Egy kenguru Afrikában

M13/40

1:35, Tamiya No.35296

Pintér György - Múzeumi krimik Az utóbbi évek témaválasztásaiban egyre inkább az motivál, hogy némileg eltérjek a makettépítés fősodrától (Tigris, Párduc, megint Tigris, stb.), illetve a saját kedvenceimtől (például Sherman). Így jutott eszembe egyszer, hogy korábban találtam már néhány képet ausztrál zsákmány olasz harckocsikról, köztük egy M13/40-esről, amit új gazdái a Wally névre kereszteltek. Ez még önmagában nem lett volna érdekes, mert az olasz harckocsik sosem vonzottak, viszont a rájuk festett, fehéren virító kenguruk már annál inkább.

Mivel ezt a típust mára csak a Tamiya kínálja, fel is vettem a listámra és tavaly Móváron sikerült is beszerezni, jóval az itthoni bolti ár alatt. Az eredeti készlet a '70-es évekből származik, de az újabb kiadás kapott pár új elemet (futómű egyes elemei, félszemenkénti lánctalp, kannák, stb.), amit kiegészít némi maratás és egy fém lövegcső. Ehhez azért még megvettem az Eduard vonatkozó maratását, illetve intéztem 3D nyomtatott szegecseket is.

Wally

Építés

Amit ebben a részben ki kell emelni, hogy a készlet koránál fogva azért még nem az, amit a Tamiya ma tud, ráadásul két komoly hibája is van a készletnek. Az egyik, hogy a felépítmény bal hátsó oldala az én példányomon el volt vetemedve, így muszáj volt egy plusz elemet beépíteni azért, hogy ne legyen egy óriási lyuk a felépítmény ezen része és a bal hátsó tárolódoboz között. De még így sem passzolt rendesen, ezért utóbb ide tettem egy ponyvát, ami jótékonyan eltakarja ezt a részt. A másik, hogy a teknő oldalai és a torony egy része kivételével az összes szegecs hibás. A készlet egyszerű kerek profilúakat ad, ám a valóságban ezek hatszögletűek, kúpos tetővel, ráadásul jól láthatóan két méretű is van a tankon. Némi tépelődés után úgy döntöttem, lecserélem őket. Több ötletem is volt a mikéntre, végül egy kedves kolléga (Hatvani Zsolt) szívességből megrajzolta a szükséges 3D fájlt (innen is köszönet érte!), amiket a Black Army Modelsnél kinyomtattam, ráadásul Schuller Balázs volt olyan kedves és többet is küldött, mint amennyit kértem, ezért őt is köszönet illeti! Őszintén szólva kellett is a többlet, mert mindennel együtt több, mint négyszáz darabot kellett pótolni úgy, hogy bejelöltem, majd előfúrtam a helyüket. A csere egyébiránt azért is indokolt volt, mert a Tamiya pár helyről le is hagyta a szegecselést.

Ezen túlmenően beépítettem a maratás egyes elemeit (amely például nem hibátlan: a tárolódobozók tetejei hibás formájúak), kifúrtam a kitekintőnyílásokat, illetve a képeken is látható módon bizonyos elemeket (például a két oldalsó fellépő) saját gyártásúra cseréltem. A maratott sárvédőt azért nem használtam fel, mert annyi a rendelkezésemre álló szűkös információk alapján kiderült, hogy a sárvédő a korai gyártású harckocsikon az oldal teljes hosszában végigért és csak a későbbi szérián hagyták el a tárolódobozok mögötti szakaszt. Az pedig jót látszik, hogy a Wally a korai szériából való. A lövegpajzson és a teknő frontrészén a szokásos Gunze Surfacerrel imitáltam az öntött felületet. A teknőnél nem vagyok biztos benne, hogy az valóban öntött volt, sőt, inkább nem, de találtam olyan képet, ahol valahogy nekem durvábbnak tűnt a felület, amit mindenképpen szerettem volna megjeleníteni.

Festés

Megmondom őszintén, nem tudom, milyen színeket használtak eredetileg a taljánok, így a Tamiya által ajánlott XF60 és XF59 2:1 arányú keverékét vettem alapul úgy, hogy azt még fehérrel világosítottam, ez lett az alapszín. Ezt még tovább világosítva megfújtam a panelek közepét. Ma már sokkal kontrasztosabbra festeném, de az is igaz, hogy én személy szerint nem vagyok híve a „spanyol iskolának”. Emiatt a weatheringet is visszafogottan alkalmazom, ez látszik is a tankon. Ezután következtek a kopások (Vallejo Panzer Aces dark rust), majd a befolyatás AK dark yellow-val. Arra már őszintén szólva ne emlékszem, hogy pontosan mikor, de valahogy ekkortájt kapott egy réteg matt Gunze lakkot is a gépezet.

Ezután jött az a rész, amit – különösen Beke Zoli tanácsára – ma már máshogyan csinálnék. A képeken látszik, hogy a tank tiszta homok, köztük a szegecsek is. Én ezt AK africa dust effecttel több rétegben el is értem. Csakhogy – és ebben Zolinak szerintem igaza volt, amikor az idei Bolyain élőben is megnézte a tankot – hogy ilyen esetben célszerűbb csak a lemezek közepét porozni, mert a befolyatással kiemelt részeket teljesen hazavágja a sok por, eltüntetve a finomabb részleteket.

Következett a legizgalmasabb rész, a kenguruk felfestése. Azt már hamar eldöntöttem, hogy nem fogom felhasználni a Tamiya matricákat, a legendás vastagságuk miatt ugyanis nem bíztam abban, hogy ezek rendesen felfeküdnének a szegecsekre. Vettem hát egy nagy levegőt és jól higított AK 3rdGen off white-tal a matricák és a képek alapján nekiláttam. Annak ellenére, hogy eléggé izgultam és ejtettem is pár hibát, amit javítani kellett (pont a felépítmény jobb oldalán lévő jószágnál, amit a fénykép miatt még letagadni sem tudtam volna), nagy élmény volt a festés. Soha életemben még csak rajzolni sem rajzoltam ilyen állatot (pedig a gyerekeimnek sokszor rajzoltam már mindenfélét). Mondjuk a feleségem a torony hátulján lévőre azt mondta, hogy szerinte az nem kenguru, hanem ugróegér. Mindezek ellenére bátran ajánlom mindenkinek, hogy nyugodtan vágjon bele az ilyen jelzéseknek, mintáknak a kézzel való felfestésébe, mert az ilyesmit maszkolni kínlódás vagy a fújósablont megcsinálni időben aligha éri meg, ráadásul ezekkel az új akrilokkal ez már tényleg nem nehéz dolog. Ráadásul a kép is bizonyítja, hogy a kenguruk ebben az esetben ecsettel lettek felfestve az eredetire is. A Wally felirat szintén ecsettel készült, mert a készlet azt nem tartalmazza.

Ezután már csak a motortér, a kipufogók, a ponyvák, sisak, kannák és a lánctalp festése, koszolása volt hátra, amelyekben semmi különleges elem nem volt. A fényszóróknál megpróbáltam azt, hogy nem ezüstre festem a búrák belsejét, hanem egy fekete alapra több réteg vékony rétegben különböző szürke árnyalatokat viszek fel, amit fehérrel zárok le (az ötlet eredetije egy Nightshift videóból származik). Ám neki ez jobban sikerült, mint nekem, de sajnos ezt csak azután ismertem be magamnak, miután készre ragasztottam mindkettőt… Persze emellett még raktam ide-oda (inkább a futóműhöz) némi pigmentport is és a kenguruk is kaptak némi porozást, hogy ne világítsanak annyira. A lánctalpat én csak festés után szoktam feltenni, mert nem vagyok biztos benne, hogy enélkül le tudnám-e festeni mindenhol. Egyébiránt nem lenne rossz ez a félszemenkénti lánctalp, de mivel számos kilökőtüske nyomot kell rajta eltömíteni és mégiscsak kínlódás utólag ragasztagtni (kellett is faragnom rendesen itt-ott, remélem nem látszik hol), ezért én ekkor döntöttem el, hogy akármennyire is szívom a fogam, akármennyibe is kerül, de inkább veszek szemenkénti lánctalpat a többi makettemhez, mert egész egyszerűen amit pénzen megspórolunk azzal, hogy nem vesszük meg a drága szemenként láncot, azt időben, stresszben, meg kihullott hajszálakban elveszítjük a másik oldalon és én személy szerint kikapcsolódni szeretnék makettezés közben.

Figurák

Itt is több dolgon gondolkodtam, de végül úgy döntöttem, hogy a Miniart British tank riders (special edition, 35299) készletből használok fel hármat, amelyeket Hornet fejekkel javítottam fel, illetve elkészítettem a puskák, (és részben) a hátizsákok szíjait is fém fóliából. A fényképező figura mozdulatait át kellett alakítanom, ezért részben levágtam a bal karját és Magic Sculp, valamint a Firma49 egyik kézfejének felhasználásával újat készítettem neki. A jobb kézfej mutatóújját megvágtam és kicsit elmozdítva ragasztottam vissza, hogy elférjen a kézben a fényképezőgép, amit a hordtáskával együtt a neten talált kép alapján sztirolból, fémfóliából és Magic Sculpból készítettem. Fekete alapozás után mindegyikre Tamiya deck tan-t fújtam felülről, előárnyékolásként. Az egyenruhákat AK 3rdGen és Vallejo akrilokkal festettem, de a pontos árnyalatokra sajnos nem emlékszem már. Az viszont biztos, hogy a világosabb részeknél az alapszínbe AK 3rdGen light earthot kevertem. Az utóbbi időben áttértem arra, hogy több (legalább 3-4) hígabb rétegben gyakorlatilag átmosom a figurákat, ezzel kialakul egy jó alap a további kiemelésekhez. Ezt is egy Nightshift videóban láttam először.

Az arcok esetében azt rögtön le kell szögeznem, hogy a Hornet fejek egy másik szintet képviselnek: karakteresek, plasztikusak, amiket jóval könnyebb festeni. Az általam alkalmazott módszer a következő: 2-3 réteg AK 3rdGen base flesh, ugyanennyi light flesh, majd a világosabb részeket highlight fleshhel, míg a sötétebbeket shadow fleshhel emeltem ki. Persze rá kell érezni az arányokra és itt is ízlés dolga, hogy ki hány rétegig hajlandó elmenni a még jobb kiemelésért, de bevallom, nekem e körben véges a türelmem. A szemeket – ha jól emlékszem – a világosítás előtt festettem meg, mert a szemhéják miatt úgyis rájuk kell még festeni a bociszemek elkerülése érdekében. A szemöldök, száj, hajak megfestése után azonban még egy dolog hátra volt: a borosta. Nekem ez az egyik kedvencem, mert szerintem rengeteget képes dobni az összképen. A feladatunk csak annyi, hogy jó erősen higított sötétkék festéket kenünk a kívánt részre és azt azonnal eldolgozzuk egy tiszta ecsettel. A figurákkal összességében meg vagyok elégedve, bár az tény, hogy az átmeneteknél azért még van hová fejlődnöm.

Környezet

Mindenképpen kicsi alapot szerettem volna, így viszont a fényképező figurának a történet élethűsége miatt a szélre kellett kerülnie. A talaj VMS smart mud, amibe átszitált homokot és apró kavicsokat szórtam, illetve elhelyeztem pár fűcsomót. A festés különböző világos színek, befolyatás és pigmentek keveréke úgy, hogy lehetőleg ne legyen homogén a színvilág se a talajon, se a köveken. Végezetül mindent rögzítettem a helyére, illetve a tank megkapta az RB model antennáját.