2007. szeptember 2. - 2007. november 26.
Millenáris Fogadó
1912. április 14-én éjszaka, korának legnagyobb óceánjáró gőzhajója, amelyet három éven át építettek, első útján jéghegynek ütközött. Az "elsüllyeszthetetlennek" hívott Titanic két óra negyven perc alatt süllyedt az Atlanti-óceán mélyére. A hajózás történetének eddigi legnagyobb katasztrófája 1517 áldozatot követelt. 1985. szeptember 1-ig a tragédia okai rejtve maradtak, ekkor sikerült Dr. Robert Ballard expedíciójának felfedezni a roncsok pontos helyét. Több éves kitartó munka során, speciális robot-technológia kifejlesztésével tudták a 4000 méter mélyen lévő tárgyakat felszínre hozni. Az RMS Titanic Társaság a tulajdonában lévő tárgyi leletekből kiállítást szervezett, hogy a nagyközönség számára is elérhetővé tegye ezen tragédia még elérhető emlékeit. A Titanic kiállítás a kétszáznál is több eredeti, a tenger fenekéről felhozott tárgyi lelet, a hajó néhány helyiségeinek - első osztályú - és fedélközi kabinok, folyósok, a gépház kazánjai stb. - rekonstrukciója segítségével igyekszik a látogatókhoz még közelebb hozni az élményt.A Titanic kiállítás 1991 óta a világ 18 országában, 16 millió látogatót vonzott. Közép-Európában először Magyarországon kerül bemutatásra. 2007. szeptember 2-tól november 26-ig várja a látogatókat a Millenárison. A kiállításra belépve minden látogató egy White Star Line beszállókártyát kap, melyen egy valódi Titanic utas neve és igaz története látható. A Titanic kiállításán mintegy háromszáz tárgyi lelet található, melyeket a Titanic végső pihenőhelyén találtak, az Észak-Atlanti Óceánban, 3800 méteres mélységben.

A kiállítás során több állomást kell végigjárni, melyek egy-egy témát mutatnak be a hajó rövid életéből:
Az építés - A látogató először az 1900-as évekbe, a híres neves Harland & Wolf hajógyárba érkezik. Itt mesélik el a Titanic elkészítésének minden mozzanatát: a tervezéstől a szerkezet kivitelezéséig. 1907 egy júliusi estéjén, a vacsora után, J. Bruce Ismay a White Star Line ügyvezető igazgatója és Lord James Pirrie a Harland & Wolf hajógyár elnöke vetették fel két pazar hajó építésének gondolatát. Ez a két hajó lett az Olympic és a Titanic. Az indulás - A Titanic első útjára készül. Utazóládák, bőröndök, faládák, postazsákok várnak a kikötőben bepakolásukra. Először itt találkozunk a Titanic legénységével és utasaival.A Titanic felhúzza horgonyát és 1912. április 10-én elhagyja Southhampton-t. Franciaországi és ír megállói után nyugatra veszi az irányt, hogy az Észak-Atlanti Óceánt átszelve elérje New Yorkot. Az első osztályú kabin és utasai - Itt találkozhatunk a Titanic utasaival és legénységével, akik megosztják velünk személyes történetüket és amerikai útjuk célját. Itt látható a teljesen felújított első osztályú kabin. A kiállított tárgyak: pénz, kristály, és számos személyes ingóság. Harmadosztály - A Titanic, ahogyan a legtöbben látták. Itt a harmadosztály mutatkozik be. Ahogy végigmegyünk a hosszú folyosón, megtekinthetjük a harmadosztályú kabint és érezhetjük a Titanic gőzkazánjainak dörgését is. A harmadosztályon utazó bevándorlókat a White Star Line azzal csábította utazásra, hogy ígéretük szerint, "a régi és az új életük közötti időt a lehető legkellemesebben tudják eltölteni". A hajóhíd - A Titanic hídján átsétálva a látogató megnézheti a gépet, mellyel a parancsnok jelt adott a gépháznak, valamint megcsodálhatjuk a Titanic iránytűjét is. "Jéghegy előttünk!" mondta Fredrick Fleet őrszem 1912. április 14-én este 11:40-kor. A hajóhídon Murdock első tiszt parancsot adott a kormány elfordítására "Gyorsan jobbra kormányozz!" A Titanic orrával ugyan elkerülte az ütközést, de alul, a vízvonal alatt megsérült. A jéghegy - A látogató megnézheti a valódi jégből készült jéghegyet, melyet meg is érinthet. Azon az estén, amikor a hajó elsüllyedt, az Észak-Atlanti Óceán vize hidegebb volt, mint ez a jég. A kiállítás ezen részén megnézhetjük a Titanic távíróját és egy pár távcsövet is. 1912. április 14-én fenyegető csend honolt az éjszakában. Egy perc elég volt 1500 ember végzetéhez, egy perc elég volt, hogy a hajó oldala felszakadjon és egy perc elég volt, a civilizált világ önelégültségének szétroppanásához is. Emlékezés - Itt olvashatjuk el a 2200 utas nevét: azokét, akik elvesztek, és azokét is, akiket megmentettek. A látogató az Emlékfalon megtalálhatja a saját beszállókártyáján lévő személy nevét is.
"Naponta 2-3 napilapot vettem, annak reményében, hogy meglátom nevét a megmentettek között, de úgy tűnt, soha többé nem láthatom őt újra" - D.E. Saunders Saloon, utaskísérő édesanyja. Emlékezés, személyes történetek - Franz Pulbaum, Howard Irwin és Marian Meanwell személyes tárgyait láthatjuk itt, valamint az első osztályon utazó Adolphe Sealfeld parfümös üvegcséit. A felhozott leletek és az alapos kutatás eredményeképpen az utasok és a legénység számos tagjának személyes története derült ki. Ezekből jó pár olvasható az Emlékfalon. Felfedezés - A látogató az utolsó galériában megtekintheti a Titanic roncsainak vízbe süllyedését és a romok felmérését. Itt látható a Titanic törzsének egy darabja, melyet 1998-ban hoztak a felszínre. Itt találhatunk információkat a Titanic roncsainak felderítésről, felhozataláról és a leletek tartósításáról.
A Titanic törzse 323 tengeri mérföldre fekszik délkeletre Newfoundland-tól és 3,8 kilométerre a víz felszíne alatt. 1985. szeptember 1-én találtak rá.

A kiállítás főszervezője, Tom Zaller személyesen is lemerült a roncshoz. Ő így ír erről a látogatásáról: "A Titanic roncsa St Johns, Új-Foundland partjaitól kb. 740 kilométerre található és 4000 méter mélyen az Atlanti-óceán fenekén. Különleges mélytengeri tengeralattjárókra volt szükség a roncs eléréséhez. A Mir I és a Mir II, két ilyen típusú tengeralattjáró, az orosz kutatóhajó, az Akademik Keldysh fedélzetén. St Johns-ból hajóztam ki Titanic szakértőkkel, történészekkel és restaurátorokkal, hogy találkozzunk a Keldyshhel a Titanic roncsa felett. Tizennégyszer merült le a két tengeralattjáró a roncshoz. Amikor rám került a sor, észrevettem, hogy a 13. merülő csoport tagja voltam. Szerencsére nem vagyok babonás ember, de egy pillanatra azért elgondolkodtam, mégiscsak 4 kilométer mélységbe készülök... Természetesen az érzéseim nagyon vegyesek voltak, amikor két orosz útitársammal beszálltam a tengeralattjáróba. A legelső, ami feltűnt, hogy milyen kicsi a tengeralattjáró belső tere; olyan, mintha egy kicsi autóban ülnél a volán mögött, harmad magaddal 12 órán keresztül. A hasra kellett feküdnöm, hogy elférjünk... Amikor lezárták a fedélzeti ajtót, egyértelművé vált, hogy valóban merülni fogunk. Gyönyörű, napfényes idő volt. Tisztán emlékszem, amikor megérkeztünk a Keldysh fedélzetére. Az ablakom a víz alatti világba egy 16 centiméteres kis nyílás volt. Sosem fogom elfelejteni a tiszta, türkiszkék Atlanti-óceánt, ahogy a tengeralattjáró belecsobbant a vízbe. Ahogy távolodtunk a Keldyshtől és kezdtünk süllyedni a szép, kék óceán lassan, de biztosan feketévé vált. Negyed óra múlva teljes sötétségben voltunk, de még két és fél óránk volt, hogy elérjük az Atlanti-óceán fenekét. Mindannyian tudjuk, milyen érzés a színházban ülni, amikor a fényeket lekapcsolják és a várakozás izgalma jár át az előadás előtt. Nekem, azon a napon ez az érzés 2 órán keresztül tartott, végig az úton. Nagy várakozással néztem a merülés elé. Hiszen éppen egy olyan hely felé tartok, ahol az >>elsüllyeszthetetlen<< Titanic nyugszik. A mélységmérő a bal vállam felett volt, először 10 méter, majd 100, majd 1000. Ahogy egyre mélyebbre kerültünk, úgy növekedett a hőmérséklet a tengeralattjáróban. Meleg és >>ragadós<< 33 Celsius fok volt, amikor ránk zárták az ajtót. A tengeralattjáróban az óceán mélyén 3 Celsius fokot mértünk. Ahogy elértük a 3000 méteres mélységet Jenna, a tengeralattjáró kormányosa előrement, hogy visszavegye a tengeralattjáró irányítását. A pillanat már közel volt. 3844 méternél egy könnyű koccanást éreztem, ahogy leértünk a tengerfenékre. Tom - mondta Jenna - megérkeztünk, itt vagyunk az orrnál. Visszafordultam az ablakomhoz és kibámultam a sötétbe és csak vártam és vártam. Hirtelen a Mir külső fényei betöltötték az óceán mélyét. És ott volt a Titanic, a hajó legeleje éppen felettem tornyosult. Ott volt, egyenesen, szilárdan, épp úgy pihent, ahogy 1912-ben elsüllyedt. Sokkal szebb volt, mint azt magamban korábban elképzeltem. Csak bámultam lenyűgözve, izgatottan. Egy perc után lassan és halkan elindultunk az orr mellett, elhagytuk a hatalmas vasmacskákat, amelyek még mindig ott lógtak a hajó két oldalán, majd végül az orrkorlát felett megpillanthattam a Titanic elejét. A hajó első fedélzete felett haladtunk. Lenéztem és az első és második rakódótér nyílásait láttam. Éppen a hajó törött elülső árbóca felett tartottunk. Ugyanez az árbóc tartotta az árbóckosarat, ahonnan a hajó őrszemek először megpillanthatták a végzetes jéghegyet. Ahogy a hajó jobb oldala felé fordultunk, elhaladtunk E. J. Smith Kapitány kabinja mellett. A kabin külső fala levált, így teljes belátásom nyílt a kabinba, olyan volt, mint egy mozidíszlet... De természetesen ez nem Hollywood-i alkotás volt. Láttam a fürdőkádját, a helyet, ahol valamikor az ágya állt, és a szoba hátsó részében az ajtót, ami a kapitányi hídra vezetett."