1:72
Pintér György - Múzeumi krimik
Makettező szemszögből nézve azt kell mondanom, hogy mindig is érdekelt Csernobil. A Zóna veszélyei közt mindig is volt valami megfoghatatlan, ami a taszító jelleme ellenére mégis megragadta az embert. Legalábbis nálam ez így volt. Foglalkoztattak a katasztrófa körülményei, valamint kis kutatással mélyebb betekintést nyerhettem az ott használt gépek, járművek és a környezet felépítésébe. Elsősorban az érdekelt, hogy napjainkban miként is halad ott az élet. Valóban egy külön világ. A tiltások ellenére még a mai napig élnek ott emberek, illetve a különböző hobbitudósok előszeretettel behatolnak a mélyebb területekre, akár haszonszerzés vagy illegális kutatás céljából. Meglepő módon még a katasztrófa turizmus is felütötte a fejét a Zóna biztonságosabbnak mondható részein. De térjünk vissza a lényegre. Az atmoszféra. A lezárt 30 km-en belül az ember által egykor épített környezetet kezdi visszahódítani a természet. A régen monumentális építmények ma már csak omladozó romok. A hajdan erős acélszerkezeteket a rozsda és az enyészet mardossa. Ebben láttam meg a lehetőséget. Még jó pár éve népszerű számítógépes játék is készült a témában, S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobil címmel, bár ez közel sem fedi a valóságot. A virtuális világ a lövöldözésre és a mutánsok tizedelésére lett kihegyezve, de az előbb említett légkört ebben a műfajban is éreztem. Itt bukkant fel az a jelenet, mikor egy Zil-130-as rozsdás, de üzemelő teherautóval rohangáltak a gázálarcos magánzó emberkék, hogy a Zónán belül ismeretlen tevékenységeket folytassanak. De a játékról ennyit. Aki tapasztalta vagy olvasta a könyvet, annak remélem hasonló véleménye van, viszont kanyarodjunk vissza a makettezés világába.
A 2014-es zalaegerszegi Wolfpack rendezvényen történt meg az a fordulat, amikor úgy láttam, hogy nekem is kell a polcra egy ilyen témájú makett (meg még sok más is ebben a műfajban). Rohály Dávid barátomtól sikerült beszereznem az Armada Hobby gyanta makettjét, méghozzá 72-es méretarányban. A Zil-130-as korai, platós verziójáról van szó. Már a doboz kézhezvételekor láttam magam előtt a megjeleníteni kívánt világot. Egy apró szeletet a Zónából.
Kezdjük azzal, amivel indult az egész. Tudtam mit akarok, ezért így is alakítottam ki az igényeimet. A kis kompozíció alapjával kezdtem. A szekrényt átkutatva megtaláltam a megfelelő alapot. Ez egy sima 20x12 cm-es szegélyezett fenyőfa lapból állt. Szokásomhoz hívem meg akartam emelni a diorámát, hogy ne legyen túl egysíkú. A fenyőfa lapra, körbe kivágtam a mahagóni csíkkal bevont fa emelvényt, amelyet a sarkoknál erős támasztékkal láttam el. Az oldallapok éleit 45 fokban elcsiszoltam, hogy passzoljanak egymáshoz (10-11.kép). Az előbb említett versenyen sikerült Battka Úr egyik fáját is megvásárolnom, aminek már láttam a helyét. Nem akartam a nyírfa elkészítésével vacakolni, mivel rengeteg belefektetett energiával fele ilyen jót sem tudtam volna alkotni és egy elrontott fa az egész ötletet taccsra vágta volna. Az építés során ezzel összhangban a diorámába is elhelyeztem egy támasztékot, amelyben a későbbiek során a nyírfa réz váza illeszkedni tud.
Az aluljáró ötletét is Rohály Dávid barátomnak köszönhetem, ezért is úgy képeztem ki az alapot, hogy az megtámassza a később ráépítendő aluljárót (12.kép).
Gipsz alapot szerettem volna az egész diorámának. Ennek is oka van! Szabó Ákos látványmakettezéseit szemlélve sikerült ellesnem ezt a módszert. A diorámára helyeztem egy fa lapot (12.kép), amelyet erősen a sarkoknál elhelyezett oszlopokba csavaroztam, hogy a későbbi talaj csak 4-5 mm vastag legyen. Nagyon stabilra építettem, hogyha ráhordom a viszonylag vékony gipszet, akkor az semmi esetre se repedjen meg. A diorámát egyszerű, festékboltban kapható, fújható festékkel feketére alapoztam (12. kép).
Most jött a neheze. Kikevertem a gipszet és felhordtam az előzőekben kiképzett felületre, de előtte egy vékony faragasztó réteget is kapott az alap, hogy nehogy elváljon a két anyag egymástól. Szintig töltöttem gipsszel, majd vártam. Amint elkezdett megszáradni, az egész felületet egy nagyon durva szőrű ecsettel elkezdtem nyomkodni. Ezzel nagyon gyorsan, nagyon élethű földstruktúrát kaptam. (13-14. kép). Száradás után fogtam egy egyenes csiszolókövet, majd a kialakítandó utat simára csiszoltam. Ez szépen kontúrt képzett a gipszben a föld és a sima út között. Végezetül repedéseket karcoltam a talpba, hogy visszaadjam a töredezett beton hatását (15-16-17. kép).
De haladjunk tovább. Most jött az aluljáró. Már tudtam, hogy ezzel nem lesz egyszerű dolgom, de azt tudtam, hogy miből szeretném elkészíteni. Marad a gipsz, már bevált. A Praktikerben kapható balsafa lécekből egy öntőformát készítettem, ami az aluljáró oldalait képezte. Kialakítottam a megfelelő méreteket a belsejébe pedig rézdrótból egy vázat hajtogattam, majd mindkét oldalformát kiöntöttem gipsszel. A teljes száradás után meglepően jó végeredményt kaptam. A balsafa erezete tökéletesen imitálta a gipszben a beton rücskös felületét. Nagyon tetszett, ezért a két oldalfalat be is ragasztottam a leendő helyükre. Ezután kitöltöttem a dioráma fa lapja és a gipsz oldalai között tátongó réseket, amiket a végén simára csiszoltam. Az aluljáró teteje és az ott lévő betontuskó is szintén ezzel az öntőformás módszerrel készült. Fontosnak tartom elmondani még azt, hogy ezek a viszonylag nagy elemek mind réz belső vázzal rendelkeznek, ugyanis féltem a későbbi repedésektől. Szerencsére ez nem következett be sehol sem. Az aluljáró és a tető illesztése után elcsiszoltam a problémás részeket és kiöntöttem a mellette lévő földet is, amellyel késznek is mondhattam az alap formai részét (18-19-20. kép).
De most beszéljünk a Zil-ről is. A dobozból kivéve a tipikus gyanta illat csapta meg az orrom. Kis zacskókban sorakoztak az apró alkatrészek, melyek száma a hasonló készletekhez híven nem volt nagy, de ami kellett az megvolt és megfelelően részletesen is állt a rendelkezésünkre. A doboz alján egy kis réz maratás fogadott, ami meglepően jó volt és az első lökhárító bordázott lemezét, a sárvédőket a tükröket és az ablaktörlőket tartalmazta. A szélvédőt egy nyomott, átlátszó műanyaglapon kapjuk, melynek körbevágása a mi feladatunk. Itt felhívom a figyelmet a száraz próbák fontosságára, hogy az üveglap megfelelő legyen. Ne toljuk el makettünket, mert az üvegből pár milliméterrel többet vágtunk ki.
Az útmutató logikus, érthető. Matricát viszont nem találtam, de nem is nagyon hiányzott. Az építés során - mint mindig - az alvázzal kezdtem. A laprugókat kicseréltem általam hajtogatott sztirollapokra, melyeket az eredetihez hasonlóan építettem egymásra és a végén réz segítségével kapcsoltam össze, úgy, mint az igazi laprugókon (21-22 kép). Tetszett a látvány, ezért az alváz teljes bekábelezése következett. Nem volt kis munka. Itt a kipufogó gyanta csövét is megfelelő átmérőjű rézre cseréltem (23-24-25. kép). Az alváz a kis réz elemek felhelyezésével kapta meg a végleges formáját, amit egyből feketére fújtam. Az abroncsok terén vegyes érzelmeim vannak, mivel a gyanta kerekek futófelületére lettek helyezve az öntőcsonkok. Egy napi szenvedés után ezt sikerült is újrakarcolni, de ezeken kívül a mintázatuk nagyon részletes volt. Ezzel kijelölte a gyártó, hogy melyik keréknek melyik része érintkezzen a talajjal. Már ekkor fúrtam egy lyukat minden abroncsba, hogy a későbbiekben bele tudjam csapolni az alapba a makettet. A kerekek felnijei megkapták a Vallejo fekete színét, a gumik pedig egy sablon segítségével szürkésfekete színt kaptak, szintén a Vallejo árnyalataiból (26. kép). Amint ezzel végeztem, akkor a fülke következett. Az egészet lefújtam pár árnyalattal világosabb kékre, készülve a jövőbeli átmosások és koptatások sötétítő hatására. A hűtőrácsot a Zil-130-ra jellemző fehér színre festettem, amit a Vallejo fehéréből, szürkéjéből és egy csepp világoszöldből kevertem ki, hogy megkapjam a kívánt - tört fehér - színt (18-19-20. kép). A vezetőállás kialakítása és kifestése után faragasztó segítségével beillesztettem az üvegeket, majd száradás után kifestettem a gumitömítéseket az ablakok körül.
De adjunk egy kis életet is a dologba. Kellett legalább egy sofőr. Ezt a Zvezda egyik 72-es orosz figurakészletéből kölcsönöztem. A lábai és az egyik keze nagymértékű átfaragásra szorultak, de a másik kar tökéletesen állt, így a kormányra tudtam rögzíteni, mintha fogná azt. A feje is jelentős átalakítást kapott, mivel S.T.A.L.K.E.R.-hez híven gázálarcban kellett lennie. Az arcra felhordtam vékony rétegben egy kis milliputot, majd faragószerszámok segítségével kialakítottam a formát, valamint a gázálarc lencséit és a gégecső furatát is. A figura övére szintén milliputból egy szűrőt faragtam, amelyet összekötöttem egy sodrott rézdrót segítségével a gázálarc megfelelő pontjával. Ezután jöhetett is a figura festése. Orosz egyenruha színeket választottam, amelyek jól illettek a vezetőhöz. A sötétítés és világosítás után a figura elnyerte a végleges formáját. Ezt az előzőleg már elkészített fülke ülésére ragasztottam, majd a karosszériát összeházasítottam az alvázzal. Innen már nem volt visszaút, de szerencsére a figura jól illeszkedett és megfelelőképpen látszott is, már amennyire ez ebben a léptékben megszemlélhető. A Zil platója maradt hátra, ami rutinmunka bárki számára, annyi csavarral, hogy a ponyvatartó állványzatot nekünk kell rézdrótból meghajtogatni.
Térjünk vissza kicsit az alapra is. A megszáradt gipszre felhordtam a Revell 87 és 89-es színeinek 50-50%-os keverékét. Ezt követően maszkolás következett és a betonelemek is kaptak egy szürke réteget. Itt az igazi betont szemlélve választottam meg a festékeket. Több különböző árnyalattal dolgoztam. Hol sötétebb, hol világosabb. A fű következett. Szintén Szabó Ákostól láttam ezt a nekem is bevált technikát. Az alapra kis csepp faragasztót folyattam, majd a Noch szórható műfüvét csomóra sodortam és belenyomtam a ragasztópöttybe. Ezután szétnyomtam, hogy élethű legyen minden fűcsomó. Ezt rengetegszer elismételtem és így terítettem be - lépésről lépésre - az egész alapot. A megszáradt fűről a felesleget leporszívóztam és jöhetett a festés. Több különböző árnyalatot használtam, de ügyeltem, hogy azok világosak legyenek. Pár csomót elszáradt formában akartam megjeleníteni, ezért nemes egyszerűséggel homok sárgára festettem itt-ott a füvet. A többi Reflective Green színt kapott, amelyet néhol még világosabbra kevertem és ízlés szerint véletlenszerűen fújtam fel a gyepre (27. kép).
A dioráma másik érdekes pontjának a transzformátorházat szántam. Elkészítése úgy történt, hogy megfelelő méretű balsafa darabra ragasztottam sztirollapokat, amelyeket az élek mentén levágtam és lecsiszoltam. A két transzformátorszekrény sárga színt kapott és erősen rozsdás küllemet a transzformátor pedig hasonló módszerrel készült, de kiegészítettem a hűtőlemezekkel, illetve a jellegzetes elektromos kütyükkel. Ez szürke színt kapott és a légkörhöz méltóan ezt is rozsdáztam. A kerítés oszlopai sörös dobozból készültek a szögesdrót pedig vékony rézdrótból, amelyet recés végű fogóval megszorítottam így az egyenes huzal redőzötté vált. Ez teljesen visszaadta ebben a méretarányban a szögesdrót hatását. Az aluljáró fölé egy kör profilú ceruzából megfaragtam a hővezetéket/vízvezetéket, amelyeket a mai napig láthatunk egyes hidak mellett. Az oldalára raktam egy lemezt is, hogy érzékeltessem a múlt javításait is és jól meg is rozsdáztam (28. kép).
Felkerültek az apróságok is, mint a magasságjelző tábla (29. kép, még csak száraz próba) és a fenti betontuskó tetején a korlát - szintén sörös dobozból. Időközben elkészült a színes sorompó is, amelyet rézdrótból hajtogattam és maszkolás segítségével piros-fehér színre fújtam (30-31. kép). Erős rozsdát kapott ez is és egy kis lánccal feldobtam, majd a helyére ragasztottam. Már láttam a munka végét. A beton barna Vallejo-s átmosást kapott.
Az alagút belsejébe haladva észrevehetjük, hogy a sarkán nem nő be végig a fű. Ezt beljebb szemlélve egyre jobban leváltja a kosz, por és az avar. A kívánt hatást úgy jelenítettem meg, hogy vízzel hígított faragasztót kentem az aluljáró sarkába és a teafilterben található zúzalékkal szórtam át. Belenyomkodtam, majd lesöpörtem a felesleget. Az avar barna árnyalatokat kapott és ezzel elértem a kellő végeredményt. (32-33. kép).
A dioráma szinte már készen volt. Felhelyeztem az előzőleg különböző zöldre fújt fát. A bokrok is elkészültek, amik egy másik fa ágaiból lettek levágva, színre fújtam őket, majd faragasztó segítségével rögzítettem az alapon. A beton kapott még egy kis por pigmentet is (CMK Dark Dust). A falakra különböző színű átmosásokat és rozsdafoltokat vittem fel. A gipsz öntésekor említett réz merevítők tökéletesek voltak, ugyanis imitálták a betonvasakat, mivel kilógtak a gipsz felületéből. Lerozsdáztam őket és készen is voltak. Itt szintén pigmenteket használtam, melyeket az AK termékei közül válogattam és kevertem össze megfelelőre. Itt következett a magasabb fűcsomók elkészítése is, ecsetszőrből.
Az alapra lyukakat fúrtam, hogy a Zil-t be tudjam csapolni. Ezeket természetesen előzőleg pontosan bemértem. Hibának nem volt helye. A többszöri száraz próbának köszönhetően minden stimmelt. Zárásként az egész alap kapott egy matt lakkot a Revell palettájából. Ezzel a dioráma alapját letudtam, már csak a gépet kellett a helyére ragasztani, de azzal még sok teendőm volt.
Nézzük tovább a Zil-t. Az alváz egyszerű CMK Dark Dust pigmentporos réteget kapott, amit lakkal rögzítettem. A rozsda következett. Ezt az AK Old Rust színével készítettem el és különböző rozsdapigmenteket használtam. A kopásokat is ezzel eszközöltem, végül az egész fülke és alváz kapott egy Streaking Rust Effect-es átmosást. A plató sima orosz zöldet kapott, kicsit világosítva. Ezt átmostam a szintén AK-éktól származó Nato Wash effektel, amely gyakorlatilag egy fekete átmosó. Por pigmentek tették teljessé a rakteret. A réz sárhányó rettentően sokat dobott a kész munkán. Itt jegyezném meg azt, hogy minden fém részt Metal Primer alapozóval kezeltem le. Ez érvényes a maratásokra, valamint az egyéb rézből készült dolgokra is. Nem esett volna jól, ha ledobta volna a festéket a fém, de szerencsére végig jó alapnak bizonyult.
Ezt követően lakkréteg felfújása volt a program, majd jöhetett a teljes összeállítás. A Zil platója a helyére került, majd "felszórtam" rá a különböző apróságokat. Ide értem az olajoshordót, kannát a pótkereket, láncokat és a kis "bödönt".
Utolsó lépésként az előzőekben elkészített rögzítési pontok segítségével a "betonba" ragasztottam a Zil összes kerekét. Ezzel szinte készen is voltam (34-től 43. képig).
Kis extra, avagy az utánfutó. Ennek az elkészítése egy ICM Zil-131-es készletéből kölcsönzött alvázzal kezdődött. Ez több átalakítás után nyerte el a végleges formáját. A laprugó a Zil-130-asnál említett módszerrel lett itt is elkészítve. A kerekek szintén az előbbi ICM makettból lettek kimentve. Az utánfutó felépítménye szintén sztirolból lett hajtogatva. A balsafás technikát használtam. Tehát újra elkészítettem az alapot fából, amire ráhúztam a sztirolt. Ragasztás, csiszolás és készen is volt. Pár kapaszkodó, cső és zsanér elkészítése után a tartályt egy citromsárga színnel fújtam át. Erősen koptattam és a megfelelő részek megkapták az AK rozsda átmosóját. Stratégiai pontokon moha réteget is felhordtam. Ezt egyszerű zöld színű száraz ecseteléssel értem el. Az alváz szintén megkapta a port és a rozsdát. Bekábelezés után házasítottam az alvázat a tartályával, majd ragasztottam is a Zil után. Egyszerű dolgom volt, mivel a makett utánfutó kapcsolója tökéletesen megfelelt az általam kialakított kapcsolókészüléknek. Be kellett ragasztanom faragasztó segítségével és készen is voltam (44-től a 48. képig).
A dioráma alapján a fekete részeket még ki kellett javítanom az építés során keletkezett hibák miatt. Munkám megkoronázásaként megkapta a címét is egy kinyomtatott lap segítségével, amit ugyanúgy mostam át, mintha műanyaggal dolgoznék. Ragasztóval rögzítettem és szintén kapott egy réteg matt lakkot.
Ezzel késznek is nyilvánítottam. Sajnos azzal nem számoltam, hogy a fa és az aluljáró árnyékot vet, ezért kicsit sötétebbnek látszik a fű, mint akartam, de megfelelő megvilágítás esetén minden olyan, amilyennek megálmodtam.
Hosszú építés volt, jó pár döccenővel, de az élvezeti faktor mindvégig megvolt. Ha bárki hasonló témában gondolkodik, azt csak biztatni tudom, mivel ez a Csernobillal kapcsolatos történet nagyon szerteágazó, bármit ki lehet hozni belőle. Úgy gondolom, hogy meg tudtam jeleníteni a napjainkban a Zónában uralkodó körülményeket. Mindenképpen sikerként könyvelem el az építést.
Akkor is ajánlani tudom a készletet, ha a makettező csak egy 72-es Zil-130-at szeretne építeni. A különleges színei és ritkasága miatt nem lesz egy tömegmakett! Nem veszik el a sok egyen munka között. Bonyolultsága és a gyanta mibenléte miatt azonban az Armada termékét mindenképpen csak haladóknak ajánlom!
Köszönöm a figyelmet! Jó szívvel fogadom az észrevételeket és a kritikákat!
A 2014-es zalaegerszegi Wolfpack rendezvényen történt meg az a fordulat, amikor úgy láttam, hogy nekem is kell a polcra egy ilyen témájú makett (meg még sok más is ebben a műfajban). Rohály Dávid barátomtól sikerült beszereznem az Armada Hobby gyanta makettjét, méghozzá 72-es méretarányban. A Zil-130-as korai, platós verziójáról van szó. Már a doboz kézhezvételekor láttam magam előtt a megjeleníteni kívánt világot. Egy apró szeletet a Zónából.
Kezdjük azzal, amivel indult az egész. Tudtam mit akarok, ezért így is alakítottam ki az igényeimet. A kis kompozíció alapjával kezdtem. A szekrényt átkutatva megtaláltam a megfelelő alapot. Ez egy sima 20x12 cm-es szegélyezett fenyőfa lapból állt. Szokásomhoz hívem meg akartam emelni a diorámát, hogy ne legyen túl egysíkú. A fenyőfa lapra, körbe kivágtam a mahagóni csíkkal bevont fa emelvényt, amelyet a sarkoknál erős támasztékkal láttam el. Az oldallapok éleit 45 fokban elcsiszoltam, hogy passzoljanak egymáshoz (10-11.kép). Az előbb említett versenyen sikerült Battka Úr egyik fáját is megvásárolnom, aminek már láttam a helyét. Nem akartam a nyírfa elkészítésével vacakolni, mivel rengeteg belefektetett energiával fele ilyen jót sem tudtam volna alkotni és egy elrontott fa az egész ötletet taccsra vágta volna. Az építés során ezzel összhangban a diorámába is elhelyeztem egy támasztékot, amelyben a későbbiek során a nyírfa réz váza illeszkedni tud.
Az aluljáró ötletét is Rohály Dávid barátomnak köszönhetem, ezért is úgy képeztem ki az alapot, hogy az megtámassza a később ráépítendő aluljárót (12.kép).
Gipsz alapot szerettem volna az egész diorámának. Ennek is oka van! Szabó Ákos látványmakettezéseit szemlélve sikerült ellesnem ezt a módszert. A diorámára helyeztem egy fa lapot (12.kép), amelyet erősen a sarkoknál elhelyezett oszlopokba csavaroztam, hogy a későbbi talaj csak 4-5 mm vastag legyen. Nagyon stabilra építettem, hogyha ráhordom a viszonylag vékony gipszet, akkor az semmi esetre se repedjen meg. A diorámát egyszerű, festékboltban kapható, fújható festékkel feketére alapoztam (12. kép).
Most jött a neheze. Kikevertem a gipszet és felhordtam az előzőekben kiképzett felületre, de előtte egy vékony faragasztó réteget is kapott az alap, hogy nehogy elváljon a két anyag egymástól. Szintig töltöttem gipsszel, majd vártam. Amint elkezdett megszáradni, az egész felületet egy nagyon durva szőrű ecsettel elkezdtem nyomkodni. Ezzel nagyon gyorsan, nagyon élethű földstruktúrát kaptam. (13-14. kép). Száradás után fogtam egy egyenes csiszolókövet, majd a kialakítandó utat simára csiszoltam. Ez szépen kontúrt képzett a gipszben a föld és a sima út között. Végezetül repedéseket karcoltam a talpba, hogy visszaadjam a töredezett beton hatását (15-16-17. kép).
De haladjunk tovább. Most jött az aluljáró. Már tudtam, hogy ezzel nem lesz egyszerű dolgom, de azt tudtam, hogy miből szeretném elkészíteni. Marad a gipsz, már bevált. A Praktikerben kapható balsafa lécekből egy öntőformát készítettem, ami az aluljáró oldalait képezte. Kialakítottam a megfelelő méreteket a belsejébe pedig rézdrótból egy vázat hajtogattam, majd mindkét oldalformát kiöntöttem gipsszel. A teljes száradás után meglepően jó végeredményt kaptam. A balsafa erezete tökéletesen imitálta a gipszben a beton rücskös felületét. Nagyon tetszett, ezért a két oldalfalat be is ragasztottam a leendő helyükre. Ezután kitöltöttem a dioráma fa lapja és a gipsz oldalai között tátongó réseket, amiket a végén simára csiszoltam. Az aluljáró teteje és az ott lévő betontuskó is szintén ezzel az öntőformás módszerrel készült. Fontosnak tartom elmondani még azt, hogy ezek a viszonylag nagy elemek mind réz belső vázzal rendelkeznek, ugyanis féltem a későbbi repedésektől. Szerencsére ez nem következett be sehol sem. Az aluljáró és a tető illesztése után elcsiszoltam a problémás részeket és kiöntöttem a mellette lévő földet is, amellyel késznek is mondhattam az alap formai részét (18-19-20. kép).
De most beszéljünk a Zil-ről is. A dobozból kivéve a tipikus gyanta illat csapta meg az orrom. Kis zacskókban sorakoztak az apró alkatrészek, melyek száma a hasonló készletekhez híven nem volt nagy, de ami kellett az megvolt és megfelelően részletesen is állt a rendelkezésünkre. A doboz alján egy kis réz maratás fogadott, ami meglepően jó volt és az első lökhárító bordázott lemezét, a sárvédőket a tükröket és az ablaktörlőket tartalmazta. A szélvédőt egy nyomott, átlátszó műanyaglapon kapjuk, melynek körbevágása a mi feladatunk. Itt felhívom a figyelmet a száraz próbák fontosságára, hogy az üveglap megfelelő legyen. Ne toljuk el makettünket, mert az üvegből pár milliméterrel többet vágtunk ki.
Az útmutató logikus, érthető. Matricát viszont nem találtam, de nem is nagyon hiányzott. Az építés során - mint mindig - az alvázzal kezdtem. A laprugókat kicseréltem általam hajtogatott sztirollapokra, melyeket az eredetihez hasonlóan építettem egymásra és a végén réz segítségével kapcsoltam össze, úgy, mint az igazi laprugókon (21-22 kép). Tetszett a látvány, ezért az alváz teljes bekábelezése következett. Nem volt kis munka. Itt a kipufogó gyanta csövét is megfelelő átmérőjű rézre cseréltem (23-24-25. kép). Az alváz a kis réz elemek felhelyezésével kapta meg a végleges formáját, amit egyből feketére fújtam. Az abroncsok terén vegyes érzelmeim vannak, mivel a gyanta kerekek futófelületére lettek helyezve az öntőcsonkok. Egy napi szenvedés után ezt sikerült is újrakarcolni, de ezeken kívül a mintázatuk nagyon részletes volt. Ezzel kijelölte a gyártó, hogy melyik keréknek melyik része érintkezzen a talajjal. Már ekkor fúrtam egy lyukat minden abroncsba, hogy a későbbiekben bele tudjam csapolni az alapba a makettet. A kerekek felnijei megkapták a Vallejo fekete színét, a gumik pedig egy sablon segítségével szürkésfekete színt kaptak, szintén a Vallejo árnyalataiból (26. kép). Amint ezzel végeztem, akkor a fülke következett. Az egészet lefújtam pár árnyalattal világosabb kékre, készülve a jövőbeli átmosások és koptatások sötétítő hatására. A hűtőrácsot a Zil-130-ra jellemző fehér színre festettem, amit a Vallejo fehéréből, szürkéjéből és egy csepp világoszöldből kevertem ki, hogy megkapjam a kívánt - tört fehér - színt (18-19-20. kép). A vezetőállás kialakítása és kifestése után faragasztó segítségével beillesztettem az üvegeket, majd száradás után kifestettem a gumitömítéseket az ablakok körül.
De adjunk egy kis életet is a dologba. Kellett legalább egy sofőr. Ezt a Zvezda egyik 72-es orosz figurakészletéből kölcsönöztem. A lábai és az egyik keze nagymértékű átfaragásra szorultak, de a másik kar tökéletesen állt, így a kormányra tudtam rögzíteni, mintha fogná azt. A feje is jelentős átalakítást kapott, mivel S.T.A.L.K.E.R.-hez híven gázálarcban kellett lennie. Az arcra felhordtam vékony rétegben egy kis milliputot, majd faragószerszámok segítségével kialakítottam a formát, valamint a gázálarc lencséit és a gégecső furatát is. A figura övére szintén milliputból egy szűrőt faragtam, amelyet összekötöttem egy sodrott rézdrót segítségével a gázálarc megfelelő pontjával. Ezután jöhetett is a figura festése. Orosz egyenruha színeket választottam, amelyek jól illettek a vezetőhöz. A sötétítés és világosítás után a figura elnyerte a végleges formáját. Ezt az előzőleg már elkészített fülke ülésére ragasztottam, majd a karosszériát összeházasítottam az alvázzal. Innen már nem volt visszaút, de szerencsére a figura jól illeszkedett és megfelelőképpen látszott is, már amennyire ez ebben a léptékben megszemlélhető. A Zil platója maradt hátra, ami rutinmunka bárki számára, annyi csavarral, hogy a ponyvatartó állványzatot nekünk kell rézdrótból meghajtogatni.
Térjünk vissza kicsit az alapra is. A megszáradt gipszre felhordtam a Revell 87 és 89-es színeinek 50-50%-os keverékét. Ezt követően maszkolás következett és a betonelemek is kaptak egy szürke réteget. Itt az igazi betont szemlélve választottam meg a festékeket. Több különböző árnyalattal dolgoztam. Hol sötétebb, hol világosabb. A fű következett. Szintén Szabó Ákostól láttam ezt a nekem is bevált technikát. Az alapra kis csepp faragasztót folyattam, majd a Noch szórható műfüvét csomóra sodortam és belenyomtam a ragasztópöttybe. Ezután szétnyomtam, hogy élethű legyen minden fűcsomó. Ezt rengetegszer elismételtem és így terítettem be - lépésről lépésre - az egész alapot. A megszáradt fűről a felesleget leporszívóztam és jöhetett a festés. Több különböző árnyalatot használtam, de ügyeltem, hogy azok világosak legyenek. Pár csomót elszáradt formában akartam megjeleníteni, ezért nemes egyszerűséggel homok sárgára festettem itt-ott a füvet. A többi Reflective Green színt kapott, amelyet néhol még világosabbra kevertem és ízlés szerint véletlenszerűen fújtam fel a gyepre (27. kép).
A dioráma másik érdekes pontjának a transzformátorházat szántam. Elkészítése úgy történt, hogy megfelelő méretű balsafa darabra ragasztottam sztirollapokat, amelyeket az élek mentén levágtam és lecsiszoltam. A két transzformátorszekrény sárga színt kapott és erősen rozsdás küllemet a transzformátor pedig hasonló módszerrel készült, de kiegészítettem a hűtőlemezekkel, illetve a jellegzetes elektromos kütyükkel. Ez szürke színt kapott és a légkörhöz méltóan ezt is rozsdáztam. A kerítés oszlopai sörös dobozból készültek a szögesdrót pedig vékony rézdrótból, amelyet recés végű fogóval megszorítottam így az egyenes huzal redőzötté vált. Ez teljesen visszaadta ebben a méretarányban a szögesdrót hatását. Az aluljáró fölé egy kör profilú ceruzából megfaragtam a hővezetéket/vízvezetéket, amelyeket a mai napig láthatunk egyes hidak mellett. Az oldalára raktam egy lemezt is, hogy érzékeltessem a múlt javításait is és jól meg is rozsdáztam (28. kép).
Felkerültek az apróságok is, mint a magasságjelző tábla (29. kép, még csak száraz próba) és a fenti betontuskó tetején a korlát - szintén sörös dobozból. Időközben elkészült a színes sorompó is, amelyet rézdrótból hajtogattam és maszkolás segítségével piros-fehér színre fújtam (30-31. kép). Erős rozsdát kapott ez is és egy kis lánccal feldobtam, majd a helyére ragasztottam. Már láttam a munka végét. A beton barna Vallejo-s átmosást kapott.
Az alagút belsejébe haladva észrevehetjük, hogy a sarkán nem nő be végig a fű. Ezt beljebb szemlélve egyre jobban leváltja a kosz, por és az avar. A kívánt hatást úgy jelenítettem meg, hogy vízzel hígított faragasztót kentem az aluljáró sarkába és a teafilterben található zúzalékkal szórtam át. Belenyomkodtam, majd lesöpörtem a felesleget. Az avar barna árnyalatokat kapott és ezzel elértem a kellő végeredményt. (32-33. kép).
A dioráma szinte már készen volt. Felhelyeztem az előzőleg különböző zöldre fújt fát. A bokrok is elkészültek, amik egy másik fa ágaiból lettek levágva, színre fújtam őket, majd faragasztó segítségével rögzítettem az alapon. A beton kapott még egy kis por pigmentet is (CMK Dark Dust). A falakra különböző színű átmosásokat és rozsdafoltokat vittem fel. A gipsz öntésekor említett réz merevítők tökéletesek voltak, ugyanis imitálták a betonvasakat, mivel kilógtak a gipsz felületéből. Lerozsdáztam őket és készen is voltak. Itt szintén pigmenteket használtam, melyeket az AK termékei közül válogattam és kevertem össze megfelelőre. Itt következett a magasabb fűcsomók elkészítése is, ecsetszőrből.
Az alapra lyukakat fúrtam, hogy a Zil-t be tudjam csapolni. Ezeket természetesen előzőleg pontosan bemértem. Hibának nem volt helye. A többszöri száraz próbának köszönhetően minden stimmelt. Zárásként az egész alap kapott egy matt lakkot a Revell palettájából. Ezzel a dioráma alapját letudtam, már csak a gépet kellett a helyére ragasztani, de azzal még sok teendőm volt.
Nézzük tovább a Zil-t. Az alváz egyszerű CMK Dark Dust pigmentporos réteget kapott, amit lakkal rögzítettem. A rozsda következett. Ezt az AK Old Rust színével készítettem el és különböző rozsdapigmenteket használtam. A kopásokat is ezzel eszközöltem, végül az egész fülke és alváz kapott egy Streaking Rust Effect-es átmosást. A plató sima orosz zöldet kapott, kicsit világosítva. Ezt átmostam a szintén AK-éktól származó Nato Wash effektel, amely gyakorlatilag egy fekete átmosó. Por pigmentek tették teljessé a rakteret. A réz sárhányó rettentően sokat dobott a kész munkán. Itt jegyezném meg azt, hogy minden fém részt Metal Primer alapozóval kezeltem le. Ez érvényes a maratásokra, valamint az egyéb rézből készült dolgokra is. Nem esett volna jól, ha ledobta volna a festéket a fém, de szerencsére végig jó alapnak bizonyult.
Ezt követően lakkréteg felfújása volt a program, majd jöhetett a teljes összeállítás. A Zil platója a helyére került, majd "felszórtam" rá a különböző apróságokat. Ide értem az olajoshordót, kannát a pótkereket, láncokat és a kis "bödönt".
Utolsó lépésként az előzőekben elkészített rögzítési pontok segítségével a "betonba" ragasztottam a Zil összes kerekét. Ezzel szinte készen is voltam (34-től 43. képig).
Kis extra, avagy az utánfutó. Ennek az elkészítése egy ICM Zil-131-es készletéből kölcsönzött alvázzal kezdődött. Ez több átalakítás után nyerte el a végleges formáját. A laprugó a Zil-130-asnál említett módszerrel lett itt is elkészítve. A kerekek szintén az előbbi ICM makettból lettek kimentve. Az utánfutó felépítménye szintén sztirolból lett hajtogatva. A balsafás technikát használtam. Tehát újra elkészítettem az alapot fából, amire ráhúztam a sztirolt. Ragasztás, csiszolás és készen is volt. Pár kapaszkodó, cső és zsanér elkészítése után a tartályt egy citromsárga színnel fújtam át. Erősen koptattam és a megfelelő részek megkapták az AK rozsda átmosóját. Stratégiai pontokon moha réteget is felhordtam. Ezt egyszerű zöld színű száraz ecseteléssel értem el. Az alváz szintén megkapta a port és a rozsdát. Bekábelezés után házasítottam az alvázat a tartályával, majd ragasztottam is a Zil után. Egyszerű dolgom volt, mivel a makett utánfutó kapcsolója tökéletesen megfelelt az általam kialakított kapcsolókészüléknek. Be kellett ragasztanom faragasztó segítségével és készen is voltam (44-től a 48. képig).
A dioráma alapján a fekete részeket még ki kellett javítanom az építés során keletkezett hibák miatt. Munkám megkoronázásaként megkapta a címét is egy kinyomtatott lap segítségével, amit ugyanúgy mostam át, mintha műanyaggal dolgoznék. Ragasztóval rögzítettem és szintén kapott egy réteg matt lakkot.
Ezzel késznek is nyilvánítottam. Sajnos azzal nem számoltam, hogy a fa és az aluljáró árnyékot vet, ezért kicsit sötétebbnek látszik a fű, mint akartam, de megfelelő megvilágítás esetén minden olyan, amilyennek megálmodtam.
Hosszú építés volt, jó pár döccenővel, de az élvezeti faktor mindvégig megvolt. Ha bárki hasonló témában gondolkodik, azt csak biztatni tudom, mivel ez a Csernobillal kapcsolatos történet nagyon szerteágazó, bármit ki lehet hozni belőle. Úgy gondolom, hogy meg tudtam jeleníteni a napjainkban a Zónában uralkodó körülményeket. Mindenképpen sikerként könyvelem el az építést.
Akkor is ajánlani tudom a készletet, ha a makettező csak egy 72-es Zil-130-at szeretne építeni. A különleges színei és ritkasága miatt nem lesz egy tömegmakett! Nem veszik el a sok egyen munka között. Bonyolultsága és a gyanta mibenléte miatt azonban az Armada termékét mindenképpen csak haladóknak ajánlom!
Köszönöm a figyelmet! Jó szívvel fogadom az észrevételeket és a kritikákat!
|
| 1 |
|
| Zil-130 |
|
| Zil-130 |
|
| 4 |
|
| Front |
|
| Zil-130 |
|
| Apróságok |
|
| Zil-130 |
|
| Plat |
|
| 10 |
|
| 11. kép |
|
| 12. kép |
|
| 13. kép |
|
| 14. kép |
|
| 15 |
|
| 16 |
|
| 17 |
|
| 18 |
|
| 19 |
|
| 20 |
|
| 21 |
|
| 22 |
|
| 23 |
|
| 24 |
|
| 25 |
|
| 26 |
|
| 27 |
|
| 28 |
|
| 29 |
|
| 30 |
|
| 31 |
|
| 32 |
|
| 33 |
|
| 34 |
|
| 35 |
|
| 36 |
|
| 37 |
|
| 38 |
|
| 39 |
|
| 40 |
|
| 41 |
|
| 42 |
|
| 43 |
|
| 44 |
|
| 45 |
|
| 46 |
|
| 47 |
|
| 48 |
|
| 49 |
|
| 50 |
|
| 51 |
|
| 52 |
|
| 53 |
|
| 54 |
|
| 55 |
|
| 56 |
|
| 57 |
|
| 58 |
|
| 59 |
|
| 60 |
2015.06.30.
Utolsó módosítás: 2015.07.08.
Utolsó módosítás: 2015.07.08.
Külön köszönet Tari Dávidnak, illetve a platóra helyezett apróságokért és az építésben nyújtott tanácsokért Rohály Dávidnak.