Pintér György - Múzeumi krimik
Az egyik korábbi cikkemben a katedrálüvegből készíthető vízről írtam. Most a ragasztóból és gélből elkészíthető vízzel szeretném megismertetni a kedves olvasókat.
Első lépésként szerezzük be a szükséges anyagokat (1. kép).
Vegyünk ragasztót, amely a víz lesz. Tőle jobbra a gél látható, amely mélységet fog adni a víznek és balra pedig az, amelyből a hullámok lesznek. Itt szeretném mindjárt leszögezni, hogy nem kell pont ezeket az anyagokat beszerezni. Lehet bármivel helyettesíteni őket, amelyek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Vagyis a ragasztó legyen alakítható legalább 30 percig a tubusból történt kinyomás után és célszerű, ha fehérre szárad. A gél szintén legyen könnyen alakítható és száradjon átlátszóra. A hullámokhoz pedig akár fehér festéket is használhatunk. Kezdjük hát az építést!
Fogjuk meg az alapot és jelöljük ki a hajó helyét (2. kép).
Itt érdemes eldönteni és jelölni a menetirányt. Ha ez megvan, akkor alaposan csomagoljuk be az alap széleit maszkolószalaggal (3. kép) és jöhet a víz!.
A ragasztót pöttyökben vagy nagyobb csomókban nyomjuk ki különböző helyekre a felületen, majd egy késsel kenjük szét, kihagyva a hajó helyét (4-5. kép). Időnként bepróbálhatjuk a makettet a helyére, főleg azért, hogy már most el tudjuk kezdeni kialakítani a hajó által keltett hullámokat. (6-7-8. kép). Ezek a hullámok még persze nem lesznek látványosak. Fogjunk egy kiskanalat (olyat például, mint amit a gyorséttermekben adnak a kávéhoz vagy forró csokihoz) és tegyünk vele olyan mozdulatot a ragasztóban, mint amikor a tojást verjük fel. Szépen menjünk végig az egész alapon, és ha úgy érezzük, hogy elégedettek vagyunk az eredménnyel, akkor hagyjuk megszáradni (9. kép). Száradás után fessük le az alapot.
A színt az alapján válasszuk ki, hogy milyen éghajlatot szeretnénk ábrázolni.
A hideg és sötét indigókéktől kezdve, a mérsékelt világoskéken át, a trópusi vizek sötétzöldes árnyalatáig számtalan lehetőség van. Természetesen vegyük figyelembe, hogy az adott hajó járhatott-e az ábrázolni kívánt vízen. Ha ez a festés megszáradt, akkor fogjuk meg a ragasztót és készítsük el a hajó által keltett hullámok alapját (10. kép). Itt arra érdemes figyelni, hogy a hajó orránál keletkező hullámok után a víz egy darabig párhuzamosan mozog a hajóval. Itt tehát párhuzamos hullámokat húzzunk. Aztán attól függően, hogy milyen hosszú és széles a hajó, valamint mekkora a sebessége, kialakul a másodlagos hullámzás. Emögött a hullám mögött viszont már örvénylik a víz, így itt nincs meghatározott irány. Érdemes referenciafotókat használni. Végül marad a farhullám. Itt próbáljunk meg olyan rajzot vagy fotót szerezni a hajóról, ahol látszik, hol vannak a hajócsavarok. Onnan kell kezdeni a hullám elkészítését.
Ha megvan minden, akkor fessük ki ezeket a hullámokat az alapszín egy kissé világosabb árnyalatával (11. kép). Majd száradás után feketével és fehérrel folyassuk be, illetve szárazecseteljük a vizet (12. kép). Ezt a műveletet érintőlegesen végezzük el, nem kell törekednünk a teljes lefedettségre.
Következő lépésként kenjük fel a gélt az alapra (13-14-15-16. kép).
Itt jelenítsük meg erőteljesen az orrhullámot és a másodlagos hullámokat. Természetesen a hajó által keltett hullámoknál úgy kenjük el a gélt, hogy vegyük figyelembe az előző lépésben elkészített alaphullámot. Száradás után próbáljuk meg miképp illeszkedik a makett a helyére. Szikével és csiszolással alakítsunk a hajó körüli vízen, ha szükséges (17. kép). Ha pedig elégedettek vagyunk az eredménnyel, akkor ragasszuk vagy csavarozzuk be a helyére és a géllel tömítsük el a réseket (18-19-20. kép).
Aztán fessük ki fehérrel a hajó által keltett hullámokat, valamint a hajó körüli keskeny részt, majd szintén az alapszín egy világosabb árnyalatával a hajó és a hullámtaréj közti részt. Itt sem kell teljes lefedettségre törekedni (21-22. kép). Végül fogjunk egy fültisztító pálcát, amelynek vattás vége van és érintőlegesen kenjünk egy kis gélt a már lefestett részre (23-24-25. kép). Csak arra figyeljünk, hogy az orrhullám után a hajótesttel párhuzamos vonalakat húzzunk, a másodlagos hullám után pedig összevisszákat. Persze nem kell túl sok gél. Elég, ha csak egy egész kevés mélységet ad a víznek. Ezzel a lépéssel tulajdonképp el is készültünk a víz imitációjával.
Ha szeretnénk fokozni a hatást, akkor használjunk egy wet effect nevű anyagot vagy fényes lakkot (26-27. kép). Ezzel a hajótestre és a fedélzetre felcsapódó vizet lehet imitálni, így téve teljessé diorámánkat.
Remélem sikerült hasznos ötletet adnom a művíz készítése után érdeklődőknek.