapján jutott az ukrán fegyveres erőkhöz is jópár az M142-ből, de hallani olyasmiket is, hogy derék honvédségük tűzerejét is ilyen eszközökkel kellene erősíteni. Maga az eszköz többféle rakéta indítására is alkalmas. Indíthatnak a ATACMS rakétát is.
Dobozkép
Dobozkép
Nos, ennek a harci eszköznek 1:72-es makettjét több cég is piacra dobta. Az legalapvetőbb változata a mai témánk. Van ennél részletesebb készlet is, de ebből is lehet szép makettet építeni. Nekifogtam az építésnek. Követtem a leírást, hiszen az alvázon található alkatrészek nekem eléggé idegenek voltak, de az illeszkedésük pontos, a sorrend logikus, jól követhető. Már-már álommakettezés. Persze itt is gondoltak a lustákra, mert egyes alkatrészeket egybeöntöttek így nem kell vesződni azzal, hogy párhuzamos/merőleges legyen például az indítószerkezet. Aztán itt meg kellett, hogy álljak, lévén, hogy autentikus NATO színek nem szerepelnek az eddigi makettjeimhez használt festékek között. Közben keresgéltem a festési/matricázási variációk között. Találtam egy, a szöveg az ausztrál seregtől kapott változatot, amin az egyik kabinajtótól a másikig egy vigyorgó száj egyéníti a járművet. Következett a festés az időközben beszerzett NATO-zöld színnel. Utána már csak némi sarazás, koszolás és akár késznek is mondhatom a makettemet.
Alváz
Alváz
Dobozkép
Dobozkép
Összeállítási útmutató
Összeállítási útmutató
Öntőkeret
Öntőkeret
Az átlátszó alkatrészek
Az átlátszó alkatrészek
Vezetőfülke kicsit "Mad Max" stílusban
Vezetőfülke kicsit "Mad Max" stílusban
Gumi gumik
Gumi gumik
Alváz
Alváz
Az indítókonténer a hat tubussal
Az indítókonténer a hat tubussal
A mozgató emelőegység
A mozgató emelőegység
az alváz
az alváz
Az első réteg festékkel
Az első réteg festékkel
Az indítóállvány
Az indítóállvány
A hordozó jármű
A hordozó jármű
Összerakva, némileg koszolva
Összerakva, némileg koszolva
Összerakva, némileg koszolva
Összerakva, némileg koszolva
Összerakva, némileg koszolva
Összerakva, némileg koszolva
2026.04.19.
Utolsó módosítás: 2026.04.23.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Mekett
2026.04.26. 21:21:39
Egész jó kis készlet, nem ehhez vagy szokva! :)
Ha minden igaz, hamarosan magyar jelzésekkel is megépítheted.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció