Bad Landing
1:48
Pintér György - Múzeumi krimik "Németországnak repülőnemzetnek kell lennie!" - propaganda szólam a 30-as évek közepéről

Németországban 1922-ben ismerték el a vitorlázórepülést, mint hivatalos sporttevékenységet. 1933-ban jött létre az első nemzeti szinten szervezett civil repülő szövetség Német Sportrepülő Szövetség (Deutsche Luftsport Verband – DLV) néven. 1935-ben a civilrepülés adminisztratív felügyeletét területi központokba szervezték (Luftsport-Landesgruppen), ami a 30-as évek végén 40 területi csoportot foglalt magába. 1937. október 22-én létrejött a Nemzetiszocialista Repülő Hadtest (Nationalsozialistische Fliegerkorps – NSFK), ami magába olvasztotta a DLV-t és – bár nem volt katonai szervezet – már a sportrepülésen túl, a katonai repülőszolgálat önkéntes kiképzőszervezetének tekinthető, a Luftwaffe pilótabázisát adta.

A dioráma



A jelenet egy NSFK-kiképzés alatt álló német fiatal hibás leszállását ábrázolja 1944. szeptemberében a repülőtér melletti tökföldre, akihez a kiképzők biciklivel siettek oda és már meg is kezdték a fejmosást. A tökföld gazdája aggódva méri fel a kárt: a gép a szárnyával és a törzsével is letarolt egypár tököt.
Noha a Grunau Baby makettet évekkel ezelőtt befejeztem, végül a bicikli hiánya lassította a dioráma megépítését. Eleinte magam terveztem a biciklik legyártását, amihez beszereztem sokféle maratott küllős kereket, I. világháborús repülőkhöz kiadott küllőket. Végül az 1:32-es Me-108 maratott trimmkereke bizonyult jónak és el is készítettem 4 darab kereket ennek felhasználásával, de aztán a bicajok vázának forrasztásakor ismét abbamaradt a munka. Végül a CMK cég kiadott 3D bicikliket 1:48 méretarányban kb. fél évvel ezelőtt, ez adta meg a végső lökést a dioráma befejezéséhez.

A föld lemorzsolt macskaalom és faragasztó keveréke. A tökök helyeit ebbe martam bele száradás után. A hepehupás földre ragasztottam műfű darabot, amit aztán sokféle színnel festettem, virágot ültettem, stb.
A figurák testrészeit meg kellett kicsit variálni, hogy illjenek a jelenetbe: a pilóta belépte az oldalkormányt, a másiknak a kezébe kellett adni a fülketetőt.

Nem tököltek a fejmosás előtt
Nem tököltek a fejmosás előtt


A makett



A repülő építéséhez az ötletet a Luftwaffe Camouflage and Markings 1939-1945 Vol. 1 című könyvben látott fotó adta, amin egy szépen foltozott gép szerepel. Mindig igyekszem bonyolult festésű gépeket építeni, ez a makett adta magát ehhez. A makett diorámába helyezéséhez az SG-38 maketthez kiadott CMK figura könnyítette meg, ami könnyen beültethető a gépbe. Végül a tökföld ötlete Sokolka nevű makettező kollégától származik, aki a Makettinfó "Mi készül éppen" rovatban vetette ezt fel még valamikor 2019-ben, amikor építettem a vitorlázót. Mindig igyekszem feljavításokkal feldobni a makettjeimet, amit egy ilyen egyszerű szerkezet ki is követel.

Ennek keretében:



Az ötletadó Grunau Baby IIb
Az ötletadó Grunau Baby IIb
Az kép forrása a Luftwaffe Camouflage and Markings 1939-1945, Volume One. (K. A. Merrick & J. Kiroff).


Festés



Az NSFK szervezetében használt vitorlázórepülők festése egyszínű RLM 05 Elfenbein volt, amit az 1944. július 1-jén kiadott direktíva módosított, a repülőket ezután a L.DV.521/2 színkártyában közölt 81/82 színekkel kellett a felső és oldalsó felületeken foltozni. Az alapszínhez a Monogram RLM05 színkártya alapján próbáltam egy helyes színt keverni Gunze festékekből. Hááát kicsit sötét lett az alapszín, főleg a méretarányban, sűrű foltozás alatt. Az RLM 81/82 szintén Gunze Mr Color színek. A horogkereszt felfestéséhez maszkot használtam. A vitorlázók megjelenésének jellegzetessége, hogy a vászon felületeken átüt a fény. Ezt a maketten a festőmaszk segítségével próbáltam utánozni, erőteljesen beködöltem higított világosított alapszínnel a vásznazott felületeket.



A tökföld



A tökföld kialakításához sokat tanulmányoztam az interneten, hogy hogyan néz ki egy tökföld, hogy helyezkednek el a tökök, milyenek a színárnyalatok, hogy állnak a tökök szárai, milyenek a levelek formái, színe, milyen a föld formája, színe. Próbáltam minél több olyan képet letölteni, ami a 30-as évek német mezőgazdasági munkálatait ábrázolja: személyek ruhái, eszközök, talicskatípusok. Igyekeztem reális életképet készíteni.

Kb. 130 darab tököt gyártottam le kétkomponensű tömítőből, amiket aztán beirdaltam, kifúrtam, a szárat ónszálból készítettem. Legalább három különböző sárga színnel festettem őket, majd szivacsos technikával még zöld színt kaptak. Kb. 100 darab tök került fel a diorámára a 130-ból. A széttört tökök nagyobb darabjai szétfűrészelt tökdarabok, a kisebbek himalájai sódarabok.
A töklevelek tölgyfa formájú kinyomóval készültek sütőpapírból. Minden levelet szikével formára kellett igazítani, hogy töklevélre hasonlítsanak. A tökök szára ónhuzal.

Készülnek a tökök
Készülnek a tökök


Felhasznált makettek és kiegészítők





Az ARTILLERY Models festőmaszkjainak felhelyezése a szárnyra
Az ARTILLERY Models festőmaszkjainak felhelyezése a szárnyra


Szakirodalom



Luftwaffe Camouflage and Markings 1939-1945, Vol. 1. K. A. Merrick & Jürgen Kiroff (2004).
The Official Monogram Painting Guide to German Aircraft 1935-1945. K. A. Merrick & J. A. Hitchcock (1980).
German sport aviation as a reserve of military aviation in the inter-war period. Zygmunt Kozak (2023).
Az ötletadó Grunau Baby IIb
Az ötletadó Grunau Baby IIb
Kabin munka alatt
Kabin munka alatt
Az ARTILLERY Models festőmaszkjainak felhelyezése a szárnyra
Az ARTILLERY Models festőmaszkjainak felhelyezése a szárnyra
Készül a kamuflázs
Készül a kamuflázs
Készülnek a tökök
Készülnek a tökök
Nem tököltek a fejmosás előtt
Nem tököltek a fejmosás előtt
A gazda tanácstalanul igazgatja a tökfödőjét
A gazda tanácstalanul igazgatja a tökfödőjét
"Elrontottad a hosszúfalat, tökfej!"
"Elrontottad a hosszúfalat, tökfej!"
2025.05.01.
Szabó Márton (tyimosenko), Zalaegerszeg
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Miggyuri
2025.05.05. 17:03:45
Gratu az ötlethez a megvalósításhoz és a türelmedhez! Azok a tökök...!
Mekett
2025.05.05. 17:15:24
Fantasztikus ez az elköteleződés, ami 100 tök megformázásához és a levelek kivágásához kell. Talán csak a zalai kötődésem miatt vagyok oda a tökért, talán csak a katonásan sorakozó tökök babonáztak meg, de ez nálam nagyon betalált! Nagyon szép a Grunau Baby és a dioráma is, köszönöm, hogy bemutattad!!
tyimosenko
2025.05.05. 20:57:19
Koszonom szepen az elismero szavakat Gyuri, Mekett!
warbirds
2025.05.05. 21:11:47
Húúúúú.... hát ez nagyon jó lett, gratulálok! Zseniálisak a tökök! Meg az egész jelenet. Szegény Johannes bácsi, hogy vakarja a tarkóját... :DDDDDD
Propellerfanatic
2025.05.05. 21:33:19
Respect és Tisztelet!
Na, végre egy igazán jó ötlet, és zseniális megvalósítás!
Gratulálok!
Üdv
LP
téglatesó
2025.05.06. 09:04:46
Ez TÖK jó lett!!! :)
Freddy
2025.05.06. 11:13:32
Ez a dioráma már Móváron is tetszett, viszont ilyen kis tököket művészboltban lehet venni Halloween dekorhoz.
tyimosenko
2025.05.06. 20:57:50
Köszönöm szépen mindenkinek!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció