Az Italeri jó szokás szerint megint kissé sietett egy újonnan megjelent repülőgép makettjének kiadásával. Az eredmény az lett, hogy a gép összességében véve pontos, alak- és mérethű, de a részletek csak a sajtóból megismert információkat tükrözik. Ennek megfelelően a darabok jól illeszkednek, csak a beömlők és az orrkúp illesztésénél kellett nagyobb munkabefetetés (de ott nagyon). A panelvonalak "szépek" és helyesek, de pozitívak és meglehetősen vastagok. Csak a főfutó (mindenképpen zárt) ajtajainak körvonalai vésettek, de ezek meg valóságos árkok... Az elmondottaknak megfelelően a kabinbelső és az orrfutóakna, valamint a futóművek eléggé kidolgozottak. Ellenben a kabin hátsó (látható része) teljesen sivár, míg a futóakna mindig zárva van :(
A beömlők természetesen 2 cm után végetérnek, így semmi sem gátolja meg, hogy beléjüktekinve kinézzünk a főfutóaknáknál... Ennek elkerülésére a futóakna falait kiegészítettem, illetve a beömlőcsatornát elfedtem egy (teljesen házilag kitalált) kompresszor-lapátsorral. Ez persze csak szükségmegoldás volt. Ezenkívül csak a HUD képernyőjét, a visszapillantó tükröket és néhány külső érzékelőt kellett házilag elkészíteni.
A mellékelt matricaív szép, de elég kicsi, bár a prototípuson sincs több jelzés. Arról nem is beszélve, hogy a kísérleti példányokon a jelzések állíndóan változnak. Ez igaz a külső-belső részletekre is.
Összességében sok türelemmel és háttéranyaggal (mára ez hozzáférhetővé vált) szép makett készíthető a kitből, bár a teljesen szürke festés kissé egyhangúvá teszi a kész alkotást.