USS Constitution - felújítás

USS Constitution

1:100?, -
Pintér György - Múzeumi krimik Fóka vagyok, és évtizedek óta utasszálító repülőgépeket építek, de időről időre meglegyint más kategóriák szele is. A "Történelmi vitorlások" tisztelt készítői talán emlékeznek még rá, hogy pár éve egy csehszlovák Vasa famodell építése során jelentkeztem a szakfórumon kérdésekkel, köszönet az akkori segítségért. Nos, a Vasa azóta más kezekbe került, mert a feladat túl komplexnek bizonyult, de nem tettem le arról, hogy egyszer egy kész vitorlás is díszítse gyűjteményemet a sok repülőgép mellett.

Ez most megvalósult. A Vaterán leltem egy USS Constitution hajót, amit valaki már (jó régen) elkészített, de meglehetősen romos volt. Árbocok letörve, kötélzet szakadt, elszabadult ágyúk stb. Az egészet pedig ujjnyi vastag rátapadt porréteg fedte. Az utolsó képen látható, milyen volt, amikor megvásároltam.

Én éppen ilyenre vágytam! Önálló építésre valószínűleg még nem lettem volna képes, ezt a példányt viszont már valaki látható hozzáértéssel összeállította, nekem csak helyre kellett hozni az idők pusztításának nyomait. Az eredmény a képeken látható. Patinás hajó, itt-ott kopott, mintha valóban csaták viharai tépázták volna. Maga a makett láthatóan a mívesebb fajtából való. Az oldalát alkotó léceket parányi rézszegekkel rögzítették, az ágyúk is rézből vannak, a kis kötélfeszítő csigák is egyenkénti, pontosan kidolgozott darabok, és még sorolhatnám. De beszéljenek inkább a képek!

Ezt a cikket elsősorban azért írtam, hogy a történelmi vitorlások terén szakértő kollégák tanácsát kérjem. Nekem nagyon tetszik ez a Constitution, díszhelyen pompázik a szobában, de a témában járatosak véleménye is érdekelne. Történelmi hűség, kidolgozás, részletezés, ilyesmi. A maketten alaposan meglátszik a kora (nekem éppen emiatt tetszik nagyon, van valami különös, ódon hangulata), de bizonyára maradt még rajta rengeteg alakítanivaló. Ne kíméljetek hát a véleményekkel, tanácsokkal!
Foka_001
Foka_001
Foka_002
Foka_002
Foka_003
Foka_003
Foka_004
Foka_004
Foka_005
Foka_005
Foka_006
Foka_006
Foka_007
Foka_007
Foka_eredeti
Foka_eredeti
2013.04.29.
Utolsó módosítás: 2013.05.01.
Fóka
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
janosm
2013.05.01. 13:32:48
Nagyon szép lett!
hatvanilaci
2013.06.20. 16:44:47
Látván,hogy régen miként nézett ki,meg kell hagyni,hogy nagyon szép munkát végeztél rajta.Én ugyan nem értek a régi vitorlás hajókhoz,de annyit engedj meg,hogy hozzátegyek,hogy a zászlókat próbáld kissé "meggyűrni",mintha a szél fújná és nem lesz ilyen "hirdetőtábla" (bocsi) kinézete.Az még sokat dob az élethűség képén.Ha már zászló-lobogó.Ezt a későbbiekre vonatkozóan írom,ha esetleg úgy tartanád,hogy megépítesz megint egy vitorlást.Mivel a szél hajtja a hajót,így amerre a vitorla feszül,arra kell a zászlónak is állnia.Tehát ha a szél a tat felől fúj,akkor az orr felé kell dagadnia a vitorlának és a zászlóknak is az orr felé kell lobognia.
Összességében gratulálok a kitartó munkádhoz!Csak így tovább!
Fóka
2013.06.24. 15:53:42
Köszönöm az elismerő szavakat!
Ami a zászlókat illeti, mennyire igaz - eszembe se jutott, hogy itt nem a menetszél határozza meg az irányát :-) Elgondolkodom rajta, miképp korrigálhatnék, de valószínűleg a jelenlegi zászlókat teljesen le kell szedni, mert eredetileg valami selyemféléből voltak, és az első építő valami olyan ragasztóval ragasztotta őket a rudakra, amit felszívtak, és olyan törékennyé váltak, hogy szinte porladnak. Alig bírtam őket megmenteni, így is tönkrement néhány. Remélem, találok valahol pótlást.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció