WESPE önjáró löveg Sdkfz 124
1:35
Pintér György - Múzeumi krimik Létrehozását a kényszer szülte, mivel a motorizált egységeknél az igény mindig nagy volt a mozgékony önjáró lövegek iránt. Mint sok más esetben ezúttal is egy már jól bevált konstrukció a PZ II. alvázát szemelték ki átépítésre. A motort középre helyezték és efölé került lövegfészek. Ebbe a harctéri körülmények között már bevált, jól kezelhető könnyű tábori löveg, FH 18/2/105 mm-s tarack került. A testet meghosszabbították és megerősítették, a nyitott küzdőtér páncélzata (10 mm) csak kézi fegyver és repesz ellen védett. A jármű gyártását és hadrendbe állítását a szakirodalom 1943. februárjában jelöli meg és 1944 szeptemberéig 682 darab hagyta el a gyártósort. De az elkészült példányok között jelentős számú löveg nélküli változat is volt, lőszer szállításra.

Menetkész Wespe 32 darab lőszert vitt magával, a löveg kezelését a vezetővel együtt 5 fő látta el. A küzdőtér mérete miatt a személyzet „szardíniás doboznak” nevezte!!!!!!!!!


1997-ben a TAMIYA kiadta a Wespe makettjét. Megvettem, összeraktam és eltettem a polcra. Később a lányom meglepett még egy Wespe-el. Ezt is összeraktam, de harci körülményeknek megfelelően és elhelyeztem (Normandia, harc a városban) diorámában. Az első makettel most egy vignettát szeretnék bemutatni. Úgy gondoltam az 1944. Ardennek-i részletet imitálok, ahol a Wespe tüzelő állásba vonul. Készítettem 27 x 14 cm-s alapot, amire csináltam egy földút részletet sűrű bokros területtel. Elkészülte után elhelyeztem a Wespét, mögötte az amerikaiaktól zsákmányolt utánfutóval, amin lőszert, üzemanyagot, géppuskát, ásót, csákányt és egyéb felszerelésüket vontatják. A jármű személyzet, felszerelésű tárgyak TAMIYA gyártmányok. Feltettem még 3 SS katonát, akik az út mellett épp cigaretta szünetet tartanak. Ezek DRAGON szettből vannak. Így betartottam a vignetta szabályait is ( terepen csak 3 figura lehet).

Mikor elkészült nekem tetszett és Nektek?????

Üdv Róbert
Kép 135
Kép 135
Kép 136
Kép 136
Kép 137
Kép 137
Kép 138
Kép 138
Kép 139
Kép 139
Kép 140
Kép 140
Kép 141
Kép 141
Kép 142
Kép 142
Kép 143
Kép 143
Kép 144
Kép 144
Kép 145
Kép 145
2011.01.29.
Robert, Seregélyes
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
punyam97
2011.03.14. 11:01:31
gratula!
nekem tetszik ! azt szeretném megtudni, hogy miből csináltad meg a fákat?
nekem most egy PAK 40 -est vettem szolnokon! mindössze 1500 ért (3 figurával együtt)!
majd töltök fel róla képet
Robert
2011.03.15. 07:50:35
Üdv.!
A fa még a 90-es évek elejéről való, készen lehetett kapni, a bokrok . amerikai tuja
ágából készült mohával kombináltam.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció