Vought F4U-5 Corsair

Vought F4U-5 Corsair

1:72, Revell No.04143
Pintér György - Múzeumi krimik Második teljesen kész makettem után, amire egyenlőre jó véleményéket kaptam, felbuzdulva bátorkodom egy újabb makettemről cikket írni.

Következő áldozatom egy Revell gyártmányú F4 Corsair lett.
Az építés számomra zökkenő mentesen folyt. A kabinbelsővel kezdtem a megadott színek alapján, a műszerek vonalait ismét szárazecseteléssel emeltem ki, majd koptattam és koszoltam. Ezután összeillesztettem a törzsfeleket. Következett a szárnyak összerakása, És a törzzsel való egyesíts. Itt volt némi bibi, az illesztés nem teljesen volt jó, ezt a hibát pillanat ragasztóval próbáltam orvosolni.

Következett a festés, amit szintén a megadott színekkel és keverékekkel csináltam. Az eddigi legnagyobb hiba itt következett: maszkolás közben a szárnyban található (nem tudom, mi lehet, talán levegőbeömlő) két lyuknál kiestek az odaillő darabok, amit nem tudtam visszavarázsolni. Búsultam egy sort és folytattam a munkát. Először a fekete sávot és a sárga részeket fújtam fel. Száradás után ezeket maszkoltam és jött a kék fekete keverék. Száradás után koptatni próbáltam, több-kevesebb sikerrel, netről töltött képek alapján. Ezt követte egy réteg matt lakk.
Pár óra múlva új trükkel próbálkoztam amit a fórumokban és neten néztem. Híg fekete festékkel bekentem a egész makettot és zsebkendővel letöröltem azt. Ez után jött még egy adag lakk.
DSC00050
DSC00050
DSC00056
DSC00056
DSC00066
DSC00066
DSC00067
DSC00067
DSC00068
DSC00068
DSC00070
DSC00070
DSC00071
DSC00071
DSC00072
DSC00072
2009.04.28.
moki89, Tiszafüred
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
moki89
2009.05.10. 11:34:09
Kössz Samee a segítő tanácsokat. Én eddig matt lakkot használtam de kipróbálom a te módszered:) Amugy a koptatás sokkal erősebb volt de hálistennek a híg fekete sokat lemosott akaratomon kívül, aminek utólag örültem is:)
tamas.nemeth
2009.05.10. 13:02:42
Hi!

Szép munka!
Egy apró észrevételem lenne csak: miután a matricákat feltetted, egy keveset azokat is koszold / koptasd és akkor még jobb lesz a végeredmény.

Üdv:
NTom
moki89
2009.05.10. 13:57:46
Köszi a Tom. Még nem teljesen kész a makett! Még füstnyomokat kell csinálni és a kipufogó se kapta meg a végleges színt. De kössz a tippet ezt is megcsinálom majd:)
Farkas_Máté
2009.05.14. 18:03:50
A corsair a kedvenc tipusom a ".vh-ból. Nagyon szép a piszkolás
Bravo93
2009.07.13. 18:45:58
Hali!
Nagyon jó lett!Ma vettem meg én is ezt a kitet és 2 balos vízszintes vezérsík volt hozzá!
Muzzy
2009.07.14. 10:55:22
Bravo93!
Eredetileg is csak egy fajta vízszintes vezérsíkot gyártottak, és ezt lehetet balosnak és jobbosnak is beépíteni. Ez jelentősen meggyorsította a gyártást, mert nem két féle vízszintest kellett gyártani.
Muzzy
Muzzy
2009.07.15. 10:39:03
Bravo93!
Itt nagyon jól látszik, hogy balosnak és jobbosnak ugyan azt a vízszintes vezérsíkot használták.
http://i354.photobucket.com/albums/r411/jcos51081/geneseo09/100_0127.jpg
Muzzy
Kuolema
2009.07.17. 16:07:17
Hi!
Egész jól néz ki! Most én is ezen a maketten dolgozom, annyi különbséggel, hogy felhajtott szárnyakkal építem. A szárny illesztésével nekem is meggyűlt a bajom, én két komponensű epoxyval tömítettem a rést. Festés előtt érdemes újrakarcolni a panelvonalakat, így nem kell befolyatni, és nagyon feldobja a makettet. További jó építést!
moki89
2009.07.19. 21:10:03
Köszönöm a dicséreteket. Én most ugyanezt a madara csinálom, csak 48as Academybe maratott övvel és szintén néhány apró maratott kabinba való cuccokkal. Majd arról s adok hírt egy másik cikkembe
kiskulics
2010.11.18. 11:06:23
Hát ez is nagyon szép lett!:-)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció