Gondolom a típusnév hallatán nem sokan kapják fel a fejüket. De ha azt mondom, hogy Nakajima Ki-27, az már többeknek ismerős. A Manshu 1942-ben vette át a Ki-27 gyártását a Nakajimától. Addigra a gép végzetesen elavult, de a légierő oktatógép igényeire megfelelőnek tűnt. A Manshu mérnökei áttervezték, a motort lecserélték a nem stratégiai fontosságú Hitachi Ha-13a-ra, a kabintetőt könnyebb és egyszerűbb nyitott kialakításúra. A farokcsúszót kerékkel helyettesítették. A két, a motor hengerei közt tüzelő géppuska megmaradt. Egy- és kétüléses verzióban is gyártották (Ki-79a és -79b). Az oktatószázadokon kívül a "speciális repülőalakulatok" is rendszeresítették egy 250 kg-os bombával öngyilkos bevetésekre. A japánokon kívül repülték Kínában, Indonéziában, Koreában, és még a Vörös Hadsereg légierejében is akadt pár zsákmányolt példány.
Az RS Models kiadta a Ki-27-et, és adta magát, hogy ez alapján a Ki-79 is sorra kerüljön, mindkét változatában. Anno vettem belőlük egy-egy példányt, amik (mint nem ritkán) elsüllyedtek a "majdegyszermegépítem" szekrényben, tizenakárhány évre. Pár hónapja a kezembe akadt, mikor a következő áldozatomat keresgéltem... Miért is ne?
A dobozban szép felületű, sorjamentes, homokszinű műanyag alkatrészek vannak egy kis lap maratással a kabin részletezéséhez. A matrica három gép jelzéseit tartalmazza. Két zöld terepszínű japán, egy kamikaze és egy oktatógép mellett egy natúr fém indonéz példányt.
Túl sok képanyagot nem találtam a típusról. Néhány ratyi minőségű archív kép, egy indonéz kétüléses múzeumi példány, néhány többnézeti rajz. Alapból szeretem az egzotikus felségjeleket, de nem volt kedvem a full fém indonézhez, így a japán oktatógépet terveztem elkészíteni. Csakhogy a netes keresgélés közben többször is szembejött velem több forrásból egy romosra kopott festésű indonéz gép rajza. A jobb szárnyon alig maradt festék, és ott japán felségjel van. Érdekes... Archív fotót nem találtam se erről, se más indonéz Ki-79a-ról, de végül úgy döntöttem, ezt készítem el, ha már itt vannak hozzá a felségjelek. Legfeljebb, ha egyszer kiderül, hogy kamu, majd azt mondom, What If... :)
A kabinbelső építése rögtön kérdéseket vetett fel. A maratott alkatrészek számozása teljesen eltér a rézlapon és az összerakási utasításon. A mórickarajz stílusú képek se adnak nagy segítséget. De azért csak megoldottam. Egyébként a végeredmény egész használható.
Kisszériás makett lévén illesztőcsapok és -felületek nincsenek. A kabin és a motor törzsbe rögzítését saját öntőkeretdarabjaiból készült "bakokkal" segítettem. Hasonló módon a törzsfelek illesztését is megerősítettem, a vízszintes vezérsíkok drótcsapozást kaptak. Itt ért az újabb meglepetés. Az illesztések szinte tökéletesek! A törzset minimálisan kellett tömíteni, a vízszintes vezérsíkok semmi utómunkát nem igényeltek. A szárnyak szárazpróbája is rendben volt. De, hogy ne legyen nekem túl jó, valószínűleg a ragasztó kötése közben a szárny alsó és felső részeit pozícióban tartó szorítócsipeszekkel sikerült a szárnyprofilt összenyomni. A kilépőélek is kicsit megnyíltak és a felső törzs-szárny csatlakozás is elmászott. (Ha majd a Ki-79b-t építem, erre odafigyelek.)
Kétféle főfutót adnak, egy teljesen burkoltat és egyet, ahol a burkolat berugózó részétől lefelé burkolatlan a futószár. A rajzok szerint nekem egy harmadik verzió kellett, ahol csak a kerekek burkolata volt leszerelve. A kétfajta futóból ollóztam össze a megfelelőt és drótcsapozással erősítettem meg. A csűrők trimmlapjait és a szárnyvégi helyzetjelzőket pótoltam. A hosszú műanyag antennaárbócban nagyon nem bíztam. Fogtam egy vastagabb rézdrótot és korund marófejjel formára faragtam. Na, ez biztos nem hajlik meg könnyen!
Kimaszkoltam a kabint és a motorteret és festésre kész volt a gép. Kb. másfél héttel korábban tettem a dobozt az asztalomra. Elképesztő tempó ez nekem...
Gunze 1200 Surfacer-rel alapoztam, majd néhány apró hiba javítása után felpolíroztam a felületet. Néhány panelt és szerelőnyílást feketére és fehérre festettem, hogy így jelenítsem meg a felület eltérő árnyalatait. A fémszínhez Alcladot használtam, de itt meg is állnék egy gondolat erejéig. A makettezők nagy többsége szentírásként kezeli, hogy az Alclad (és más hasonló) fémszín alá fényes fekete alapozás kell, hogy kellő hatást érjen el. Anno kötelességtudóan én is megvettem az Alcladokhoz a saját fényes fekete alapozót. Lefújtam vele a próbafelületet, arra a White Aluminium-ot, és megdöbbentem. Inkább volt sötét tónusú acélszín, mint világos alumínium. Kipróbáltam más alu-árnyalatokat is, hasonló eredménnyel. Sok maketten látom ezt viszont. Én ezért a Surfacer felpolírozott szürkéjére direktbe fújom az alu-t. Így szerintem tökéletesen visszaadja az alumínium világos, tompa árnyalatát. Sokkal reálisabb, mint fekete alappal.
Szóval Alclad White Aluminium ment a gépre, arra egy vékony réteg fényes lakk, hogy megvédjem a fémet. Mivel chipping folyadékom nincs (és ezért az egy gépért nem is akartam venni) maszkolással akartam kitakarni a lepattogzódásokat. A nagy felületűeket szalaggal maszkoltam, majd a széleit és a kis leválásokat fogpiszkálóval felvitt maszkolófolyadékkal. A zöldhöz sok támpontom nem volt. Van több Gunze japán zöld árnyalatom, de végül a Humbrol 150 került a pisztolyba, ez később bölcs döntésnek bizonyult. Száradás után visszaszedtem a maszkolást, finoman szólva se lett szép... Ráadásul a maszkolófolyadékot több helyen nem találtam meg, még matricázás közben is került elő a festék alól. Itt jött jól, amire az előbb utaltam, a Humbrol jó ecsetelhetősége. 5/0-s ecsettel finomítottam a festéklepattogzódások szegélyeit. Így már tetszett az eredmény.
Szivaccsal foltokban különböző sárga és zöld akril bemosókkal textúráztam a zöld felületeket. A vásznazott kormányfelületek kaptak egy zöldesszürke vászonszínt, amit fehér bemosással és világosszürke pasztellceruzával fakítottam. A kormányok vásznazását a zöld felületeknél is alaposan fakítottam, hogy tovább tagoljam a megjelenést. AK sötétbarna szintetikus bemosóval kiemeltem a panelvonalakat, száraz fültisztító pálcikával áramlásirányba visszatörölve. Pasztellceruzákkal és 0,05 mm-es pigmenttollal imitáltam a koszolódásokat, olajfolyásokat.
Újabb fényes lakk után felkerültek a matricák, amik a Microscale Set-Sol folyadékokra egész jól reagáltak. Fényes lakk után matt fedőlakk, és még kis koszolás pigmentekkel, hogy a felségjelek se legyenek túl újszerűek. Grafittal kormoztam a kipufogóknál. Végül egy újabb mattlakkal rögzítettem mindent.
A szélvédőt ekkor rögzítettem a helyére, mivel itt sem volt szükség tömítésre. De azért azt ránk bízza a gyártó, hogy a célzótávcső nyílását kivágjuk a frontszélvédőből. Kissé be voltam tőle rittyentve, de nem vágtam tönkre szerencsére az átlátszó alkatrészt. Legvégül a huzalantenna szála készült el nejlonharisnya szálából, a szigetelőtestek pillanatragasztó cseppek, fehérre festve.
Ilyen szinten lepukkant festést még sose készítettem, érdekes kihívás volt.
