Pintér György - Múzeumi krimik
Ez itt most nem valamiféle sporteredmény! Mint kiderül, a "Támadás a Fehér Ház ellen" nem csupán filmcím, hanem jó kétszáz éve valóság volt. Az amerikai függetlenségi háború közismert, alaposan megfilmesített esemény. Az már kevésbé tudott, hogy volt egy egyfajta "visszavágó" is, jó emberöltővel később.
Ekkor még zajlott a napóleoni háborúk sorozata Európában és élt a "kontinentális zárlat", ami a britek, mint a tengerek urai, próbálkozása volt a Napóleon által megszállt, uralt területek gazdasági nehézségeinek növelésére. Csak akkor még nem nevezték szankcióknak. Ez a rendelkezés azonban mélyen sértette az izmosodó és Európával egyre gyümölcsözőbb kapcsolatot ápoló amerikai kereskedelmet. Ez az izmosodás oda vezetett, hogy elkezdtek kacsintgatni a Szent-Lőrinc folyótól és a Nagy-tavaktól északra fekvő területekre is.
Ráadásul a britek, (vissza)élve tengeri erejükkel, a fenti háborúskodásban semleges amerikai hajókat is vegzálták, már szinte a felségvizek elhagyása után. A tengerészek egy részét kényszersorozással – mint "szökevényeket" – besorozták a brit flotta állományába. Ráadásul az elmaradó vámbevételek miatt az amerikai kincstár jövedelmei drasztikusan lecsökkentek. Persze ez magában még nem volt elegendő. Elkezdődött egy harc a Tecumseh indiánfőnök koalíciójával – amit fegyverrel, lőszerrel is támogattak a britek. Hasonló csapatokat szerveztek az amerikai oldalon is, így a saját hagyományaikat szem előtt tartó bennszülött harcosok kíméletlenül pusztították a polgári lakosságot is. Mindehhez a zűrzavarhoz még hozzájárultak mindkét oldalon a területi milíciák is. Persze voltak ötletei az amerikaiaknak is, a későbbi Kanada területeinek bekebelezésére – szóval nem Trumpnak jutott eszébe először. Érdekesség, hogy az britek által fél évszázaddal korábban levert francia lakosság most lelkesen korábbi legyőzője mellé állt az amerikaiakkal szemben. Ok: a brit-francia megegyezés biztosította Québecben élő franciák nyelvi és vallási autonómiáját.
A háború végül 1812. június 18-án amerikai hadüzenettel vette kezdetét – hivatalosan is. Itt aztán volt minden: nyílt ütközet, ostrom, indiánháború, blokád, rajtaütések, partraszállások, vízicsaták.
Az első komolyabb összecsapások után a háború befulladni látszott. Bár az első amerikai támadásokat visszaverték és Fort Detroitot is elfoglalták a britek, az erők lassan kiegyenlítődtek. A brit blokád fojtogatta az USA-t. Ráadásul az addig Napóleon ellen harcoló katonaságuk egy része 1814 után felszabadult és így komolyabb erőket tudtak átvinni az óceán túlpartjára. Ugyanebben az évben a vöröskabátosok megzavarták Madison elnök ebédjét. Miután partraszálltak Washingtonban és szétkergették az amúgy nem túl izmos helyi milíciát, beugrottak egy ebédre a Fehér Házba is. Igaz, ekkor az épület még csak az elnöki kúria volt, tehát nem az, amit az aktuális amerikai elnök éppen "elpusztítva megújít". (Ez komoly! Madison elnöknek olyan gyorsan kellett elmenekülnie, hogy az asztalon hagyott ebédjét, más források szerin vacsoráját, a bevonuló britek parancsnokai fogyasztották el.) Miután az étel elfogyott és Cockburn ellentengernagy, valamint Ross tábornok megteáztak, felgyújtatták az épületet, majd a Kongresszus épülete mellett még más kormányzatiakat is. A 26 órán át tartó brit megszállásnak egy közeledő és lecsapó tornádó vetett véget, amely a megszállók közül több áldozatot követelt, mint amennyi az előző napi, bladensburgi csatában veszett oda.
Ugyanakkor a tengerek ura vízicsatában vereséget szenvedett. Vízen, de nem a tengeren. 1813-ban a Nagy-tavak, jelesül az Erie-tó vált csatatérré. Itt az amerikai vizesek győztek. Szóval ment az adok-kapok rendesen. Az óceánon is hasonló volt a helyzet, amikor egy az egyben harcoltak a brit és amerikai hajók. Aztán a britek taktikát váltottak és ezzel megváltoztak az erőviszonyok a tengereken is.
Közben, épp az amerikai fenyegetés hatására kezdett kialakulni egy nemzeti érzés, ami röviddel később az egységes Kanada létrejöttét eredményezte. Hasonlóan az USA lakossága is összezárt.
Végül a blokád sújtotta amerikai gazdaság az összeomlás küszöbére jutott. A briteknek sem volt célja a további háborúskodás. Így 1814 karácsony előtt megszületett a békeszerződés, ami a korábbi határok helyreállításával fejezte volna be a háborút. Miután a békekötés helyszíne a mai Belgiumban, Gent városa volt, így annak híre csak jóval később jutott el az óceán túlpartjára, így addig a háborúzó felek, bár egyre kisebb lendülettel, de még elöldösték egymást. New Orleans brit ostroma sikertelenül zárult.
Az egész eseménysor értelmetlenségét leginkább Oliver Hazard Perry amerikai flottaparancsnok idézete foglalhatja össze: "Találkoztunk az ellenséggel, és ők a mieink!"
https://tiboru.substack.com/p/az-1812-es-amerikai-brit-haboru
https://www.globoport.hu/35783/ketszaz-eve-egett-porig-a-feher-haz/
https://m.mult-kor.hu/amikor-egy-tornado-mentette-meg-washingtont-20181015
Ekkor még zajlott a napóleoni háborúk sorozata Európában és élt a "kontinentális zárlat", ami a britek, mint a tengerek urai, próbálkozása volt a Napóleon által megszállt, uralt területek gazdasági nehézségeinek növelésére. Csak akkor még nem nevezték szankcióknak. Ez a rendelkezés azonban mélyen sértette az izmosodó és Európával egyre gyümölcsözőbb kapcsolatot ápoló amerikai kereskedelmet. Ez az izmosodás oda vezetett, hogy elkezdtek kacsintgatni a Szent-Lőrinc folyótól és a Nagy-tavaktól északra fekvő területekre is.
Az égő Washington 1814-ben
Ráadásul a britek, (vissza)élve tengeri erejükkel, a fenti háborúskodásban semleges amerikai hajókat is vegzálták, már szinte a felségvizek elhagyása után. A tengerészek egy részét kényszersorozással – mint "szökevényeket" – besorozták a brit flotta állományába. Ráadásul az elmaradó vámbevételek miatt az amerikai kincstár jövedelmei drasztikusan lecsökkentek. Persze ez magában még nem volt elegendő. Elkezdődött egy harc a Tecumseh indiánfőnök koalíciójával – amit fegyverrel, lőszerrel is támogattak a britek. Hasonló csapatokat szerveztek az amerikai oldalon is, így a saját hagyományaikat szem előtt tartó bennszülött harcosok kíméletlenül pusztították a polgári lakosságot is. Mindehhez a zűrzavarhoz még hozzájárultak mindkét oldalon a területi milíciák is. Persze voltak ötletei az amerikaiaknak is, a későbbi Kanada területeinek bekebelezésére – szóval nem Trumpnak jutott eszébe először. Érdekesség, hogy az britek által fél évszázaddal korábban levert francia lakosság most lelkesen korábbi legyőzője mellé állt az amerikaiakkal szemben. Ok: a brit-francia megegyezés biztosította Québecben élő franciák nyelvi és vallási autonómiáját.
A háború végül 1812. június 18-án amerikai hadüzenettel vette kezdetét – hivatalosan is. Itt aztán volt minden: nyílt ütközet, ostrom, indiánháború, blokád, rajtaütések, partraszállások, vízicsaták.
Az első komolyabb összecsapások után a háború befulladni látszott. Bár az első amerikai támadásokat visszaverték és Fort Detroitot is elfoglalták a britek, az erők lassan kiegyenlítődtek. A brit blokád fojtogatta az USA-t. Ráadásul az addig Napóleon ellen harcoló katonaságuk egy része 1814 után felszabadult és így komolyabb erőket tudtak átvinni az óceán túlpartjára. Ugyanebben az évben a vöröskabátosok megzavarták Madison elnök ebédjét. Miután partraszálltak Washingtonban és szétkergették az amúgy nem túl izmos helyi milíciát, beugrottak egy ebédre a Fehér Házba is. Igaz, ekkor az épület még csak az elnöki kúria volt, tehát nem az, amit az aktuális amerikai elnök éppen "elpusztítva megújít". (Ez komoly! Madison elnöknek olyan gyorsan kellett elmenekülnie, hogy az asztalon hagyott ebédjét, más források szerin vacsoráját, a bevonuló britek parancsnokai fogyasztották el.) Miután az étel elfogyott és Cockburn ellentengernagy, valamint Ross tábornok megteáztak, felgyújtatták az épületet, majd a Kongresszus épülete mellett még más kormányzatiakat is. A 26 órán át tartó brit megszállásnak egy közeledő és lecsapó tornádó vetett véget, amely a megszállók közül több áldozatot követelt, mint amennyi az előző napi, bladensburgi csatában veszett oda.
Ugyanakkor a tengerek ura vízicsatában vereséget szenvedett. Vízen, de nem a tengeren. 1813-ban a Nagy-tavak, jelesül az Erie-tó vált csatatérré. Itt az amerikai vizesek győztek. Szóval ment az adok-kapok rendesen. Az óceánon is hasonló volt a helyzet, amikor egy az egyben harcoltak a brit és amerikai hajók. Aztán a britek taktikát váltottak és ezzel megváltoztak az erőviszonyok a tengereken is.
Csata az Erie-tavon
Közben, épp az amerikai fenyegetés hatására kezdett kialakulni egy nemzeti érzés, ami röviddel később az egységes Kanada létrejöttét eredményezte. Hasonlóan az USA lakossága is összezárt.
Végül a blokád sújtotta amerikai gazdaság az összeomlás küszöbére jutott. A briteknek sem volt célja a további háborúskodás. Így 1814 karácsony előtt megszületett a békeszerződés, ami a korábbi határok helyreállításával fejezte volna be a háborút. Miután a békekötés helyszíne a mai Belgiumban, Gent városa volt, így annak híre csak jóval később jutott el az óceán túlpartjára, így addig a háborúzó felek, bár egyre kisebb lendülettel, de még elöldösték egymást. New Orleans brit ostroma sikertelenül zárult.
Az egész eseménysor értelmetlenségét leginkább Oliver Hazard Perry amerikai flottaparancsnok idézete foglalhatja össze: "Találkoztunk az ellenséggel, és ők a mieink!"
Források
https://tiboru.substack.com/p/az-1812-es-amerikai-brit-haboru
https://www.globoport.hu/35783/ketszaz-eve-egett-porig-a-feher-haz/
https://m.mult-kor.hu/amikor-egy-tornado-mentette-meg-washingtont-20181015
|
|
|
|
|
Az égő Washington 1814-ben
|
|
|
Csata az Erie-tavon
|
|
|
New Orleans ostroma - 1815
|
|
|
A torontói háborús emlékmű
|
2025.11.16.