VII-D
1:72, Revell/Special Navy
No.05015/SN72005 (2003)
Pintér György - Múzeumi krimik
Az összes fegyvernem közül a tengeralattjárók állnak a legközelebb a szívemhez és ezen belül is a második világháború alatt a Németország által gyártott és használt típusok azok, amiket különösen kedvelek. Úgy gondolom, ez volt az az időszak (az I. világháborút kivéve), amikor még igazán a tengeren érezhette magát az ember, minden pozitív és negatív értelemben. Pontosabban arra gondolok, hogy a mai modern tengeralattjárózás még mindíg veszélyes, de korántsem annyira, mint akkor volt a harci vállalkozások alatt. Állandó életveszélyben voltak a háború miatt és nem utolsó sorban azért is, mert az akkori tengeralattjárók technikai szempontból és méretük miatt is sokkal kiszolgáltatottabbak voltak az elemeknek, mint a mai hajók.
Nagyon fiatal voltam, amikor először láttam egy dokufilmet a második világháborúban harcoló német U-bootok-ról és örökre rabul ejtett a téma. Látni lehetett, hogy a hatalmas hullámokkal küzdve milyen emberfeletti volt a küzdelem a természeti elemekkel, mennyire spártai körülmények közöt éltek a matrózok egy acélcső belsejében és hogy minden egyes támadás milyen következményekkel jár, ahol egy hiba akár az egész tengeralattjáró pusztulását eredményezhette. Nem beszélve arról, hogy ha vízibombákkal szórták meg őket, nem sok esély maradt a túlélésre.
Szóval akkoriban még orási kihívás volt ezekkel a harci eszközökkel hajózni és harcolni, volt még valamiféle "romantika" a tengeri hadviselés ezen formájában. A mai modern tengeralattjárózásban már nincs - szerintem legalábbis -, nem lebecsülve azokat, akik ma szolgálnak tengeralattjárókon.
A makett alapjául szolgáló VII-C hajót vagy tizenöt éve pakoltam össze, de észrevettem, hogy annyi év után a ragasztó (Revell contacta) nem igazán erősen fog, ezért aránylag gond nélkül szét tudtam szedni vissza a darabjaira. Így ebből a készletből meg is tudtam építeni az átalakítással az adott típust anélkül, hogy a polcomon lévő érintetlen készletet kellet volna elkezdeni. Ez azért fontos, mert így nem egy új készlettel kellett kisérletezni, vagy elrontani, hanem egy régit dikicseltem szét úgy, hogy ha nem sikerül valami fényesen, akkor sem nagy érvágás.
A feladat adott, a két fél hajótestet keresztben, úgy és pontosan elvágni, hogy az átalakító készletből hozzáépítendő kb. 10 cm-es toldást oly módon tudd hozzáilleszteni, hogy ragasztás után is kiadjon minden paramétert az építés további folytatásához. Szárazpróbára nem sok esély van és az sem mutat igazán semmi megnyugtatót, tehát marad az átgondolás és pontos vágás.
Kimértem, hol a pontos vágási vonal, megrajzoltam, hajlékony fém vonalzó (sörösdobozból fabrikálva) mentén panelvonalkarcolóval meghúztam a vonalat, majd addig mélyítettem az ismételt karcolással, amíg szépen elvágta, kb. 0,2 mm vékonyan.
Nem is lett rossz, sőt! Jöhet a ragasztás, mindent egy lapra kell feltenni. Száradás után a két fél, immár hozzátoldott hajótestet összepróbálni éééééés... szinte tökéletesen passzol minden, oké lesz.
PVC-csőből készült, imitáltam a nyomásálló hajótest és a fedélzet közt elhelyezkedő részegységeket, mint például kipufogócsövek és -dobok, levegővezetékek, torpedótároló konténerek, stb., stb. Azért csináltam, mivel a fedélzet szabad átfolyású padlólemezeit perforáltam, hogy megvilágítva láthatóak legyenek alatta a nyomásálló hajótest szerelvényei.
Gyárilag nem perforált (de mié' nem??!!) ezért csiszolással leszedtem a vastagságából, majd szikével kivágtam a réseket. Jó játék pihentagyúaknak, mint én. Azt hittem, soha nem végzek és az újjvégeim már fájtak a végére. Azért így jobban néz ki, bár kell fény rendesen, hogy kiadja azt, amit akartam.
A nyomásálló hajótest festése kész, lehet összeragasztani köré a hajótestet. Ezután egyéb külső szerelvények hozzáadása, kormánylapátok, ez-az, száradás, majd tömítés, csiszmisz és jöhet az Eduard VII-C fotómaratás ide készült elemei, a kifolyók rácsai, a ballasztok rácsai stb.
Az eredeti építésemben voltak hullámvetők a fedélzeti ágyúnál, amit el kellett távolítani ennél a típusnál és itt persze fogott a ragasztó rendesen, ezért mire levágtam, eltűntek a szegecsek is, amit negatív mintával imitáltam. Nem lett szuper, de elveszik a részletekben.
Attól függetlenül, hogy a farigcsálásaim elég jó sikerültek, azért a pillanatragasztót sűrűn kellett alkalmazni, mert hiába voltak próbák, a végén mindig voltak olyan helyek, ahol feszültség keletkezett az elemek közt és kellett a gyorsan és fixen létrejött kohézió. Mint tudjuk, hiába akarunk két lépéssel előre gondolkodni, a műanyagok szent istene szeret tréfálkozni.
Külön készült el, csak a teljes festés, bemosás, matricázás stb. után lett felragasztva a fedélzetre, mert így sokkal könnyebb volt a maratásokat és egyebeket felragasztani, majd maszkolni, festeni, bemosni és egyebek.
Az Eduard maratást itt is alkalmazni kellett, ráadásul saját feljavító munkálatokat is kellett eszközölnöm rézdrótból, régi kimaradt makettcuccokból, mert gyárilag elég szegényes, amit a Revell kínál, vagy mondhatnám igénytelen. Már ahhoz is mérten, hogy amúgy a makett azért elég jó minőségben lett kidolgozva. Ezért feljavítottam mindkét periszkópfészket, gyártottam két tájolóegységet, az UZO-t tartó állványt is tuningoltam, stb.
A légvédelmi ágyún is javítottam - nem előnyére, mert a csöve túl bumfordi lett, de megtanultam vele élni. Ide tartozik még a Special Navy felújítókészletéből az aknatároló rekeszek fedélzeti burkolata, ami egy darab gyantaöntvény és össze kell építeni folytatólagosan a toronnyal.
A gyárit javítottam fel. Van az Eduard-nak gyanta 88 mm-es ágyúja, de nem vettem, mert az se volt biztos, hogy nem lesz-e valami tré az egész projekt, de így is vállalható lett.
Ezek a CMK csapata által gyártott gyantafigurák. Nem rossz minőségűek, de annyira nem is jók. Az emberek arcán a kis lyukak, stb. zavaróak, nem tudok velük mit kezdeni. Erre odafigyelhetnének az öntésnél. A kapitány figuráját átalakítottam, így pipát tart a kezében, nem kenyeret és kávéscsészét. A pipát én gyártottam.
Revell enamel színeket használtam. A RAL számokat egy külföldi csávó építési leírásából vettem át, mert ő valami erről szóló spéci könyből olvasta, nekem ennyi elég volt. Az álcafestés mintáját egy Revell 1/144 készlet rajzából vettem át.
Az egység kabalaállata a nevető kardhal (vagy fűrészhal, kinek hogy tetszik), ami a tornyot díszíti. Ez a Pedinghaus Decals terméke. A Revell egyébként kék színűt ad a kisebb készletéhez, de a fellelhető adatok alapján az U-217-es egységen ez zöld volt, nem kék.
A festés komplett, kész: lakk, bemosás, matt lakk, majd AK antikoló ceruzával imitáltam a folyásokat rozsdás és koszos kivitelben, és megint matt lakk.
Az elkészítés során folyamatosak voltak ilyen-olyan problémák, amit nem ecsetelek, de volt pár pillanat, amikor azt hittem, földhöz vágom és páros lábbal megtaposom a makettet, de ezt az érzést gondolom, sokunk ismeri.
Az U-217-es egységet 1941. január 30-án kezdték építeni, majd november 15-én bocsátották vízre. Az 5. és a 9. tengeralattjáró-flotillában szolgált. Három járőrözést hajtott végre, ami alatt 3 hajót süllyesztett el, egyet a fedélzeti ágyúval (a Seagull D-t ami egy 75 tonnás szkúner volt, ezt az eseményt jelenítettem meg az építés során).
Egyébként ezen típusok valódi harci eredményeit szinte lehetetlen számszerűen meghatározni, mert az angolok sem szerették a valós veszteségeiket közölni. Az akkori feljegyzések alapján nehéz volt pontosan megállapítani a német hajónaplókban szereplő telepítési helyeket és az angol koordináták alapján a vesztett hajók helyét rendszerezni, összefésülni.
A hajót 1943. június 5-én érte el a végzete az Atlanti-óceán északi részén, az Azori-szigetektől délnyugatra vízibombák által, amit egy Avenger típusú repülőgépről dobtak le rá vészmerülés közben.
A kapitány, Kptlt. (Hadnagy) Kurt Reichenbach-Klinke és ötvenfős személyzete az óceánban lelt végső nyugalomra.
Nagyon fiatal voltam, amikor először láttam egy dokufilmet a második világháborúban harcoló német U-bootok-ról és örökre rabul ejtett a téma. Látni lehetett, hogy a hatalmas hullámokkal küzdve milyen emberfeletti volt a küzdelem a természeti elemekkel, mennyire spártai körülmények közöt éltek a matrózok egy acélcső belsejében és hogy minden egyes támadás milyen következményekkel jár, ahol egy hiba akár az egész tengeralattjáró pusztulását eredményezhette. Nem beszélve arról, hogy ha vízibombákkal szórták meg őket, nem sok esély maradt a túlélésre.
Szóval akkoriban még orási kihívás volt ezekkel a harci eszközökkel hajózni és harcolni, volt még valamiféle "romantika" a tengeri hadviselés ezen formájában. A mai modern tengeralattjárózásban már nincs - szerintem legalábbis -, nem lebecsülve azokat, akik ma szolgálnak tengeralattjárókon.
A makett alapjául szolgáló VII-C hajót vagy tizenöt éve pakoltam össze, de észrevettem, hogy annyi év után a ragasztó (Revell contacta) nem igazán erősen fog, ezért aránylag gond nélkül szét tudtam szedni vissza a darabjaira. Így ebből a készletből meg is tudtam építeni az átalakítással az adott típust anélkül, hogy a polcomon lévő érintetlen készletet kellet volna elkezdeni. Ez azért fontos, mert így nem egy új készlettel kellett kisérletezni, vagy elrontani, hanem egy régit dikicseltem szét úgy, hogy ha nem sikerül valami fényesen, akkor sem nagy érvágás.
A hajótest
A feladat adott, a két fél hajótestet keresztben, úgy és pontosan elvágni, hogy az átalakító készletből hozzáépítendő kb. 10 cm-es toldást oly módon tudd hozzáilleszteni, hogy ragasztás után is kiadjon minden paramétert az építés további folytatásához. Szárazpróbára nem sok esély van és az sem mutat igazán semmi megnyugtatót, tehát marad az átgondolás és pontos vágás.
Kimértem, hol a pontos vágási vonal, megrajzoltam, hajlékony fém vonalzó (sörösdobozból fabrikálva) mentén panelvonalkarcolóval meghúztam a vonalat, majd addig mélyítettem az ismételt karcolással, amíg szépen elvágta, kb. 0,2 mm vékonyan.
Nem is lett rossz, sőt! Jöhet a ragasztás, mindent egy lapra kell feltenni. Száradás után a két fél, immár hozzátoldott hajótestet összepróbálni éééééés... szinte tökéletesen passzol minden, oké lesz.
A toldás
A nyomásálló hajótest
PVC-csőből készült, imitáltam a nyomásálló hajótest és a fedélzet közt elhelyezkedő részegységeket, mint például kipufogócsövek és -dobok, levegővezetékek, torpedótároló konténerek, stb., stb. Azért csináltam, mivel a fedélzet szabad átfolyású padlólemezeit perforáltam, hogy megvilágítva láthatóak legyenek alatta a nyomásálló hajótest szerelvényei.
A nyomásálló hajótest
A fedélzet
Gyárilag nem perforált (de mié' nem??!!) ezért csiszolással leszedtem a vastagságából, majd szikével kivágtam a réseket. Jó játék pihentagyúaknak, mint én. Azt hittem, soha nem végzek és az újjvégeim már fájtak a végére. Azért így jobban néz ki, bár kell fény rendesen, hogy kiadja azt, amit akartam.
A nyomásálló hajótest festése kész, lehet összeragasztani köré a hajótestet. Ezután egyéb külső szerelvények hozzáadása, kormánylapátok, ez-az, száradás, majd tömítés, csiszmisz és jöhet az Eduard VII-C fotómaratás ide készült elemei, a kifolyók rácsai, a ballasztok rácsai stb.
Az eredeti építésemben voltak hullámvetők a fedélzeti ágyúnál, amit el kellett távolítani ennél a típusnál és itt persze fogott a ragasztó rendesen, ezért mire levágtam, eltűntek a szegecsek is, amit negatív mintával imitáltam. Nem lett szuper, de elveszik a részletekben.
Attól függetlenül, hogy a farigcsálásaim elég jó sikerültek, azért a pillanatragasztót sűrűn kellett alkalmazni, mert hiába voltak próbák, a végén mindig voltak olyan helyek, ahol feszültség keletkezett az elemek közt és kellett a gyorsan és fixen létrejött kohézió. Mint tudjuk, hiába akarunk két lépéssel előre gondolkodni, a műanyagok szent istene szeret tréfálkozni.
A megfigyelőtorony
Külön készült el, csak a teljes festés, bemosás, matricázás stb. után lett felragasztva a fedélzetre, mert így sokkal könnyebb volt a maratásokat és egyebeket felragasztani, majd maszkolni, festeni, bemosni és egyebek.
Az Eduard maratást itt is alkalmazni kellett, ráadásul saját feljavító munkálatokat is kellett eszközölnöm rézdrótból, régi kimaradt makettcuccokból, mert gyárilag elég szegényes, amit a Revell kínál, vagy mondhatnám igénytelen. Már ahhoz is mérten, hogy amúgy a makett azért elég jó minőségben lett kidolgozva. Ezért feljavítottam mindkét periszkópfészket, gyártottam két tájolóegységet, az UZO-t tartó állványt is tuningoltam, stb.
A légvédelmi ágyún is javítottam - nem előnyére, mert a csöve túl bumfordi lett, de megtanultam vele élni. Ide tartozik még a Special Navy felújítókészletéből az aknatároló rekeszek fedélzeti burkolata, ami egy darab gyantaöntvény és össze kell építeni folytatólagosan a toronnyal.
A fedélzeti ágyú
A gyárit javítottam fel. Van az Eduard-nak gyanta 88 mm-es ágyúja, de nem vettem, mert az se volt biztos, hogy nem lesz-e valami tré az egész projekt, de így is vállalható lett.
A javított 88 mm-es fedélzeti ágyú
A figurák
Ezek a CMK csapata által gyártott gyantafigurák. Nem rossz minőségűek, de annyira nem is jók. Az emberek arcán a kis lyukak, stb. zavaróak, nem tudok velük mit kezdeni. Erre odafigyelhetnének az öntésnél. A kapitány figuráját átalakítottam, így pipát tart a kezében, nem kenyeret és kávéscsészét. A pipát én gyártottam.
A festés
Revell enamel színeket használtam. A RAL számokat egy külföldi csávó építési leírásából vettem át, mert ő valami erről szóló spéci könyből olvasta, nekem ennyi elég volt. Az álcafestés mintáját egy Revell 1/144 készlet rajzából vettem át.
Az egység kabalaállata a nevető kardhal (vagy fűrészhal, kinek hogy tetszik), ami a tornyot díszíti. Ez a Pedinghaus Decals terméke. A Revell egyébként kék színűt ad a kisebb készletéhez, de a fellelhető adatok alapján az U-217-es egységen ez zöld volt, nem kék.
A festés komplett, kész: lakk, bemosás, matt lakk, majd AK antikoló ceruzával imitáltam a folyásokat rozsdás és koszos kivitelben, és megint matt lakk.
Az elkészítés során folyamatosak voltak ilyen-olyan problémák, amit nem ecsetelek, de volt pár pillanat, amikor azt hittem, földhöz vágom és páros lábbal megtaposom a makettet, de ezt az érzést gondolom, sokunk ismeri.
A hajóról
Az U-217-es egységet 1941. január 30-án kezdték építeni, majd november 15-én bocsátották vízre. Az 5. és a 9. tengeralattjáró-flotillában szolgált. Három járőrözést hajtott végre, ami alatt 3 hajót süllyesztett el, egyet a fedélzeti ágyúval (a Seagull D-t ami egy 75 tonnás szkúner volt, ezt az eseményt jelenítettem meg az építés során).
Egyébként ezen típusok valódi harci eredményeit szinte lehetetlen számszerűen meghatározni, mert az angolok sem szerették a valós veszteségeiket közölni. Az akkori feljegyzések alapján nehéz volt pontosan megállapítani a német hajónaplókban szereplő telepítési helyeket és az angol koordináták alapján a vesztett hajók helyét rendszerezni, összefésülni.
A hajót 1943. június 5-én érte el a végzete az Atlanti-óceán északi részén, az Azori-szigetektől délnyugatra vízibombák által, amit egy Avenger típusú repülőgépről dobtak le rá vészmerülés közben.
A kapitány, Kptlt. (Hadnagy) Kurt Reichenbach-Klinke és ötvenfős személyzete az óceánban lelt végső nyugalomra.
|
|
|
|
|
A toldás
|
|
|
A kibocsájtó nyílások alul
|
|
|
|
|
|
A nyomásálló hajótest
|
|
|
A horgonycsörlő szerkezete, elülső tartály, torpedókonténer
|
|
|
Alapozás után
|
|
|
A javított 88 mm-es fedélzeti ágyú
|
|
|
|
|
|
Az aknatároló rekeszek fedélzeti burkolata
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025.06.01.